Kultúra
Júliusban minden szerda este Borszerda a Nemzeti Galériában

Négy héten át különleges kiállítások, izgalmas tárlatvezetések és előadások, élő zene és borkóstoló várja a művészetkedvelő látogatókat, akik az MNG dunai teraszáról egy pohár bor társaságában élvezhetik a panorámát – közölte az MTI-vel a Nemzeti Galéria.
Az idei Borszerdák tematikái különböző ellentétpárokra épülnek: a fény és árnyék, a klasszikus és kortárs, a szent és profán, valamint az öröm és bánat témakörét járják körbe az események a júliusi nyárestéken.
Mint a közlemény emlékeztet, idén nyáron különleges időszaki kiállítások is láthatók a múzeumban: a Gulácsy – Na’Conxypan hercege című Gulácsy Lajos-életműtárlat és a Letűnt idők nyomában – Gulácsy Lajos, Fáy Dezső és Keleti Arthúr Itália igézetében című grafikai kiállítás.
Az érdeklődőket minden estén tárlatvezetések várják a Gulácsy-kiállításban, illetve két alkalommal a tárlathoz kapcsolódó előadást is hallhatnak, július 12-én Bellák Gábor kurátortól, július 19-én pedig Kelen Anna művészettörténésztől.
A másik két Borszerda esten is izgalmas témákról hallhat előadásokat a közönség: július 5-én Az impresszionizmus legnagyobb mesterei és hatásuk a 20. századi művészetben címmel Sepsey Zsófia művészettörténész, július 26-án pedig Szinyei Merse Pál művészetéről Bán Blanka művészettörténész tart előadást.
A júliusi Borszerda estek meghívott borászatai a Pannonhalmi Főapátsági Pincészet, a badacsonyi Laposa és Málik Pincészetek, valamint az etyeki Haraszty Pincészet – a borászatok képviselőit az idei eseményeken is beszélgetésen ismerheti meg a közönség.
A Borszerda estek részletes programja múzeum honlapján olvasható.