ÉS AKKOR 12. – Pisti és a ruszkik

A népek a faluban egyre nyíltabban nem kedvelték a Szovjetuniót és a kommunistákat, ám ez az utálat nem érintette az oroszokat. Furcsa kettősség ez. Valahogy úgy, ahogy azt mondjuk, hogy nem a bűnöst, hanem a bűnt ítéljük el. A szerencsétlen közkatona mit tehet arról, hogy éppen ide állították a botját lóbálni.

Éppen ezért az egyik kanyar melletti kocsma derék magyar vendégei az autódübörgést italokkal tompították. Néhány kör után vittek a fekete katonának is. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy az kiterüljön.

Az egyik ilyen alkalommal hosszú szolgálata volt a ruszkinak. Hajnalban kirakhatták a sarokra. Délután értem haza az iskolából. Akkor éppen menetszünet volt a vonulásban. Házunk közös udvarát nagykapu zárta, még a háború előtti sváb időkben készült. Benyitottam, ott billegett a nejlonruhás ruszki, a kapualjba vizelt. Kiabálni kezdtem: Mit csinálsz, nem szégyelled magad? Rám emelte vizeskék, könnyben úszó szemét, és azt suttogta többször egymás után: Izvinyite. Emberfeletti rémület volt a részeg tekintetében. Ez nem csoda, akkoriban – úgy beszélték – ennél kevesebbért is megverték, vagy lelőtték tisztjeik a katonákat. Mire a lakásba értem, elöntött a részvét. Hát mit kiabálok ezzel a szerencsétlennel. Mikulás után voltunk, a gyerekek csokoládéfigurái ott álltak az ablakunkban. Kivettem egyet közülük, hozzámarkoltam egy doboz cigarettát, és visszamentem a kapualjba. Nesze, ne félj már annyira, ezt hozta neked a télapó. Gyed maróz. Az imbolygó ruszki még gombolkozott egy kis ideig, megismételtem, gyed maróz, rám nézett, szemén átfutott valami öröm, hogy őt itt most nem bántják, mosolygott és elvette az ajándékot.

A kiterülések alkalmából léphetett színre Pisti-Pisti, a kedves a fiú, akit a faluban mindenki szeretett. A fiú negyven körüli volt, leginkább az óvodásokkal tudott elbeszélgetni. A kisgyerekek egyenesen imádták. A tiszta tekintetű, gyereklelkű Pisti-Pisti mindenféle alkalmi munkát vállalt. Ásott, kapált, fát vágott, de a legtöbbször a szódás mester Aro kisteherautójának platóján tűnt fel. Ott lobogott a szélben, a sofőrfülke tetejébe kapaszkodott, integetve üdvözölt boldog-boldogtalant, ha egyenruhában volt, tisztelgett. Pistinek komoly egyenruha-gyűjteménye volt. Hol rendőrnek, hol katonának vagy tűzoltónak öltözött. Valahogy szert tett egy orosz forgalomirányító felszerelésre is. Így történhetett meg az, hogy a tőle függetlenül berúgatott orosz helyére állva sugárzó arccal integetett Etyek felé vagy éppen az ellenkező irányba. Addig nem is volt baj, amíg nem támadt kedve új utakra terelni a teherautókat. Akkor vették el tőle a ruszki katonaruhát, amikor egy alkalommal beirányította az autóoszlopot egy zsákutcába. Ott forgott az a rengeteg szovjet teherautó a sáros sötétben, a kiskatonák szerencsétlenkedtek, a tisztek ordítottak, de addigra Pisti már hazament. Ezt később egyes helytörténészek a helyi ellenállás jeles eseményeként is értelmezhették.