Kultúra
Árverésre bocsájtják Carrie Fisher Leia hercegnő szerepében viselt fehér ruháját
Az aukción a legendás ruha mellett további jelmezeket és kellékeket is elárvereznek több mint 12 millió dollár értékben

A fehér ruha, amelyet Carrie Fisher az 1977-ben bemutatott Csillagok Háborúja – Egy új remény című filmben viselt szerdán kerül kalapács alá Los Angelesben. A filmes- és televíziós kellékek és jelmezek árusításával foglalkozó Propstore cég, amely az aukciót is szervezi, arra számít, hogy mintegy kétmillió dollárért (674 millió forint) fog elkelni a ruhadarab.
A kikiáltási ár félmillió dollár volt, de már most kaptak egy 750 ezer dollárt is meghaladó vételi ajánlatot.
A The New York Times című amerikai lap szerint a fehér ruháról, amelyet Carrie Fisher a film zárójelenetében viselt, sokáig úgy tartották, hogy elveszett. A ruhát nemrég találták meg az egykori filmes stáb egyik tagja londoni lakásának padlásán.
Az aukción a legendás ruha mellett további jelmezeket és kellékeket is elárvereznek több mint 12 millió dollár értékben. A rajongók egyebek között megszerezhetik Harry Potter eredeti jelmezét a második filmből, aminek értékét 75–150 ezer dollárra becsülik, a Batman-filmekből ismert Batpod motorért mintegy kétmillió dollárt várnak, a Brad Pitt főszereplésével 2004-ben bemutatott Trója című filmből pedig Akhilleusz egyik pajzsa keres új gazdát magának.