Kultúra
Áramlik a pozitív energia – INTERJÚ
A Blahalouisiana együttes vasárnap lép fel a VéNégy Fesztiválon
– Miért vállalta el a Sztárban Sztár leszek című műsorban a tévészereplést, és milyen változást hozott ez a fajta ismertség?
– Nem tagadom, át kellett gondolnom, mivel járhat egy ilyen tévés szereplés, de már az elejétől izgatottan gondolkodtam azon, milyen karaktereket tudnék megeleveníteni a színpadon. Gyerekkoromban sokat játszottam színházban, főként musicalekben, és ez a műsor egy hasonló játszótér.
Szeretek játszva énekelni, élveztem a szürreális kihívást. Azt érzékelem, hogy sok ember megismerte az arcom és szakmai oldalról is felfigyeltek a teljesítményemre olyan emberek, akiknek eddig nem voltam a látóterében. Ez hosszú távon a zenekarra is jó hatással lesz, de szerencsére hatalmas változás nem történt. A nyolc kemény hét után kellett egy kis pihenés, de most már visszatértem arra az útra, amit előtte jártam. Újra a Blahalouisiana alkotási folyamataiban vagyok, és rengeteget fogunk koncertezni ezen a nyáron.
– Szakmailag hozott valamilyen pozitív változást? Új stílust, új technikákat vagy bármit?
– Sokat tanultam magamról a nyolc hét alatt. Azt hiszem, szerencsés vagyok, mert nem kellett olyan karaktert játszanom, akiben ne találtam volna olyan értéket, amibe szívesen belekapaszkodtam volna. De a leginkább az állóképességem és a mentális kapacitásom lett próbára téve.
– Szakmai, emberi kapcsolatokat is hozott a verseny?
– Nagyon sok jó embert megismertem, és olyan új barátságokra leltem, amik remélem, sok-sok évig megmaradnak.
– Ön nem csak előadó, hanem dalszerző is. Hogyan születnek a dalok? Mit jelent az ön számára a dalszerzés?
– A zenekarunkban nem kifejezetten én vagyok a dalszerző poszton, de van dal, amit én írtam, és ugyanez igaz a szövegekre is. A legtöbb dalötletet Jancsó Gábor hozza, a magyar szövegeket pedig leginkább Szajkó András, aztán persze mindenki beleteszi magát, de ez a korábbi tendencia.
Engem lenyűgöz az, amikor valaki úgy tud dalt vagy szöveget írni, hogy közben jól érzi magát. Nekem ez mindig csak úgy megy, ha valami nagyon nyomja a lelkem, akkor egyszer csak szó szerint kibuggyan belőlem. Hopp ott van, ami eddig nem volt.
Ezek általában érzelmileg nagyon intenzív dalok számomra, még akkor is, ha a végeredmény aztán egyáltalán nem hasonlít zeneileg a kiindulásra. Mint például a Szívemet kitépted című dalunk esetében, egy nagyon szomorú balladának indult, ahogy otthon a kanapén egy gitárral prüntyögtem.
Aztán végül csak a szöveget használtuk fel egy olyan zenei ötletre, ami Gábortól indult el, és így egy sokkal izgalmasabb zenei hangulat született belőle. Nos, számomra ez a csodálatos abban, hogy közösen alkotunk. Ha mindenki beleteszi magát, a végeredmény valami egészen különleges lehet.
– Mennyire igényes a magyar közönség? Például figyelik-e, értik-e megjegyzik-e a dalok szövegét? Fontos-e számukra az egyedi stílus?
– Én csak a saját közönségünkről tudok nyilatkozni, de ők csodálatosak. Nagyon jó fej, érzékeny, értő emberek, akikkel szeretünk a koncertek után beszélgetni is. Hangosan éneklik a dalainkat a koncerteken, és áramlik a pozitív energia. Sokat jelentenek nekünk.
– Önök angol szöveggel is éneklik a dalaikat. Sikerült-e elérni azt a közönséget, akiknek erre van igényük? Mit jelent ez? Magyarországon tartózkodó turistákat, külföldi koncerteket vagy internetes rajongókat, akik talán nagyon messze élnek, de mégis ismerik az önök dalait?
– Eredetileg angol nyelven kezdtünk el zenélni még 2011-ben, és ebből jutottunk el 2014-ben az első magyar dalunkig. Angolszász gyökerei vannak annak a stílusnak, amit játszunk, így adta magát a nyelv és a vele járó játszótér. Szerencsére, kiderült, hogy Szajában (Szajkó András) egy szövegírói őstehetség lakozik, így megszületett az első, aztán a pozitív visszajelzések hullámán a többi magyar dalunk is.
Biztosan nem érnénk el itthon ilyen közönséget, ha továbbra is csak angolul alkottunk volna, de szeretjük nyitva hagyni ezt a kaput. Főleg amiatt, hogy Mózner Laci angolul bontakoztatja ki szövegírói ambícióit, és ezek a dalok nagyobb játszóteret hagynak nekünk zeneileg és számomra éneklés szempontjából is. A covid előtt sok koncertünk volt például Hollandiában, Észtországban, Oroszországban és szomszédos országokban, de egy ideje az itthoni dolgainkra fókuszáltunk. Most kezdjük el újra felvenni ezeket a szálakat, és a cseh The Silver Spoons zenekarral tervezünk egy közös turnét a jövőben.
– Másképpen készülnek-e a fesztiválidőszakra, illetve egy fesztiválkoncertre, mint mondjuk egy őszi-téli koncertre egy nagy teremben?
– Az egy alapvető különbség, hogy a fesztiválokon sokkal kevesebb műsoridőnk van, mint egy saját klubkoncerten. Így a négy lemez után és az ötödik írása közben, egyre nagyobb kihívás összeállítani a fesztiválműsort, de ez egy nagyon hálás feladat.
– Mennyire alkalmazkodnak az adott helyszínhez, közönséghez?
– A jellemző az, hogy valahonnan jövünk, és valahová tartunk, így nem sok időnk marad szétnézni a fesztiválokon. A VéNégy viszont kivételt képez, ugyanis én részt veszek az Áron András and The Black Circle Orchestra koncerten is, úgyhogy mindenkinek szívből ajánlom ezt a fajta léleksimogató zenei élményt is. A Blahalouisiana koncerten pedig sok-sok táncra és feszültségkiengedésre lehet számítani.
