Kultúra
„A zene egyfajta köteléket teremt a generációk között” – Interjú a Simple Plan dobosával
Chuck Comeau a megváltozott turnézési szokásokról, a családi életről és a zene jelentőségéről is mesélt nekünk
‒ Nagyon hasít a legutóbbi albumotok. Mekkora kihívás volt az új lemez számotokra?
‒ Igazából minden lemez hatalmas kihívást jelent a számunkra. Mindig rengeteg időt, energiát fektetünk bele, hogy mindig a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból és az aktuális lemezünkből is. Bizonyos szempontból tulajdonképpen versenyzünk a korábbi lemezeinkkel is, és ez az, ami igazán nehézzé teszi azt, hogy jobbak legyünk saját magunknál.
Érdekes ez, mert amit az emberek különlegesnek tartottak az első, a második vagy a harmadik lemezről, még ha pontosan ugyanazt a lemezt adnád is ki, nehéz lenne visszaadni azokat az érzéseket úgy, mint akkor. Egyszerűen azért, mert akkor más idők voltak. Tudjuk jól, hogy folyamatosan változik a világ, és mi ehhez tartjuk magunkat. Főleg úgy, hogy közben családunk és gyerekeink vannak, ami még inkább nehézzé teszi azt, hogy mindenre maximálisan oda tudjunk figyelni, és hogy elegendő időt szánjunk rájuk.
‒ Mi változott az első albumotok óta?
‒ Tudod, egyik album sem lehet soha ugyanolyan, mint a másik. Például, amikor 21–22 éves vagy, akkor mélyül el az egész életed igazán. És amikor a zenekarról és a zenéről van szó, kicsit idősebb fejjel már tudod, hogy más prioritások vannak, ezért különböző dolgokkal kell zsonglőrködnöd. Úgy érzem, nagyon nehéz megtalálni az idő és a szenvedély közötti egyensúlyt, amibe tényleg mindent bele tudsz adni.
De én nagyon büszke vagyok arra, hogy az összes lemezzel, amit készítettünk, azt hiszem sikerült megőrizni ezt az egyensúlyt. Szeretek ugyanannyi szenvedélyt, energiát és erőfeszítést belefektetni a dolgokba. Talán erre vagyok a legbüszkébb. És most különösen úgy érzem, hogy jó munkát végeztünk. Szerintem a mostani az egyik legjobb lemezünk, ha nem a legjobb az eddigi pályafutásunk során. Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy a rajongók is hasonlóan vélekednek. Akik eddig hallották, azok nagyon szerették. Ez az igazi kihívás, hogy nemcsak zenekarként, de családként is együtt öregedjünk meg.
‒ Az, hogy nemrégiben tulajdonképpen felrobbantottátok a TikTokot, hogyan hatott rátok? Gondoltátok volna, hogy egy régebbi számotokat ennyire felkapják?
‒ Legelőször nem feltétlenül éreztük azt, hogy ez egy olyan hely, amely megfelelő lenne a számunkra, mert az alkalmazás akkoriban más volt. Régen inkább a táncról és a koreográfiáról szólt. Úgy éreztük, hogy ez nem feltétlenül fog jó lenni nekünk. Távol tartottuk magunkat egészen a járványig. Aztán az egész az I am Just a Kid-kihívás után megváltozott. Eleinte nem igazán foglalkoztunk ezzel. Aztán egyre nagyobb lángra kapott ez a trend. Akkor úgy voltunk vele, hogy oké, nincs más, meg kell próbálni élni ezzel a lehetőséggel is.
Emlékszem, egy kihívással kezdtük, ami nagyon jól sült el. A videó nagyon pörgött, egy csomó követőt sikerült szereznünk, ami egy igazi ajándék volt számunkra, hiszen lehetőséget adott arra, hogy ott is kiteljesedjünk. Mintha csak belehajoltunk volna egy ölelésbe, olyan volt ez. Mi igazából mindig is egy társasági zenekar voltunk, tehát a TikTok létezése előtt is már bőven sok videót osztottunk meg a zenekarról, voltak rövid bejelentkezéseink, de még a kulisszatitkainkba is betekintést engedtünk.
Ez volt az a pont, amikor rájöttünk arra, hogy ez is része az életünknek, és ez is része annak, akik most vagyunk, hiszen ez volt az, ami miatt el tudtunk érni sok új fiatalt, idősebbeket és olyanokat is, akik már lehet, hogy rég elfelejtették, hogy létezünk. Így egy csomó ember újra nagyon izgatott volt a zenekar miatt, ami nagyon jól esett.
‒ Mi az, ami mindig erőt ad nektek, hogy újra és újra a legjobbat hozzátok ki magatokból?
‒ Azt hiszem, mindig is ez volt az álmunk. Mindig eszünkbe jut az, hogy milyen volt, amikor még csak 15, 16, 17, 18, 19 évesek voltunk. Álmodoztunk arról, hogy legyen egy igazán jó bandánk. És azt hiszem, hogy ez a kapcsolat a korábbi, fiatalabb énünkkel, aki elképzelte, milyen is lenne Budapesten játszani vagy akár Ázsiában, Dél-Amerikában. Tudod, már szinte mindenhol jártunk.
Bárki mondhatja, hogy igazából már minden álmunk teljesült, de azt hiszem, az az egyik módja annak, hogy mindig motivált légy, hogy emlékezteted közben magad arra, aki akkor összetörte volna kezét-lábát csak azért, hogy Budapesten akár egy kisebb helyen is felléphessen. Néha olvasom a kommenteket a közösségi médiában, hogy „Ember, köszönöm szépen ezt az új dalt, nagyon nagy szükségem volt most rátok az életemben. Nehéz időszak áll mögöttem, és a dalaitokkal sikerült túljutnom a kritikus időszakon, amiért nem tudok elég hálás lenni.” Úgy gondolom, hogy ez az, ami arra késztet, hogy folytassuk, és közben ne váljunk afféle klisékké, egy olyan bandává, amely csak hanyatlik, és csak megjelennek az új lemezek, de tartalom nélkül.
Megpróbáljuk legyőzni azokat a sztereotípiákat, amikről az emberek azt hiszik, hogy egy zenekar 20 év karrier után már nem lehet nagyszerű. Mi olyan koncerteket és albumokat szeretnénk megvalósítani, amelyekről az emberek úgy érzik, hogy „Úristen, ezek a srácok még mindig nagyon tudnak”. Szóval szeretnénk rácáfolni arra, hogy már nem tudunk újat mutatni.
‒ Most nem szeretném Vin Diesel poénját lelőni, de hogy tudtok a családra is időt szakítani?
‒ Most határozottan másképp turnézunk, mint régebben. Az első és a második lemezünk, mikor megjelent, akkor az év nyolc-kilenc-tíz hónapjában turnéztunk. Később viszont más megközelítést választottunk, mert nagyon fontos számunkra, hogy időt töltsünk a családjainkkal, és nem is akarunk állandóan távol lenni tőlük, hogy lemaradjunk minden fontosabb eseményről.
Általában három-négy hétig vagyunk távol, aztán viszont kiveszünk 3-4 hetet, és otthon töltjük az időt. Mondjuk, más munkákkal összehasonlítva a miénk eléggé rugalmas. Nem sok olyan munka van, ahol egy hónapig otthon lehetsz, minden nap felveheted a fiadat az iskolából, és ott lehetsz vele, elviheted őt hokizni, elviheted sportolni vagy akár a barátokhoz. Ha ott vagy, akkor teljesen ott vagy.
Vannak pillanatok, amikor el kell menni, de én úgy tekintek ezekre az elutazásokra, hogy ez egy nagyszerű lehetőség, hogy a családod is részesüljön annak előnyeiből. A legutóbbi turnéra például magammal vittem a feleségemet és a fiamat Japánba, és a kötelező koncertek után egy plusz hetet azzal töltöttünk, hogy elutaztunk Tokióba, Kiotóba, Oszakába, és felderítettük az egész országot.
Egyébként nem hiszem, hogy elmentünk volna Japánba, ha nincs a turné, de felhasználtam ezt a helyzetet arra, hogy valami igazán különleges süljön ki a dologból, amivel egy olyan élményt adhattam a fiamnak, amellyel megtanulta más szemszögből látni a világot. Az ilyen események azok, amelyek nagyon sok értéket hoznak az egész család életébe. És ez egy módja annak, hogy a zenekar és a magánéleted között is egyensúlyt teremthess.
‒ Mit jelent számotokra a zene?
‒ Ez egy nagyon jó kérdés. Mindig különböző jelentése volt a zenének az életem különböző időszakaiban. Amit igazából jelent a számomra, az maga a lehetőség, hogy olyan életem lett, mint amilyet mindig is szerettem volna. Ráadásul – és ez az egyik legkülönlegesebb része – kapcsolatba kerülhettem olyan emberekkel, akikre még valamilyen hatással is lehetettem. Hiszen a dalainkkal tényleg megváltoztathatjuk az emberek gondolkodását, és vigaszt nyújthatunk azoknak, akik épp nehéz időszakon mennek keresztül, vagy akár csak megnyugtathatjuk az embereket, hogy minden rendben lesz, nincsenek egyedül.
A fiamnak sok olyan bandától szoktam játszani, amit szeretek, mint például a Bad Religion, amely mindkettőnk kedvence. Szóval van néhány közös dolog, amit megosztunk, ő megérti, hogy mit szeretek, és tudunk beszélgetni a zenéről, és tudod, ez egyfajta köteléket teremt a generációk között.
‒ Mit szeretnétek átadni a közönségnek a zenétekkel?
‒ Tudod, sok minden attól is függ, hogy a rajongóknak jelen pillanatban mire van épp szükségük. Ez elsősorban a szórakozás, a jó időtöltés. Másodsorban, mikor eljönnek egy koncertre, akkor otthagyhatják a gondjaikat. Rengeteg energia van a zenében.
Azt hiszem, legszívesebben ezt az üzenetet adnánk az összes embernek, hogy: „Hé, nem számít, milyen rossznak érzed a helyzetet, a dolgok hamarosan jobbra fognak fordulni, és hidd el, van remény, mert mindenki átmegy ezen, nemcsak te, nemcsak a baráti köröd, hanem az emberek a világ minden táján, és mindannyian osztozunk ezekben." Talán a remény az, amit reményeim szerint az embereknek adhatunk.
‒ Nem ez az első alkalom, hogy Budapesten jártok. Szerettek ide járni? Van valamilyen érdekes élményetek Budapestről?
‒ Már jártunk itt néhányszor, és egyszerűen imádok sétálni a városban. Ez egy kicsit úgy hangzik, mintha nem is lenne olyan különleges, mint gondolnád, pedig néha az a legkülönlegesebb, mikor megnézed útközben az embereket, az arcukat, az épületeket, a történelmet. Mindig ezt szeretném csinálni. Koncert után sétálni egyet, és megpróbálni minél többet felfedezni a világból és az életből.
