Kultúra
Miért félt Páger Antal hazajönni ötvenhatban?
Vajon miért menekült el 46 évesen az ország egyik legnépszerűbb színésze, aki 1939 és 1944 között negyven filmben szerepelt, s a Vígszínházban nem havi fizetést kapott, hanem előadásonként 250 pengőt?
Mégis elhagyta budai villáját, s 1944 augusztusában feleségével, Komár Juliska színésznővel és két lányával, a négy éves Judittal és a kétéves Julikával Pornóapátiba költözött. A filmsztár a 40-es évek elejétől – más színészekkel együtt – közéleti szereplést is vállalt. Emigrálásának oka két esemény lehetett, az egyik 1944 elején történt, amikor is az Új Magyar Színházban, egy darab után Szálasi Ferenc, a Nemzeti Nyilaspárt vezetője gratulált Págernek, majd átadott neki egy ezüstlevelekből ötvözött babérkoszorút, a másik pedig egy filmhíradós tudósítás volt, szintén Szálasival.
A felelősségre vonástól tartva 1945. március 28-ról 29-re virradó éjjel lépte át az osztrák határt. Ausztriába emigrált, majd 1948-tól Argentínában élt.
Az itthon jómódú filmsztár Argentínában nagyon szerény körülmények között élt, festményeiből tartotta el a családját. Buenos Airesben festő-grafikusként dolgozott. Önálló tárlata volt Venezuelában, Brazíliában a São Pauló-i Biennálén pedig 45 képpel szerepelt, amelyeket az ott élő magyarok megvásároltak. Színházban viszont alig játszhatott, hatalmas honvágya is volt, mégis évekig nem mert hazatérni.
Hogy miért? Erről így írt 1956 januárjában makói barátjának, Gerzanits Elemérnek: „Hidd el, kedves Elemérkém, hogy nagyon nehéz nekem, a már tizenegy éve felgyülemlett vágyódásomat legyőzni. De vannak realitások is. És ezek a döntőek… Az én megítélésem szerint – ami természetesen nem csalhatatlan – , sok veszélynek tenném ki családomat, ha most hirtelen, engedve a mérhetetlen honvágyamnak, hazarohannék… Én, a magyar nép ellenségeként, a bűnösök listájára kerültem ádáz és becstelen filmszerepléseim miatt. Mezítlábas korom óta bennem élő szociális érzékemmel, oda merészeltem állni a társadalmi mélységekben maradt paraszt és munkásosztály, vagyis a fajtám mellé. Művészetemmel, izzó felkiáltójeleket akartam mutatni… és (ki hitte volna?) a nép ellensége lettem… Tizenegy esztendeje, hogy ezt a rám rakott púpot viselem.
Az igaz, hogy Szálasi felkeresett az öltözőmben, és gratulált nekem. Akkor láttam először. Másodszor és utoljára pedig akkor, amikor Pornóapátiból felrendeltek a királyi várba, ahol előadást tartott hungarizmusból. Akkor vele lefotografáltak a híradó részére. Amint később, ausztriai tartózkodásom alatt hallottam, ezek a felvételek igen nagy szerepet játszottak az ellenem felsorakoztatott kitalációk között. Hallottam, hogy az újból elővett felvételek mellé vagy alá ilyen feliratok kerültek az ostrom utáni időkben, hogy: a nyilas Págert kitünteti Szálasi… stb. Pedig az igazság az volt, hogy mialatt a filmfelvevők forogtak, Szálasi megköszönte, hogy eljöttem és említést tett az annak idején öltözőmben tett látogatása alkalmából mennyire tiltakoztam és elhárítottam a közös képen való szereplést. És hogy most filmre kerülök vele, zavar-e engem. Mondhattam-e mást, mint hogy nem zavar? Azt mindenki tudta, hogy soha a pártjának még a közelébe sem jártam. Azt is, hogy augusztus huszadikán elhagytam Budapestet és Pornóapátiban voltam egészen a következő év húsvét szerdájáig. Akkor léptem át a határt, amikor az oroszok már a szomszéd falvakban voltak. A nyilas uralom alatt csak ezen a novemberi várbeli beszéden voltam fenn, és másnap reggel végleg elhagytam szép otthonunkat….
Azt írod leveleidben, hogy nekem nem kellett volna menekülnöm, hogy nem volt rá semmi ok, hogy elhagyjam az országot. Kedves Elemér, úgy látszik, hogy a te emlékezetedből is kitörölt néhány motívumot az elmúlt tizenegy esztendő. Gondolj csak vissza egy kicsit és rá fogsz jönni, hogy mi történt volna velem, ha ott maradok és a mendemondákkal felheccelt zsidók kezére kerülök?
Pedig te, aki annyira beleláttál a legmélyebbre ásott érzéseimbe is, pontosan tudod, hogy milyen emberségesen gondolkodtam és vélekedtem a zsidókat ért dolgokról.
Talán arról is tudsz, hogy a környezetünkben élő zsidó barátainkon is segítettem. Persze ez az akkori helyzetben csak nagy titokban mehetett. Hogy Juliska azidőben többet ült Jaross belügyminiszter előszobájában, mint otthon. Hogy Zágon András doktorról, aki két kislányunkat segítette a világra, a megbélyegző sárga csillagot mi szedtük le. Amikor a rágalmak özönét szórták reánk, miért nem állt ki egy is ezek közül a zsidók közül?” – írta Páger levelében, akit többször is felkerestek a követségtől, hogy előkészítsék hazatérését.
Levelében 1956 januárjában még azt írta: „Nagyon alaposan átbeszéltem én ezeket a kérdéseket a nálam járt megbízottal. Ő hivatalosan járt el… én az érzéseimre hallgatok… és az érzéseim még nem engedték meg, hogy a hazatérésre szánjam rá magamat. Egy emigráns, aki eddig bűnösként volt kezelve, nem tud ilyen hirtelen hinni ekkora fordulatban. A táblát nem lehet ilyen pillanat alatt letörölni, mikor a krétát annyira rányomták… Még ki-kivillanhat a régi írás, ha ferdén kapja a tábla a fényt.”
Ezután viszont váratlan fordulat történt, mert az 56 éves színész felesége és kisebbik lánya, Juliska nélkül augusztusban hazatér Budapestre. (A harmincas évek népszerű színésznője, Komár Juliska soha nem jött haza, 1976-ban Buenos Airesben halt meg, Juliska viszont 1970-ben Magyarországra költözött.) A magyar kormány vállalta, hogy visszakapja a budai villáját, annak felújításáig fizették a lakhatását a Gellért Szállóban. Érdemes lenne kideríteni, hogy vajon a Magyar Kommunista Pártnak miért volt olyan fontos Págert hazahívni?
Egy biztos, ha valóban háborús bűnös lett volna, akkor a Rákosi Mátyás vezette Magyar Kommunista Párt nem járult volna hozzá hazatéréséhez, amely nem kevés pénzébe került az államnak.
Visszatérésnek a nyertese a közönség lett! Félelme ellenére első budapesti színházi fellépésén a közönség hatalmas tapsviharral fogadta. Második fénykorában több mint száz tévéjáték és film főszerepét játszotta el, olyan nagy sikerű alkotásokban szerepelt, mint a Fűre lépni szabad, a Felmegyek a miniszterhez, a Mici néni két élete, a Hattyúdal és az 1963-ban forgatott Pacsirta, amelyért 1964-ben a cannes-i filmfesztiválon megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat, majd a következő évben a Kossuth-díjat is átvehette a Parlamentben.
Páger a hazatérésétől a halála napjáig, 1986. december 14-ig a Vígszinházban játszott, utoljára 87 évesen a Kőműves Kelemen Vándorának szerepében láthatta a közönség.
Az elfogultsággal nem vádolható Ungváry Krisztián történész szerint „Páger a keresztény nemzeti kurzus melletti propagandista volt. A keresztény nemzeti fajvédő kurzus mellett és nem a nyilas kurzus mellett”.
A Makón született színészkirály önítélete: „Bűnt soha nem követtem el életemben. A negyvenes évek alatt sem. Én embertársaimnak soha nem akartam ártani. Bűnt nem követtem el, tévedni annyit tévedhettem, amennyit minden ember tévedhetett. Emberek vagyunk.”
