Kultúra
Bárki meghallgathatja Diószegi Vilmos gyűjtéseit
Hetven-nyolcvan éve elhangzott sámánénekeket digitalizált a Néprajzi Múzeum
A sámándobbal kísért sámánénekeket a segítő szellemek hívására és az ártó szellemek elűzése érdekében énekelték a sámánok. A felvételeken interjúk is szerepelnek az adatközlőkkel, és Diószegi Vilmos hangját is hallhatjuk. A Néprajzi Múzeum munkatársai a hangfelvételekkel együtt a kapcsolódó archív képanyagot, illetve Diószegi Vilmos jegyzőkönyveit is bemutatják.
A nagy hatású magyar etnológus emlékére rendezett nemzetközi konferencián Diószegi Vilmos nyomdokain haladó kutatók beszéltek részint arról, amit Diószegi terepmunkáiról megtudhatunk, részint pedig arról, hogyan folytatják tovább a kutatást.
Sántha István, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont munkatársa azt hangsúlyozta, hogy Diószegi Vilmos a már korábban megkezdett turáni kutatásokat folytatta, amelyeknek az volt a céljuk, hogy mi, magyarok megtudjuk, honnan jöttünk, milyen volt az ősvallásunk és mely keleten élő népekkel állunk rokonságban.
Diószegi Vilmos azokban az évtizedekben végezte kutatásait, amikor másoknak esélyük sem volt arra, hogy eljussanak Dél-Szibériába és Észak-Mongóliába. Az ötvenes-hatvanas években a kommunista állam tiltotta a sámánszertartásokat és a hagyomány más megnyilvánulásait. Diószegit a terepre egy-egy KGB-s kísérte, aki ellenőrizte, hogy betartják-e az előírásokat a helyiek.Úgy tudjuk, hogy Diószegi élő sámánszertartást nem láthatott.
Ebben az időszakban az erdőkben végeztek szertartásokat titokban, a dobokat is elrejtették a rengetegben. Többnyire azt állították, ha valaki rákérdezett, hogy már nem tartják a hagyományaikat.
A magyar etnológus nem nyugati tudósként viszonyult a keleti népekhez, nem maradt kívülálló, hanem igyekezett segíteni nekik abban, hogy saját értelmiségi rétegük nevelődjön ki, a hagyományaikat ismerjék és megtartsák.
(Ugyanezt a mintázatot követte-folytatta később Schmidt Éva (1948–2002), aki a hetvenes és a kétezres évek között folytatott terepmunkát a hantik és manysik körében.)
Sántha István Diószegi utolsó útjával kapcsolatban elmondta, hogy 1964-ben a leningrádi levéltárban a magyar kutató lemásolt titokban egy listát, amelyet átadott az egyik általa kutatott népnek, és ez vezetett ahhoz, hogy többet nem léphetett a Szovjetunió területére.
Judith Hangartner, a berni egyetem kutatója 2002 és 2004 között járt Észak-Mongóliában, Darhatban, ahol korábban Diószegi Vilmos végzett kutatásokat. A konferencián több kutató is említette, hogy tapasztalataik szerint a régi tradicionális sámánság már lezárult a magyar etnológus által és az általuk kutatott területen, és a neosámánság inkább a piacgazdasággal és a turizmussal áll kapcsolatban, bár azt is hozzátették, hogy alaposabb tudományos kutatás döntheti el, hogy milyen valójában a mai létező sámánizmus.
Somfai Kara Dávid az asztanai Nazarbajev Egyetem és a Bölcsészettudomány Központ képviseletében a kilencvenes évektől folytatott Dél-Szibériai kutatómunkájáról beszélt. Megtudhattuk, hogy a sámán a lovának tekinti a sámándobot, és hogy léteznek fehér és fekete sámánok. A feketék azok, akik dobolnak és gyógyítanak, a fehér sámánok áldó énekeket énekelnek és áldozatokat mutatnak be, dobot nem használnak.
A nézőtéren a szakemberek, kutatók, gyűjtők mellett diplomaták, antropológiai filmek készítői, és olyan érdeklődők voltak jelen, akik számára Diószegi Vilmos könyvei életre szóló élményt jelentettek. Jelen volt az egyik legismertebb hétgenerációs tuvai sámándinasztia egyik tagja: Adigzsi See Oglu is.
Timur Davletov, aki Ankarából érkezett a konferenciára a hakasz sámánizmusról beszélt, a háromezer éves kirgiz történelemről, a rokonságról a szkítákkal, a szakákkal, illetve a türk népekkel, és azt is kiemelte, hogy a hakaszok körében máig megvan a tűz és a tűz istennő tisztelete.
A Dzsingisz Múzeumból Ulanbátorból érkezett Sampildondov Chulun, aki a hotogojtokról beszélt. Ebből a népből kerültek ki azok (ősei), akiket a kutatók Darhatban megismertek. A kutató beszélt a hotogojtok 18. századi hadvezéréről, Chinguinjavról, akit a kínaiak végül elfogtak, és kivégeztek, de számtalan legenda született róla.,és áldozatokat mutattak be neki. Chingunjavot vaddisznóként ( vadkan atyaként) ábrázolták, mivel a vaddisznó számukra szimbolikusan a földek ura, a föld őrző szelleme.
Ivan Peskov, a poznani Adam Miczkiewich Egyetem kutatója Krisztus a burhánok között címmel arról beszélt, hogy mi történik akkor, ha a sámánizmus összekapcsolódik valamelyik világvallással, a kereszténységgel és/vagy a buddhizmussal. Megtudtuk azt is, hogy a sárga sámán az ilyen fajta sámánságot képviseli.
Liesbet Nielsen a Leideni Egyetem kutatója arról beszélt, hogy Dél-Szibériában a hakaszoknál hogyan történik az énekesek és a történetmesélők beavatása. Megismertük a csatkán nevű húroshangszert is. Mint a Liesbet Nielsen elmondta, egy bizonyos hegyre mentek fel, azok akik beavatást kértek, amelyet a hegy szelleme, korábbi mester vagy egy hős szelleme adott nekik, és attól fogva tudtak énekelni vagy mesélni, sőt gyakorolniuk is kellett azt, amire beavatták őket.
A Helsinki Egyetem kutatójaként Victoria Peemot általa vizsgált régi sámándobokat mutatott be. Az egyiken a bőr be volt szakadva, mint mondta, ez annak a jele, hogy meghalt a sámán, akié volt. A másik dobon számtalan rárajzolt, ráfestett alakot láthattak a jelenlevők. A sok figura annak is a jele lehet, hogy külföldieknek eladásra szánták a dobot, de az is lehet, hogy mivel a dob egyben pajzs is az ártó szellemek ellen, a rajta látható alakok, meghalt családtagok, segítő szellemek a sámánnak a segítői.
A konferencián kivetítőn bemutatott dobok hátsó oldalán a fogó fölött egy rudat lehetett látni, amelyre csengőket, szalagokat tettek. A szalagokat ajándéknak, dísznek szánták a dob számára, a csengők pedig az ártó szellemek elijesztését szolgálták. A sámán ruhája is egyfajta páncél volt, amely védelmet szolgálta.
Többen is felvetették, hogy régebben akadtak olyan kutatók, akik a sámánsírokból tárgyakat vittek el a tudomány szolgálata érdekében, miközben a kutatott népek hite szerint ez nagyon helytelen volt. Megtudhattuk, hogy vannak olyan közösség a Diószegi általkutatott területen, ahol máig számon tartják, hogy a kutató elvitte a halott sámán ruháját, és várják, hogy visszakerüljön. A kutatók közül többen is hangoztatták, hogy ma már a terepmunkán résztvevő tudósok nem tesznek ilyet.
Wilhelm Gábor, a Néprajzi Múzeum munkatársa Diószegi Vilmos öröksége címmel tartott előadást, amelyből kiderült, hogy Diószegi Vilmos egy olyan - Róheim Géza által képviselt - nézettel szemben indult el Kelet felé az ősvallás, a nyelvi és kulturális rokonság kutatására, amely szerint a magyarok a környező európai népektől vették át azt, amit a kereszténység előtti hagyományuknak gondolnak. Diószegi révén honosodtak meg olyan fogalmak a magyar köztudatban, mint táltos, regős. Mint a NéprajziMúzeum munkatársa elmondta, a múzeum birtokában hivatalosan 78 Diószegi által gyűjtött tárgy van, de valójában 100-nál több. Diószegi érdeme, hogy pontos, jól dokumentált információkat gyűjtött, és kialakította a kutatást módszertanát.
Az említés szintjén került csak szóba a türk illetve finnugor származásunk elméletei közötti ellentét. A kutatók megegyeztek abban, hogy valódi ellentmondás ezek között nincsen.
A konferencián Bata Tímea és Pálóczy Krisztina előadásából megtudtuk azt is, hogy nagyjából egy év múlva nyílik meg a Diószegi Vilmos által gyűjtött néprajzi tárgyakból az új kiállítás, illetve, hogy a nagy hatású etnológus által rögzített archív felvételek gazdag háttéranyaggal mostantól itt hallgathatók meg:
https://www.neprajz.hu/hirek/2023/dioszegi-vilmos-hangfelvetelei-a-neprajzi-muzeumban.html
