Kultúra
Boszorkányos regény kiskamaszoknak – INTERJÚ
Viola Szandra regényében Piliscsuda a világ közepe
– Hogyan született a regény és sorozat ötlete?
– A covid alatt kezdtem el rajta dolgozni, olyasmit szerettem volna írni, ami engem is szórakoztat. Nem mutattam meg senkinek, amíg el nem készültem a teljes kézirattal, így tudtam megőrizni azt a fajta „teremtő lazaságot”, amely mentes a megfelelni akarástól. A világfamotívum is izgatott, a regényben szereplő világfának például labirintus-évgyűrűi vannak, és még számtalan különös tulajdonsága, amelyek fokozatosan derülnek ki.
– Mennyire mondható önéletrajzi ihletésűnek a Scolar Kiadó gondozásában most megjelent regény?
– Konkrétumok tekintetében szinte semennyire. Azt leszámítva, hogy Piliscsabán (a regényben Piliscsuda) lakom. Rengeteg múlt századi kúria, régi, főúri nyaraló van itt. Jó pár létező épületről mintáztam azt az „elvarázsolt kastélyt”, ahová Hajnal és édesapja a járvány elől menekül. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a mesés történések, mágikus szereplők mindig értelmezhetőek szimbolikusan is, minden cselekmény belső erőkről is szól, akkor biztos, hogy vannak nagyon személyes mozzanatai is. Elsősorban hangulatokat akartam, amelyekhez mindig vissza lehet térni. A cselekményt is a hangulatokból bontottam ki.
– A regényben szereplő Hajnal vajon egy létező személy alteregója, vagy legalábbis nagyon hasonlít rá?
– Szerintem inkább archetípusok rejtőzhetnek a szereplőim mélyén. Ugyanakkor Hajnal a fejemben annyira élethű, hogy nem lepődnék meg rajta, ha egyszer szembejönne velem. Általában a név volt meg először a szereplőim esetében, és ahhoz tudtam külalakot, belső tulajdonságokat elképzelni. A szimbólumok, nevek, jelzők pedig önműködésbe léptek. Meggyőződésem, hogy a kortárs irodalom új korszakához érkeztünk el, ahhoz, amelynek egyelőre nem adtak még nevet az irodalomtörténészek, de dominálni fog a most született és születendő alkotásokban a mítosz és a misztikum.
– Ismeri ön a mai tizenéveseket?
– Természetesen nagyon sokféle egyéniséggel találkozni a mai tizenévesek között is, de már futottam bele olyan visszajelzésekbe, sajnos kamaszok részéről is, hogy a magyar felesleges tantárgy, ahogy a rajz vagy a „kornyika” is, mert nem lehet vele sok pénzt keresni. Az én főszereplőm, Hajnal szerencsére nem ennyire pragmatikus, de reál beállítottságú szülők nevelték, és kezdetben idegenkedik attól a mágikus világtól, amelybe Luca, a boszorkányszerű öregasszony bevezeti.
– Van valaki a környezetében, családban, akiről Lucát, a boszorkányt modellezhette?
– Szerintem fiatalnak és öregnek lenni is meg kell tanulni, mert egyik sem megy magától, nem csupán biológiai mechanizmusról van szó. Az előbbit az ember egy életen át megőrzi, utóbbira pedig egy életen át készül, megérik az időskorra. Szóval már egészen régóta dédelgetem magamban az öregasszony énem, hogyha majd oda jutok, „tökéletes” legyen. Luca asszony karakterében sok van ebből, meg kell, hogy mondjam, hogy a papíron imádtam varázsló-vénasszonynak lenni. (A másik kedvencem Cicelle, a flegma, de jószívű macska volt.)
– Milyen háttérmunka, gyűjtés előzte meg a regény születését? Mennyi idő alatt készült el?
– A néprajz, az ősi magyar mitológia lenyűgöző számomra. Nagyon szeretek világzenei műfajokat is hallgatni. Nekem a „világkört”, az önmagába visszatérő, végtelen időt az évszakok ismétlődő egymásutánja jelenti. Az ünnepek révén meg tudom élni a múlhatatlan időt is, amelyet a népi mitológia is kiválóan leképez. Sokat merítettem ezekből a megélésekből, de konkrét, mitologikus lényeket, történeteket is beledolgoztam az egyébként modern környezetben játszódó történetbe.
Körülbelül fél év alatt készült el A világfa kilenc ága, de nem írtam mindennap, csak, ha kedvem, mondanivalóm volt. Az is alapszabály volt magam felé, hogy semmit nem erőltetek, legyen az egész tele örömteli, kreatív energiákkal. Akik olvasták már, azt mondták, hogy ez sikerült, érződik, hogy volt ideje érni a szövegnek, és hogy tele van szeretettel. A fél év természetesen csak az első verzióra vonatkozik, bizonyos részeket ezután még újraírtam, kibővítettem, és több hónapos szerkesztési folyamat előzte meg a megjelenést is.
– Miért volt az ön számára fontos, hogy megírja ezt a regényt?
– Mert az emberiségnek szubsztanciálisan sajátja a mesélés, a mítosz, a varázslat utáni vágyakozás. Bízom benne, hogy az olvasóknak valóban öröm lesz egy mágiával, tündérekkel, lidércekkel teli világban elmerülni.
– Hogyan fogadta a kiadó a kéziratot és a sorozattervet? Mennyire hagyták önt szabadon kibontakozni?
– Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a Scolar Kiadóról és munkatársairól. Majoros Nóra, a szerkesztőm pedig számtalan gyermek- és ifjúsági könyv szerzője, úgyhogy rengeteget tudott nekem segíteni abban, hogy a legjobb formáját hozza a szöveg.
– A megírás szempontjából hatottak-e önre ismert könyvek, vagy figyelembe vette-e, hogy ezek nyomán a mai tizenévesek és felnőttek mit érthetnek meg, miben meddig lehet elmenni?
– Tulajdonképpen csak a szóhasználatnál vettem figyelembe a korosztályt, illetve azt, hogy a mai, közösségimédia-felületeken edződött agynak mi a kellemes. Ezért ugyan vannak a regényben rövidebb, elmélkedős, benső monológra emlékeztető részek, de nagyjából fél perc olvasási idő után mindig következik egy olyan mozzanat, amely továbblendíti a cselekményt is, tehát új ingert jelent.
– Kiknek szánja a könyvet?
– Elsősorban a kiskamasz korosztálynak. Rendkívül összetett, izgalmas korcsoport, még eleven bennük a gyermek, de már komoly erkölcsi kérdések, problémák foglalkoztatják őket. Remélem, sok izgalmas mondanivalót fedeznek fel benne. De a felnőtt olvasóknak is ajánlom! Aki kicsit elvonatkoztatna a rideg valóságtól, eddig is szívesen megnézett, mondjuk, egy Disney-filmet vagy fantasysorozatot, az felnőtt fejjel olvasva is élvezni fogja A világfa kilenc ágát.
– Ön vett már részt a világ megmentésében?
– A leggyakoribb szerintem, hogy az embernek önmagát kell megmentenie, mert akad probléma bőven az élet során. Egyébként szeretnék többször másokon segíteni, de erre viszonylag kevés időm, energiám marad. Mivel azonban Isten számára ugyanannyira fontos minden teremtménye, ezért biztos nem kívánja azt, hogy olyan áron segítsünk másokat, amellyel önmagunkat romba döntjük. A hétköznapok szintjén szerintem már az is jó, ha a saját mikrokörnyezetünkben apróbb szívességekkel, kedvességekkel tesszük szebbé egymás napját. Egyébként időnként egy-két nagyobb jótékonysági kampányt is szervezek, remélem, ezután is meg tudom majd ezt tenni.
– Hány kötet van már meg a sorozatból az ön fejében? Milyen további kalandokra számíthatunk?
– Négyrészesre tervezem a Hajnal örökségét. Először nem tetralógia volt a cél, de annyira szeretek ebben a világban elidőzni, és a szereplőim is annyira „élni akarnak” még, hogy jó pár kalandjukat muszáj lesz a jövőben megírnom, ráadásul mindig olyan helyzetekbe keverednek, hogy utána én is napokig, hetekig töröm rajta a fejem, hogyan írjam ki őket a slamasztikából.
