Kultúra
A Szentlélek erejével a vak is a mennybe láthat
Sokba kerültek a községeknek a pünkösdi királyok
A keresztények harmadik legnagyobb ünnepe, a pünkösd is a zsidó vallásból ered, amelyben a pészach utáni ötvenedik napon, sabouthkor az aratás, az első gyümölcsök, majd később a tízparancsolat adományozásának az emlékét ülték. A pünkösd mozgó ünnep, mely minden évben ötven nap után követi húsvétot, az elnevezése a görög pentekosztész (ötvenedik) szóból származik.
A keresztény egyház ezen a napon a szentlélek eljövetelét ünnepli. A szentlélek megjelenését megelőző erős szélzúgást a középkor idején Európában kürtökkel és harsonákkal utánozták. A tüzes nyelveket pedig sok helyen égő kanócok dobálásával, tüzes kerekek gurításával jelenítették meg.
Régen a falvakban a pünkösdi szentmise alkalmával pünkösdi rózsaszirmokat szórtak alá a templomtornyokból, de volt hogy fehér galambokat eregettek, mivel az egyházi ábrázolásokban galamb képében jelenik meg a Szentlélek.
Az ünnep virága a pünkösdi rózsa, amely viszont nem is tartozik a rózsafélék családjába. A kereszténység elterjedésével az ókori pogány rózsaünnep belesimult a pünkösdi ünnepekbe. A bazsarózsát pünkösdi rózsává tehát az egyház nevezte át. A 16. századi humanista irányzat idején, amikor pontos neveket kerestek a növényeknek, vált szét végérvényesen a rózsa (Rosa cinnamomea) és a pünkösdi rózsa (Paeonia officinalis) megnevezés. Az utóbbi nem is tartozik a rózsafélék családjába, ám sokszirmú virágának szépsége a rózsáéval vetekszik.
Ez a növény kivételes helyet foglal el a virágok között, hiszen szirmait azokhoz a lángnyelvekhez hasonlította a néphit, amelyek egykoron az égből szálltak alá Jézus tanítványaira a Szentlélekkel való betöltekezést szimbolizálva.
A költök megpróbálták láttatni, a láthatatlan Szentlelket. Mécs László papköltő (1895-1978) nagyon kifejezően a Szentháromság harmadik személyét a lelkek ekéjéhez hasonlította:
„A Szentlélek már néhány ezer éve
jár, jár a bojtorjános föld felett.
Szánt vihar-vemhes titkos paripákon,
ölében mag van, édes álom-mákony,
s amerre megy, a vak szem mennybe lát… „
A magyar nyelvterületen az egyik legismertebb pünkösdi szokás a „király”-választás volt, amely rendszerint lóversenyen történt. A győztest díszes koszorúval koronázták királlyá, és egy egész éven át különleges jogokkal és kiváltságokkal rendelkezett.
Erről a hagyományról, pünkösdi királyválasztásról Jókai Mór egy egész fejezetet írt az Egy magyar nábob című könyvében. Ebben a falu bírója szerint: „Márton hatévi pünkösdi királysága 72 akó borba került a községnek, s több mint száz mulatság bomlott meg miatta, egy kocsmárost pedig tökéletesen gazdaggá tett azáltal, hogy minden héten összetörte az üvegeit, fizette a város.”
Márton válaszából kiderült, hogy milyen kiváltságai voltak a pünkösdi királynak: „Nagyságos Kárpáthy János úr édesatyja, akinek az érdemes orcája most is ott függ a falon la, hagyott egy summa pénzt a községnek azon célból, hogy egyrészint imez ősi szokás fenntartassék, másrészt pedig, hogy a lónemesítés előmozdíttassék, minélfogvást minden pünkösd harmadik ünnepén összegyűlnek a lovas legények a környékből, s versenyt futtatnak egymással. Azt is tudom, hogy aki ez alkalommal győztes marad, annak a kegyes úr hagyományából szabad ivása van a város minden kocsmájában, annak a lovait minden gazda tartozik őrizni, s akárhova kárba megy, nem szabad megzálogolni, hanem fizeti a kárt, aki rosszul vigyázott rájok. Továbbá szabad bejárása van mindenféle vendégségbe és lakodalomba, és ha egyszer-másszor jókedvéből ki talál rúgni, azért őt testi büntetéssel illetni nem szabad – sem megcsapatván, sem pedig börtönbe záratván”.
A Kárpát-medencei magyarok lovas nép lévén a legrégibb időktől fogva adóztak eme nemes szokásnak, amelyen rendre és rangra való tekintet nélkül mindenki részt vehetett. Ez a hagyomány ugyan megszűnt, de nem halt ki, csak a lovasversenyek lebonyolítsa, s a győztes jutalma változott, napjainkban úgy hívják: Nemzeti vágta.”
