Kultúra

Több mint hetven ingyenes program a Déryné Fesztiválon

A 3. Déryné Fesztivál öt napon át, tizenegy helyszínen, több mint hetven ingyenes programmal várja a közönséget július 19. és 23. között Sátoraljaújhelyen és környékén. Fellép többek között a Csík zenekar, a Bohemian Betyars, a Balkan Fanatik, a Besh o droM, valamint a Budapest Jazz Orchestra.

Több mint hetven ingyenes program a Déryné Fesztiválon
A Forrás Táncegyüttes is az idei fellépők között van
Fotó: Szabó Zsuzsanna/ Déryné Fesztivál

A Déryné Társulat produkciói mellett 40 éves jubileumi turné keretében, rocklegendákkal lesz látható az István, a király. Szécsi Pál és Domján Edit szerelme is megelevenedik, valamint néptáncelőadás is színesíti a műsort. A fesztivál továbbá helyet ad a KultUp programsorozat záróeseményének, a KultCamp közösségépítő minifesztiválnak, ahol a Rákóczi Szövetséggel karöltve 450 középiskolást látnak vendégül.

A fesztivál nyitóelőadása a Déryné Társulat: Szemet szemért című produkciója lesz július 19-én a Kossuth Lajos Művelődési Központban. A Barangoló Drámaírói Műhelyben született művet Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója állította színpadra. A misztikus krimi egy titkokkal övezett kisváros életébe kalauzol, ahol egy gyilkossági nyomozásnak lehetünk szemtanúi. A nyomozót, Pált Ivaskovics Viktor, míg testvérét Pistit Kaszás Mihály alakítja.

Másnap a Völgyszínházban a Forrás Néptáncegyüttes szívet és szemet gyönyörködtető néptánc előadása, a Mestermunka debütál. A káprázatos népviseletekben előadott férfi és női táncok alatt a „kismagyarországi" tájegységekre jellemző népszokások, rítusok, titkok és szertartások tárulnak fel.

40 éves jubileumi turné keretében, legendás énekesek fellépésével érkezik Sátoraljaújhelyre az egyik legnépszerűbb magyar rockopera, az István, a király. Istvánt Varga Miklós, Koppányt Nagy Szilárd alakítja, közreműködnek az Igrice Néptáncegyüttes táncosai.

A programban az István, a király című rockoperát is láthatjuk
A programban az István, a király című rockoperát is láthatjuk
Fotó: Déryné Fesztivál/Szabó Zuzsanna

Július 22-én este Hunyady Sándor klasszikusa, a Lovagias ügy lesz látható a Déryné Társulat előadásában Bakos-Kiss Gábor rendezésében. Virág szerepében Dányi Krisztiánt láthatjuk, míg Virágnét Losonczi Kata formálja meg. A komikus helyzetekben bővelkedő történet epicentrumában egy elcsattanó pofon és a szerelem áll, valamint központi szerepet kap a rádió, amelyből Sebő Miklós halhatatlan dalai csendülnek fel.

Domján Edit és Szécsi Pál kettősének állít emléket a Két összeillő ember című előadás, amelyet a fesztivál zárónapján tekinthetnek meg a nézők. Két érzékeny, magányos, önnönmagával és a világgal folyton vívódó, ugyanazt a nehéz utat választó ember elevenedik meg az előadásban, akiket a Békéscsabai Jókai Színház színművészei, Komáromi Anett és Nagy Róbert formálnak meg.

„A Déryné Program egész éves működésének esszenciája jelenik meg Sátoraljaújhelyen, mindaz a sokféleség és értékek, amelyek a programot is jellemzik” – emelte ki a sajtótájékoztatón Halász János országgyűlési képviselő, a fesztivál fővédnöke.

Idén is turnéra indul a Theaterwagen, amely pajzán históriákkal és az örök élet misztériumát kutató népmesével megpakolva látogat el Hollóházára, Füzérradványra, Nyírire, Mikóházára, Alsóbereckire, valamint Füzérkajatára. A mozgó színházi karaván a Fabók Mancsi Bábszínháza két produkciójának, az Azért a kis bolondságért című vásári bábjátéknak, valamint A halhatatlanság országa című előadásnak ad otthont.

Láthatjuk a Lovagias ügy című komédiát is
Láthatjuk a Lovagias ügy című komédiát is
Fotó: Déryné Fesztivál/Szabó Zuzsanna

A fesztivál a legkiválóbb népzenei formációkat vonultatja fel, például a Kossuth és Fonogram-díjas Csík zenekart, és Sátoraljaújhelyre érkezik még a Balkán Fanatik, a Besh o droM, a Bohemian Betyars, de Magyarország első professzionális big bandje, a világszinten is elismert, a hazai és külföldi jazz fesztiválok állandó szereplője, a Budapest Jazz Orchestra. Népdalokban, pergő ütemekben és táncban egészen biztosan nem lesz hiány.

A koncertek sorát gazdagítja a zsámbéki ethno-beat formáció, az Aurevoir, az Ungvári Borterasz színpadán debütál a Kaláka, a Tárkány Művek, Dánielfy, Swing Girls, a Keleti Brass Band, valamint visszatér a Hutchky & Stars.

A fesztivál egyik leghangulatosabb helyszínén, a Zsólyomkai pincesoron ad gitárkoncertet Papp Sándor gitárművész, akusztikus koncerttel és a legnagyobb slágerekkel érkezik Nagy Szilárd és Ragány Misa, Réthy Zsazsa vendégükkel kiegészülve. A zárónapon Újhelyi Kinga és barátai megzenésített versekkel ajándékozzák meg a közönséget.

„A Déryné Program egész éves működésének fortissimója az esemény, ahol együtt élhető át az extázis és a katarzis. A minőségi kultúra képes tömegeket mozgósítani, ezt a program és a fesztivál is bebizonyította” – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára, Szentmártoni János.

Gyönyörű környezetben, Széphalmon, a Magyar Nyelv Múzeumának parkja ad otthont a családi programoknak. A Déryné Társulat sok szeretettel várja a gyerkőcöket a Petőfi kertbe. Érkeznek a Langaléta Garabonciások, a repülő akrobaták, de papírszínházi előadás, kerekítő mondókázó és népi játszóház is várja a kicsiket. Július 21-én Havasi Péter: Petőfi percei című előadása, míg a zárónapon a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház: A csillagszemű juhász című produkciója várja a családokat. Emellett Petőfi kiállítás és a Kárász Eszter és az Eszter-lánc mesezenekar koncertje is gazdagítja a programot.

Fantasztikus élmény, hogy életkortól függetlenül mindenki megtalálhatja a neki való programot. A fesztiválon nem csak az újhelyiek vesznek részt, hanem régió szinten is meghatározó esemény, sőt még a Felvidékről is érkeznek látogatók, a magas kultúra iránt érdeklődők – hangsúlyozta Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere.

A fesztivál helyet ad a KultUp programsorozat záróeseményének, a KultCamp közösségépítő minifesztiválnak. A Rákóczi Szövetséggel karöltve 450 középiskolást látnak vendégül a táborban, ahol a diákok napközben vetélkedőkön, készségfejlesztő foglalkozásokon, sporteseményeken vehetnek részt, míg esténként a Déryné Fesztivál színházi előadásain és koncertjein való részvétellel élhetik át a fesztivál-életérzést. Egy életre szóló kulturális kaland a fiatalok számára, ahol a tehetséggondozás mellett a cél a közösségépítés.

„Fontos missziónk a fiatal tehetségek támogatása, helyzetbe hozása. Partnereinkkel, köztük a Rákóczi Szövetséggel, valamint a Nemzeti Emlékezet Bizottsággal egy olyan hibrid eseményt alkottunk meg, amely ötvözi az osztálykirándulások tábori élményét és a fesztivál-életérzést – tette hozzá Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/297655749251874

Kapcsolódó írásaink