Kultúra
A gyerekeknek felnőttjeik vannak
Gyereknapi interjú Ricsi bohóccal, aki a Karinthy Színházban lép fel szombaton
Ricsi Bohóc, aki 30 éve szórakoztatja a gyerekeket, nem tartozik a szomorkodós bohócok közé. Elpusztíthatatlan derű árad belőle. Produkciójával egy kisebb cirkuszt varázsol a közönsége elé, és közben megnevettet, megénekeltet kicsiket és nagyokat. Saját magát humoristának tartja, aki gyermekeket szórakoztat. Center Színháza (Ázsia Center)13 éve működik, és az idén márciusban a Camponában is színházat nyitott Kampínó Színház néven. Nyári táborába 10 éve várja a játszani, szerepelni vágyó gyermekeket.
- Egyik előadása elején Ricsi Bohóc azt mondja, ő azt szeretné elérni, hogy egy kicsit mindenki mindig bolondozzon. Hogyan kell manapság kicsit bolondozni? És tényleg, mindig lehet bolondozni valamekkorát?
- Mondok egy példát. Ha egy üzletben hosszú sorban állunk a pénztárnál, és látjuk a pénztároson, hogy már vagy tíz órája dolgozik, és el van fáradva, nincs arra lehetőségünk, hogy ott helyben eltáncoljuk és elénekeljük neki az Ének az esőben című dalt, de valami kis humoros megjegyzést elejthetünk, hogy jobb kedve legyen. Vannak nagyon komoly helyzetek az életben, vállalati értekezlet vagy politikai rendezvény, de a finom humornak és a derűnek ott is megvan a helye.
- Az interjúra készülve eszembe jutott, hogy óvodásként egyszer teleraktam a napozóm zsebét varangyos békákkal, és ily módon igyekeztem Anyukámat rávenni, hogy engedjen el a bábszínházba. A család férfitagjaitól láttam, úgy fejezik ki, hogy szeretik a feleségüket, szerelmüket, hogy viccből ijesztgetik őket. Apukám gyakran idézte Vujicsics Tihamér Éjféli operabemutató című opera-paródiájából a fő slágert is: Mama, fogjál nekem békát…
- Azt szoktuk mondani, hogy „nincs rossz gyerek”, csak eleven. Minden gyermeki rosszaság hátterében van valamilyen felnőtt példa.
- Tulajdonképpen azt szerettem volna kérdezni, hogy ön szerint a gyermekeknek van velük született természetes humoruk, vagy ez egy felnőttektől eltanult minta?
- Van természetes humoruk, egymás közt más dolgokon nevetnek, mint a felnőttek, de tanulnak a felnőttektől. A gyerekeknek felnőttjeik vannak. De nem csak a családtagok a felnőttjeik, hanem az óvónénijeik, a tanítóik, tanáraik, sőt akár olyan emberek is, akiket az utcán látnak. A gyerekek nagyon figyelik, és leutánozzák a felnőtteket, mert szeretnék, hogy ők is fontosak legyenek, és hogy becsatlakozhassanak a többi ember között lévő kapcsolatrendszerbe. Az életbe.
Természetesen, ha van a gyermek közelében egy vagy több jó humorú felnőtt, akkor ő is hamar fogékony lesz a humorra.
- Az ön gyermekkorában ki volt ez a személy?
- Az édesapám, Takács Roland, aki bűvész volt, engem is bevont a munkájába, de én biztosan tudtam, hogy nem akarom folytatni az ő pályáját. Az iskolában én voltam az osztály bohóca, de nyilvánosság előtt nem szerettem, és nem is akartam szerepelni. Nem tudom, édesapám, hogy látta meg bennem azt, ami végül lettem.
- Ön tehetséges volt, csak éppen visszahúzódó? Hogyan tudta ezt legyőzni?
- Édesapám és a kollégái nagyon sokat segítettek ebben, és egy-másfél év alatt sikerült teljesen legyőznöm az idegenkedést a nyilvános szerepléstől.
- Azt szokták mondani, mindenki abból tud adni, amije van. Az ön nyári táborában a gyerekek meg tudják tanulni, hogy ne izguljanak, ha ki kell állni i akár több száz ember elé?
- Igen, de azt is figyeljük, ki miben ügyesebb. Ki tud szépen énekelni, ki táncol ügyesen, és aszerint kapják a gyerekek a feladatot. Az is lehet, hogy valaki kedvet kap ahhoz, hogy színész, énekes, táncos legyen.
- Sokszor látok felnőtteket, akik kiállnak egy teremnyi ember elé, a kezükbe nyomnak egy mikrofont, amelybe nem képesek belebeszélni, vagy azonnal tönkreteszik, majd utána nem képesek olyan hangosan beszélni, hogy mindenki hallja.
- A nyilvános szereplésre fel kell készülni, meg kell tanulni. Amíg ez nincs meg, nem érdemes kiállni népes közönség elé.
- Egyszer farsang táján a barátnőm turkálójában mindenféle jelmezt találtam a tárlóban, és valahogy kicsúszott a számon, hogy én még sohasem voltam királylány.
Gyanítom, hogy a fellépésein és a táborban ön azoknak a felnőtteknek a gyerekeivel (is) találkozik, akik a mikrofon mellé beszélnek, és akik, bár felnőttek már, és családot alapítottak, sosem voltak királylányok, királyfiak. Vajon, ha a gyermekek sok mindent átélnek, eljátszanak, megtanulnak a táborban, azzal a szülők is gyógyulnak, fejlődnek?
- A gyerekek nagyon nyitottak, könnyen ki tudjuk őket mozdítani a komfortzónájukból, hogy olyasmit tanuljanak és tapasztaljanak meg, amivel addig nem találkoztak. Ez hathat a felnőttekre is, de nem ez a célunk, ez csak a mellékhatás.
- Kiskoromban mindig azt mondták otthon, hogy neveletlenség, ha zsebre teszem a kezem, miközben valakivel beszélek. De manapság a színpadon az énekesek és a műsorvezetők gyakran zsebre teszik a kezüket, ezzel hangsúlyozva, hogy milyen fesztelenül elegánsak. Önök erről mit tanítanak a gyerekeknek?
- Én is fontosnak tartom a hagyományos értékeket, ezeket képviseljük a táborban, de azt is tudomásul kell vennünk, hogy az élet állandóan változik, ahogyan a szokások is, például a beszéd , vagy amit említett.
- Mivel lehet elvarázsolni a félénk, izgulós gyerekeket?
- Három fő eszközünk van: humor, figyelem, szeretet. Ha egy gyermek figyelmet, szeretetet kap, biztonságban érzi magát, akkor ki tud bontakozni, meg tudja mutatni magát.
- A táborban mindenki találhat ki magának saját szerepet. Mik akarnak lenni a mai gyerekek?
- A lányok királylányok, tündérek, boszorkányok, vagy ezek keverékei, a fiúk királyfiak, harcosok, többnyire hősök, akik levágják a sárkányt, és megmentik a királylányt. Ösztönösen ez jön belőlük. Az állatszerepek is népszerűek, a lányok cicák, a fiúk többnyire kutyusok vagy farkasok akarnak lenni.
- Nemrégiben beszélgettem egy művészetterapeutával, aki azt mondta, nem szerencsés, ha egy gyermek kizárólag a vele egyidősekkel találkozik, mert sok mindent így nem tud megtanulni.
- Erről mi is hasonlóan gondolkozunk. Úgy alakítunk ki csoportokat, hogy több korosztályból legyenek benne gyerekek, és így olyanok legyenek, mint egy család, mint a fogadott testvérek. Egyik évben csak négy nagyobb gyerekünk volt, a többi hatéves. Akkor a 101 kiskutyát adtuk elő, mert abban kevés a felnőtt szereplő és sok a kiskutya.
- Az öt napos tábor első napján közösen találnak ki egy történetet a gyerekek és a velük foglalkozó felnőttek, amit eljátszanak a tábor végén szülők, rokonok jelenlétében előadnak.
- Igen, nagyszerű történetek születnek, amelyek néha nagyon hasonlítanak a magyar népmesékre. Drámapedagógusok, pedagógusok, színészek foglalkoznak egész héten a gyerekekkel, hogy felkészítsék őket az előadásra, amelyet a családtagok nagyon büszkén fotóznak, videóznak.
- Gondoltak már arra, hogy valamelyik jól sikerült történetet a felnőtt társulat műsorra tűzze?
- Nagyon jó ötlet. Amikor Mesefesztivált rendeztünk, kiírtunk egy meseíró pályázatot gyerekeknek. Az első három helyezett mesét előadtuk a díjkiosztón a gyerekeknek, de nem mondtuk meg előre melyik-melyik, hanem nekik kellett kitalálniuk. Sok tervünk van még, amit nem valósítottuk meg, köztük az is, hogy a tíz év alatt összegyűlt 90-100 meséből mesekönyv szülessen.
- Az ismertető szerint önnek három társulata van, és ezek közül valamelyikkel népmeséket is elő szoktak adni a gyermekközönségnek Melyik a kedvencük?
- Az állatok nyelvén beszélő juhász, amelyet interaktív módon adunk elő. Nagyon szeretik, hogy befolyással lehetnek arra, hogy mi fog történni a mesében.
- Kedvenc dalaik is vannak?
- A BumBum együttessel készült lemezünkön van két olyan dal, amit mindig muszáj elénekelni az előadásokon.
- A Gyermeknap alkalmából május 27-én fellép a Karinthy Színházban is.
- Nagyon örülök, mert ez az első színházi meghívásom Ricsi Bohócként. A zene, az éneklés, a közös játék mellett artista-mutatvánnyal, zsonglőrködéssel is szórakoztatom majd a közönséget.
Bővebb információ:
http://www.ricsibohoc.hu/
http://www.szinjatekostabor.hu/
