Kultúra
Ahol Péter, ott az Egyház
Róma az a város, ahol Péter apostol teljesítette és be is fejezte küldetését. Jeruzsálemből utazott Rómába, hogy hirdesse a keresztre feszített, de feltámadt Krisztust. A Krisztust korábban háromszor megtagadó apostol végül mártírhalált halt. Az 5. században mondták, hogy Szent Péter szól Leó pápa által és Ubi Petrus – ibi Ecclesia, azaz: ahol Péter, ott az Egyház.
Létrejön az Egyházi Állam
Péter egyik „utódja”, II. István pápa (752–757) ténykedése alatt előfordult, hogy Rómából az Alpokon túlra, Frankföldre látogatott, nem is egyedül, hanem Metz püspöke, Chrodegang társaságában. Erre az útra 753 októberében került sor, mégpedig azért, mert segítségre volt szüksége. Itáliában ugyanis Aistulf király 749-ben bekövetkezett hatalomra kerülésével a longobárdok támadásai felélénkültek. Az új király elfoglalta Ravennát, Rómától pedig hatalmas összegű adót követelt, ezáltal azt is, hogy a pápa ismerje el az ő Róma fölötti hatalmát. A pápa hiába küldött követeket Bizáncba, ezért a frankokhoz fordult segítségért, Frankföldön pedig őt és a püspököt Fulrad apát fogadta. A pápa hosszasan, 15 hónapon át időzött a frankoknál, előbb Ponthionban, majd a Szent Dénes-apátságban. A látogatás eredményeként a pápa megújította a „királykenést”, Pippint, Károlyt és Karlomannt kinevezte római patríciusoknak, ezzel a Karoling-ház még jobban kötődött Rómához.
A pápa pedig ígéretet kapott, hogy az uralkodó segít az itáliai helyzet megoldásában, és a longobárdoktól elfoglalt területeket Szent Péternek adományozza, vagyis a „Patrimonium Petri”, azaz „Péter öröksége” (ez – a Pápai Állam vagy Egyházi Állam, amely a pápák világi fejedelemsége volt 756-tól 1870-ig) újabb területekkel gyarapszik. Mint utóbb kiderült, ennek kivitelezése komoly akadályokba ütközött. Más kérdés, hogy az Egyházi Állam II. István pápa frankföldi látogatásának köszönhetően jött létre. Megszületésének fontosságával II. István és közvetlen utódai talán nem is voltak tisztában teljesen. A későbbiekben mindenesetre egy bő évezreden át a pápaság eszmei függetlenségét ez a területi függetlenség alapozta meg.
Erkölcsi megújulás
Míg II. István segítségért kelt útra, utódja, IX. Leó pápa (1049–1054) az erkölcsi megújulás siettetése érdekében. Korábban püspökként is sokszor úton volt egyházmegyéjében, pápaként pedig már mint a nyugati egyház pátriárkája, Európa útjait járhatta. Első útja Pávián át német és lotaringiai földre vezette, amikor 1049-ben, nyár elején átkelt az Alpokon és a messzi Fuldába látogatott. Oda, ahol a vértanú Szent Bonifác (+755), Germánia apostola nyugodott. A hithirdető sírja a németek egyik nemzeti szentélyének számított. Itt találkozott IX. Leó pápa III. Henrik császárral, majd Kölnben folytatták tárgyalásaikat. A pápa a császár támogatásával október 1-jére Reimsben tartományi zsinatot hirdetett. A zsinat után a pápa szülőföldjére, Elzászba utazott, ahol Andlauban személyesen vezette Kövér Károly és felesége, Szent Richarda császárné tetemének ünnepélyes felemelését és átvitelét egy új, díszes sírhelyre, ami a szentté avatással volt egyenértékű. Ezt követően Besancon érsekétől, Hugótól azt kérte, hogy az ottani monostor négy szentjének testét emeltesse föl. Utána szülei sírját is meglátogatta Woffenheimben, ahol ottjártának emlékére az igazi Szent Keresztből hagyot egy szilánknyi ereklyét. Annál is inkább kézenfekvő volt ez, mert a sír a Szent Keresztről nevezett apátság templomában volt.
A pápa életrajzírója szűkszavúan ugyan, de megemlékezett arról, hogy IX. Leó Pozsony alá sietett azután, hogy 1052 nyarán III. Henrik császár nagy sereggel ostrom alá vette Pozsony várát, uralma alá akarta ugyanis hajtani Hungariát. A németek sok hadigépet állítottak fel, de nem értek el semmit. Ide tartozik a Búvár Kundként ismert Zothmund története, aki végül megfúrta a német hajókat, mire azok hazatértek. A pápa már a támadás hírére Pozsony alá sietett, hogy békét közvetítsen. Volt ideje az utazásra, mert Pozsony ostroma két hónapig is tartott. A pápa augusztusban érkezett hazánk földjére, és a tárgyalás idején, körülbelül két-három hétig a császár táborában tartózkodott. András királynak kapóra jött a váratlan segítség, és többet is megígért – legalábbis az adófizetés terén biztosan – a pápának, mint amit valójában teljesíteni akart. A pápa szavai jelentős súllyal estek latba a császárnál, ilyen távlatokból azonban már nehéz mérlegelni, milyen arányban járult hozzá ez ahhoz – mint ahogyan az sem tudható, hogy Zothmund mikor hajtotta végre küldetését –, hogy a németek Pozsony alól végül elvonultak.
Utazás Bécsbe
VI. Piusz pápa (1775–1799) idejében történt, hogy II. József német-római császár és magyar király eléggé átfogó módon avatkozott bele az Egyház életébe. Uralkodása alatt a hivatalok szinte ontották a vallással és az Egyházzal kapcsolatos rendeleteket, a történészek ezek számát csaknem hatezerre becsülik. A pápai bullákat az uralkodó placet (úgynevezett tetszvényjog) előzetes beszerzése nélkül nem lehetett kihirdetni. A szemlélődő – tehát nem tanító vagy betegápoló – szerzetesrendeket pedig a császár kihalásra, sőt felszámolásra ítélte. A különböző, vallásos célú társaságokat felszámolták, a körmeneteket, zarándoklatokat eltiltották, az istentiszteleti rendet, mi több a prédikáció témáját a legaprólékosabban előírták. A papságot csak azért „értékelték”, mert jó, engedelmes állampolgárokká neveli a híveket. A gunyoros II. Figyes porosz uralkodó II. Józsefet csak így emlegette. „unokafivérem, a sekrestyés”.
VI. Pius aggódott a Habsburg-befolyás alatti területekről egyre nagyobb számban érkező panaszok miatt. Hiába sürgette a Szentszék helyszíni megbízottait, azok nem értek el semmi eredményt, nem tudtak javítani a helyzeten. Ekkor a pápa szokatlan lépésre szánta el magát, ami a bíborosok és a Szentszék mellett működő diplomaták is elleneztek. VI. Pius ugyanis azt gondolta, hogy személyesen kell beszélnie II. Józseffel, így talán meg tudná értetni vele: intézkedéseinek nagy része nemcsak a vallási életnek, hanem áttételesen az államnak is árt. Tudta azonban, hogy ehhez a beszélgetéshez Bécsbe kell utaznia.
Ez ellen a császár nem mert tiltakozni, de elhatározta, hogy fiúi udvariasságot tanúsít a pápával szemben, de az alapvető állásfoglalások kapcsán rendíthetetlen marad. VI. Pius háromhetes utazás után, 1782 március 20-án érkezett Bécsújhelyre, ahol II. József várta, hogy ünnepélyesen kísérje Bécsbe. A császár vendégét a Hofburgban szállásolta el, így minden nap három-négy órát tudtak együtt lenni, beszélgetni. A pápa április 22-én indult vissza Bécsből Rómába, utazása látszólag eredményesnek tűnt. A bécsi udvar további intézkedései azonban arról tanúskodtak, hogy eredménytelen volt. Az egyházi vagyon állami ellenőrzés alá helyezése 1783-ban pedig rávilágított arra, miért is volt olyan buzgó a bécsi udvar a megszorításokkal az előző évek során.
