Sokakat csábítana, de a Nyugat üldözi az orosz kultúrát

A moszkvai Nagyszínház Kínában keres új kapcsolatokat, miután az ukrajnai háború miatt Oroszországot a Nyugat szankciókkal sújtja – közölte még csütörtökön a Bolsoj főigazgatója. Vlagyimir Urin hozzátette: „Mély meggyőződésem, hogy egyedül a kultúra és a művészet segíthet igazán abban, hogy a nemzetek megértsék egymást. Még egy olyan bonyolult és nehéz helyzetben is, mint ami most alakult ki a világban.”

Ha igaza van, a megértésre még sokat kell várnunk, ugyanis az orosz művészvilágot sújtó bojkott enyhülésére semmiféle jel nem utal. Sőt a hátrányos megkülönböztetettséghez, úgy tűnik, bármi elegendő. A ragos komolyzenei portál, a Slippedisc például arról számolt be szerdán, hogy a wiesbadeni szoprán, Anasztaszija Taratorkina jelentkezését azért utasították el a norvég Szonja Királynő Énekverseny szervezői, mert orosz-német kettős állampolgár. A versenyre németként nevezett, de ez sem volt elég, ugyanis a norvégok a januári kiíráskor leszögezték: oroszok nem vehetnek részt a megmérettetésen.

Taratorkinának tehát a fellépéshez le kellett volna mondania az állampolgárságáról, pedig egyszer sem éltette a háborút, nem politizált, s éppen ezért nem is tartozott azok közé a Németországban dolgozó orosz művészek közé, akiket tavaly a Putyin-rendszer nyilvános elítélésére, színeváltozásra akartak kényszeríteni. Szemben például a világhírű Valerij Gergijevvel, a Müncheni Filharmonikusok karmesterével, aki egyéves kényszerszünet után 2023. március végén jelentette be visszatérését – Kínában.

Gergijevet – miként arra a CNN tudósítása is felhívta a figyelmet – a bajor főváros polgármesterének nyomására rúgták ki napokkal az orosz invázió megindulása után. Nem sokkal később a Rotterdami Filharmonikusok, valamint a New York-i Carnegie Hall is lemondta az összes fellépését, a Metropolitan Opera pedig kiadott egy közleményt, amely szerint, hacsak nem vállalnak ellenzéki szerepet, a háború végéig nem hajlandó oroszokkal dolgozni. A döntés egész kollektívákat és nem csak egyes művészeket érintett. A Metropolitan már 2022. február 27-én megszakította kapcsolatát a Bolsojjal, noha a moszkvai Nagyszínház társulatát még a hidegháború idején is tárt karokkal várták az Egyesült Államokban. A londoni Királyi Operaház ugyanígy járt el.

Meglepő lehet, hogy a Nyugat ilyen gyorsan és kíméletlenül reagált az orosz agresszióra, érdemes azonban megjegyezni, az első repedések már a Krím annexiója után megjelentek. Csak egy példa, ami ráadásul nem is orosz művésszel esett meg: 2015 áprilisában azért fújták le Goran Bregovic lengyelországi koncertjét a szervezők, mert fellépett az Ukrajnától elcsatolt félszigeten. (Hét évvel később a Margitszigeti Színház egyébként hasonló indokkal vágta rá az ajtót az ukrán-amerikai Valentyina Liszicára – a zongorista egy mariupoli koncerttel játszotta el a budapesti fellépés esélyét.)

Az olykor minden józan számítást nélkülöző intézkedéseknek nem mellesleg a klasszikusok és az agressziót – nem csekély kockázat vállalásával – elítélő oroszok is áldozatul estek. Múlt év tavaszán a Lengyel Nemzeti Opera levette a műsoráról Muszorgszkij Borisz Godunovját, Kanada felfüggesztette az akkor 20 éves orosz zongoraművész, Alekszandr Malofejev koncertkörútját – és mindez még csak a jéghegy csúcsa.

Persze, nem mindenki ért egyet a boszorkányüldözéssel, viszont az olyan véleményeket, mint amilyen a Pennsylvania Egyetemen oktató Kevin M. F. Platt professzoré, elnyomja a kardcsörtetők zsibongása. Ő arra figyelmeztetett a New York Timesban: „Az orosz művészet, zene, festészet és film nem tartozik az orosz államhoz. Valójában nincs is egyetlen orosz kultúra – sok van. Mélységesen ironikus, hogy azok, akik az ukrajnai háborúra úgy reagálnak, hogy agresszívan vagy válogatás nélkül törölnek vagy korlátoznak művészeket és művészi alkotásokat pusztán azért, mert oroszok, ugyanazt a nacionalista gondolkodásmódot követik, amely az orosz inváziót vezérli.”