Kultúra
Őrült vagy zseni volt Csontváry?
Csontváry Kosztka Tivadar képeit nézve felmerül a kérdés, vajon egy „normális” festő alkothat-e ilyen fantasztikus festményeket? Az mindenesetre érdekes egybeesés, hogy Kosztka Tivadar és Vincent van Gogh is 1853-ban született. Az egyértelmű, hogy korunk egyik legnépszerűbb festője, a holland zseni, miután 1888-ban borotvával levágta a bal fülét, elmegyógyintézetbe került, két évre rá, pedig 37 évesen öngyilkos lett.
Elgondolkoztató az is, hogy Csontváry kortársa, Gulácsy Lajos – akinek az életmű-kiállítása a Nemzeti Galériában látható – 37 éves korától elmegyógyintézetben élt.
Sokatmondó az is, hogy a vidéki patikusból hogyan lett festő? Erről így írt Csontváry: „Hajnalban nap nap után a lángoló Kárpátokat figyeltem, s egy délután csendesen bóbiskoló tinós szekéren megakadt a szemem. Egy kifejezhetetlen mozdulat kezembe adta a rajzónt, s egy vénypapírra kezdtem rajzolni a motívumot. Principálisom nesztelenül hátul sompolyog, a rajz elkészültével a vállamra ütött. »Mit csinál: hisz maga festőnek született.« Majd főnöke távoztával az utcán rajzát szemlélve a feje fölött hátulról hangot hall: »Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél.”
Hallucináció? Lehet. Csontváry mindenesetre isteni kinyilatkoztatásnak tartotta, s elhatározta, hogy festő lesz. Azonban tíz évig még Szentesen, majd Gácson patikusként dolgozott, hogy pénzt gyűjtsön, s 41 évesen kezdi el tanulmányait Münchenben.
Dévényi Iván 1973-ban megjelent tanulmányából kiderült, hogy Ferenczy Károly festőművész, miután 1905-ben megnézte Csontváry első budapesti kiállítását a Műcsarnokban, tanítványainak azt mondta: „Megnéztem Csontváry kiállítását… Képzeljék, a hóbortos festő egy nagy papírtölcsért nyomott a kezembe, hogy ezen keresztül nézzem kukucskálva a képeit, különben térfogatban, nagyságuk miatt szétesnek. Eddig azt hittem, hogy ez az ember félbolond, de tévedtem; egészen bolond.”
Sassy-Szabó Attila, művésznevén Aiglon festő (1880–1967) – aki barátja volt Csontváry unokaöccsének, Kosztka Istvánnak – a festő halála után azt írta: „Műtermét szinte aszketikus sivárság jellemezte, a művészi nagyság látható jele nélkül. A szegényes limlomok között – a bal oldali falon – nyolc-tíz négyzetméteres – nyilvánvalóan befejezetlen – szénrajz volt kifeszítve; tárgyánál és előadásánál fogva a súlyos és előrehaladott lelki elborulás jeleit viselte magán.”
Dévényi tanulmány szerint Rónai Dénes fotóművész így emlékezett Csontváryra: „Néhány alkalommal találkoztam vele a Japán kávéház művészasztalánál, ahol mindenkor gőgösködő módon viselkedett. Magát mint művészt mindenkinél, például az ugyanott ülő Szinyei Mersénél is magasabbra értékelte. Barátaim – közöttük Kernstok Károly és Rippl-Rónai – ismerték Csontváry munkáit, de sem őt, sem Gulácsyt nem becsülték eléggé, emberségük zavarossága folytán. Csontváry – aki autodidakta volt a piktúrában – tudtán kívül kifejezetten szürrealista volt, talán az első szürrealisták egyike… Megpróbálkoztam, hogy egy-két képet szerezzek munkáiból. A válasza az volt, hogy képei csak a Csontváry Kosztka Múzeumban lesznek a nyilvánosság számára láthatók.”
Ami tény, hogy Csontváry lelki állapota annyira megromlott, hogy életének utolsó tíz évében képtelen volt újabb képeket festeni. A szegedi Móra Ferenc Múzeum a Csontváry-kiállítás alkalmából 2011-ben a Látomástól az alkotásig címmel rendezett előadást, amelyen Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológus elmondta. „Noha Csontváry soha nem vett részt elmegyógyintézeti kezelésen, életének több eleme is arra utal, hogy skizoid jellegű problémákkal küzdött.”
Ezzel nem értett egyet Czeizel Endre orvosgenetikus, aki 2012-ben zalaegerszegi előadásában kijelentette: „Az egyszerű ember nehezen fogja fel, hogy a géniuszok mások mint mi, ők tényleg csodabogarak. De nem őrültek. Teljesen téves az a közvélekedés, hogy csak egy paraszthajszál választja el egymástól az őrültet és a zsenit. Csontváryról egy orvos könyvet írt, amiben megállapította, hogy skizofrén volt. Nos, én is feldolgoztam az életét, még a boncjegyzőkönyvéhez is hozzájutottam, soha nem állt pszichiátriai kezelés alatt.
Az egész tévhit abból táplálkozott, hogy 1910-ben írt egy önéletrajzot. Ebben szerepel, hogy miközben kiment az utcára, megszólalt egy égi hang, ami azt mondta: te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb, mint Raffaello. Viszont tisztán látszik a szövegben, hogy a »napút« szó ki volt hagyva, utólag írta be. A plein air kifejezést akarta ugyanis lefordítani, ehhez keresett magyar megfelelőt. Kétszer javította, látszik a radírozás. De ha valakinek a Jóisten diktál, ahhoz csak nem kell szótár… Az egész mítoszt ő találta ki és táplálta, hogy könnyebben elfogadják a zsenialitásából fakadó furcsaságait. Csontváry nem volt őrült…”
Pedig az is lehetett, hiszen ma már megcsodált, sok milliót érő képeit a kortársai nem fogadták el, gúnyolták, szegényen, súlyos betegen a Szent János Kórházban hunyt el 1919. június 20-án, majd az óbudai temetőben helyezték örök nyugalomra június 28-án.
Ami viszont tényleg „őrültség”, hogy a parcella használati díja 1953-ban lejárt, a rokonok nem váltották meg a sírhelyet, így a köztemető szabályrendeletének megfelelően a festőművész hamvait közös sírba tették. Ami után híres, nemzetközileg is elismert festő lett, földi maradványait azonosították, s 1966-ban átvitték a Fiumei úti Nemzeti Sírkertbe, ahol síremlékén a Kerényi Jenő Csontváry-szobra áll. Még holtában sem volt nyugodalma!
