Kultúra
Mesék a nagyvárosi szigetről, ahol jó gyereknek lenni
IBBY-díjas lengyel mágikus gyermekkönyv magyarul
Az igazán jó mesekönyvek éppoly örömet adnak a gyermekeknek, mint a felnőtteknek, aki megveszik, és gyakran fel is olvassák a könyveket a gyerekeknek. Katarzyna Ryrych könyve éppen ilyen. A nagymama, nagypapa korú felnőtt úgy érezheti, a bojtorjánmező lakóinak kalandjait olvasva, hogy a könyv lapjain megelevenedik a saját gyermekkoruk, a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek Közép-Európája, amikor még az emberek nem bújtak bele a számítógépeikbe, telefonjaikba, még tévéje sem volt mindenkinek.
Még szóltak egymáshoz, a szomszéd gyerekek és felnőttek összejártak, sokat beszélgettek, közös élményeik voltak. Együtt örültek a tavasznak, a virágoknak, ismerték egymás búját, baját, és ha a nyaralások miatt kiürült a park, elárvultak a padok, ahol együtt szoktak üldögélni, hiányoztak egymásnak.
De mindezek ellenére nagyon is mai könyvet olvashatunk, amelyben a bojtorjánmező, a boszorkány háza és a kertje, az állatorvos rendelője és háza csupán afféle apró boldogság-szigetek, ahová azok gyűlnek, egymásra ismerve, akiknek fontos a kedvesség, az együttlét, a képzelet. Mindenféle korosztályból verbuválódik az egymásra figyelők csapata, és így tudnak egymástól tanulni, egymásnak segíteni.
A közös, hintákkal övezett parkon túl terül el az Őrzött nevezetű lakópark, ahol az újgazdagok élnek, egészen más tempóban és értékrend szerint, mint a bojtorjánmező lakói, de a lakóparkiak köztük is akad olyan, akinek helyén van a szíve. Ott van például Jack Sparrow, a muszáj-kalóz, aki a kemoterápiás utáni kopaszsága miatt lesz jelmezes figura, meg azért, mert az édesanyja ezzel a kalózos játékkal próbálja vigasztalni.
Van aztán a mesehősök között egy kislány, akinek nem sikerült a szemműtétje, de szerencsére a testvére, Magda mindenben segíti, és olyan bensőséges szeretet alakul ki közöttük, hogy szinte irigyli az olvasó.
Olyan hősei is akadnak a mesefüzérnek, akiket az író csak úgy emleget, talán bátorításképpen, hogy a Legerősebb, a Legokosabb. És nem feledkezhetünk meg Sopenről, aki magának való, vagy Szutykos Harry Potterről sem, aki folyton leeszi magát fagyival, innen van a neve, de egyszer stramm fiatalember válik belőle, az biztos.
Az egészen hétköznapi mai valóságba, az iskolába járás nyűgeibe, és az otthoni feszültségek világába olyan események is beleágyazódnak, mint amikor valaki hirtelen békává változik, vagy amikor egy másik mesehős madzagon sétáltat egy felhőt. A mágikus történetekben éppúgy összefolyik a valóság, a képzelet, a múlt és a jelen, ahogy mindig is kapcsolódni érezték azok az emberek, akik odafigyeltek a lelkükre. De a gyerekek mindenképpen így élik meg a valóságot mindenkor.
Az iskola ebben az önálló történetekre tagolódó regényben sem mindig rossz, kiderül, hogy van olyan tanár, aki ismeri a boszorkányt, és az is megesik, hogy a diákok lelkesen összegyűjtik a korábban édességre költött zsebpénzüket, és jótékonyságra fordítják – az egyik tanár ösztönzésére.
Gyereknek lenni még így sem könnyű, de például a közelben lakó boszorkányra, aki már nem él, de képzeletbeli alaknak mégis túl eleven, mindig úgy gondolhatnak a gyerekek, mint olyan felnőttre, aki sohasem hagyja őket cserben, és kifogyhatatlan készletei vannak teákból, szörpökből, lekvárokból, süteményekből, valamint és főképpen málnaízzel töltött karamellából, amelyeket mind a gyermekeknek és hozzájuk hasonló lelkületű felnőtt barátainak tartogat.
Az állatorvos –, akinek a személyében eleinte Drakulát, a vámpírt sejtik, és rettegnek is tőle egy félreértés miatt – szintén olyan felnőtt, akit a gyerekek szeretnek és tisztelnek.
Az állatok: a boszorkány öntudatos és természetesen fekete macskája, valamint Matilda, a tengerimalac meg néhány kutya és madár is mozgalmassá, kalandokkal telivé és hétköznapi csodákban gazdaggá teszik a bojtorjánmező gyermeklakóinak az életét.
A kötetet Grazyna Rigall vicces, míves, nagyon kedves, vonzó színvilágú illusztrációi díszítik.
