Kultúra

Benedek Miklós: Ebből a betegségből nem lehet kigyógyulni

Bízik abban, hogy ősszel visszaveheti korábbi szerepeit

Nemrégiben engedték haza a kórházból a színészt, aki a nehézségek ellenére is igyekszik bizakodó maradni – írja a blikk.hu.

Benedek Miklós: Ebből a betegségből nem lehet kigyógyulni
Benedek Miklós
Fotó: YouToube

Korábban több alkalommal is kórházba került Benedek Miklós, később pedig kiderült, hogy egy elég gyakori tüdőbetegséggel, COPD-vel küzd, amely miatt a szívével is problémák vannak, nemrégiben azonban hazaengedték.

A Blikknek arról nyilatkozott, hogy szerencsére egyre jobban érzi magát, s igyekszik tevékenyen tölteni a napjait, ami nem könnyű, hiszen elég fáradékony, és az ereje sem tért még vissza teljesen, de az is tény, hogy az utóbbi néhány hónap sokkal nehezebb volt.

„Nekem nem kezdődött jól ez az év. Decembertől február végéig nagyjából ki és be jártam a kórházba, összesen háromszor kellett befeküdnöm. Utoljára sikerült olyan gyógyszereket kapnom, amelyek segítenek” – mondta.

A Kossuth-díjas színművész elismerte, hogy ezt sajnálatos módon a cigarettázásnak köszönheti, amit évtizedeken át folytatott. Hozzátette, nyolc éve megszabadult ettől a káros szokástól, de ez a betegségéről már nem mondható el.

„A COPD a tüdő és a szív együttes betegsége. Ebből a betegségből meggyógyulni nem lehet, csak életmóddal és gyógyszerekkel szinten tartani. Emiatt félek is attól, nehogy visszaessek” – fogalmazott. Majd arra utalt, ettől függetlenül bízik abban, hogy ősszel visszaveheti korábbi szerepeit, és ismét a színpadon láthatja a közönség.

Kapcsolódó írásaink