Kultúra
Új szerepkörben a Székely Nemzeti Múzeum
Megmutatják, kik álltak Gábor Áron mögött

Idén ősszel a földszintet, a következő évben az első emeletet és 2025-ben a harmadik szintet lakják be a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum szakemberei – írta meg kedden a Háromszék. Mint a cikkben olvasható, mindez rendkívül költséges lesz, ugyanis a vezetés nem elégszik meg azzal, hogy a tárgyakat gyönyörű tárolókba helyezik és címkét ragasztanak rá, hanem interaktív, multimédiás segédeszközökkel ellátott kiállításokat kívánnak összeállítani.
Példák a Lajtán túlról is vannak, de csodálatos a szentendrei skanzenben tavaly nyáron megnyílt Erdély épületegyüttes is – hangoztatta a lapnak Vargha Mihály múzeumigazgató.
Novemberben a Géniuszok a hősök mögött című Gábor Áron-kiállítással nyitnak. „Nem arra összpontosítunk, mint eddig, hogy Gábor Áron a hős, hanem megmutatjuk azt a hátországot, ami őt hőssé tudta tenni" – mondta az igazgató. Ha nincs Bodvaj, Sepsiszentgyörgy, ha nincs fejlett céhes élet Kézdivásárhelyen, ha nincs Turóczi Mózes, Dummel Ferdinánd, Szacsvay János, önmagában valószínű kevés lett volna Gábor Áron – fogalmazott Vargha Mihály.
A cikkből kiderül továbbá, hogy nemcsak az épületegyüttes, de a kert is megújult. Közben a bővítésen is dolgoznak, az intézményt fenntartó Kovászna Megyei Tanács elfogadta a szomszédos telken tervezett beruházások műszaki-gazdasági mutatóit, és átadta a terepet az Országos Beruházási Ügynökségnek.