Jézus az élet

Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Húsvétkor arról emlékezünk meg, hogy Jézus kereszthalálával megváltotta az emberek bűneit, a pénteki keresztre feszítése utáni harmadik napon, vasárnap pedig feltámadt a halálból. Örök győzelmet aratott ezzel a halál felett. Míg tehát a zsidó vallási ünnep, a pészah, az egyiptomi fogságból való szabadulásról szól, az időben hozzá közelálló keresztény ünnep, a húsvét a haláltól való szabadulásról.

A húsvéti időszak az egyházban viszonylag hosszú: hamvazószerdától, azaz a húsvétvasárnap előtti 46. naptól egészen a húsvétvasárnap utáni 7. vasárnapig, pünkösdvasárnapig tart. A húsvéti időszak három fő részből áll. Az első a húsvétot előkészítő, a virágvasárnap előtti szombatig tartó bűnbánati idő. A második időszak, a húsvétot megelőző és mintegy magába foglaló nagyhét virágvasárnappal kezdődik és a három szent nappal – nagycsütörtökkel, nagypéntekkel és nagyszombattal – végződik. Nagycsütörtökhöz az utolsó vacsora, nagypéntekhez Jézus keresztre feszítése és halála kapcsolódik. Nagyszombathoz pedig Jézus sziklasírban eltöltött ideje, amikor az egyház este a megfeszített sírjánál virraszt, s ekkor van vége a nagyböjtnek. Ez összetartozik a húsvétvasárnapi ünneppel, húsvétvasárnappal mégis már a húsvéti idő ötven napja, a húsvéti időszak harmadik, lezáró szakasza következik, ami egészen pünkösdvasárnapig tart.

A húsvéti időszak középső szakaszát, azaz magát a húsvétot tehát az egyházban több napon keresztül is ünneplik. A húsvét helyes időpontja ugyanakkor nagyon gyakran vita tárgyát képezte régen, sőt ma is. A nyugati kereszténység húsvétvasárnapja – Jézus feltámadásának ünnepe – március 22-től, legkésőbb április 25-ére esik. A húsvét, és a hozzá tartozó ünnepek ugyanis a mozgó ünnepek közé tartoznak, vagyis nem ugyanarra a napra jutnak minden évben. Ebben az évben április 9-én van húsvétvasárnap, húsvéthétfő pedig az utána következő napon, április 10-én következik.

Arról, hogy a húsvét valójában kinek-kinek személy szerint mikor kezdődik, ugyancsak megoszlanak a vélemények. A legrövidebb idősávban húsvétvasárnapon, Jézus feltámadásától értelmezik, míg a leghosszabb vélekedés szerint a kezdete egészen Jézus születése, de a kettő között is van számos „átmenet”. Visszafelé sorrendben például: nagypéntektől, virágvasárnaptól, Jézus megkeresztelkedésétől a Jordánnál, stb. Egy közös azonban mindegyik értelmezésben ott van: Isten parancsolatainak Jézus mindig engedelmeskedett.

Jézus előre tudta azt, hogy híveit mennyire megviseli majd, amikor a kereszten látják. Tanítványait készítette is erre, mondta nekik, hogy már nem sokáig beszél velük, mert közeledik ennek a világnak a fejedelme. „Fölöttem ugyan nincs hatalma, de ezeknek a dolgoknak mégis meg kell történniük, hogy az egész világ megtudja: én szeretem az Atyát! Ezért mindazt megteszem, amit ő parancsolt” – mondta. Jézus tehát mindig engedelmeskedett Isten parancsolatainak. Az utolsó órában is.

A Megváltó kereszthaláláról szólni az év egyetlen napján, nagypénteken nincsenek szavak, mert ezen a napon már azok is elvesztek. Feltámadása kapcsán azonban eszünkbe juthat valami. Az Újszövetségnek az a története, amikor Jézus Lázárt feltámasztja. Lázár életre keltésével Jézus megmutatja ugyanis, hogy nemcsak az utolsó napon lehet majd feltámadni, ahogyan azt az eléje siető Márta gondolja. Márta ugyanis úgy véli, hogy ha Jézus ott lett volna náluk, nem hal meg a testvére. Jézus erre siet megnyugtatni, azt mondja neki, hogy feltámad a testvére. Márta erre azt feleli: tudja, hogy feltámad majd a feltámadáskor, az utolsó napon. És most érdemes nagyon figyelni Jézus szavaira, arra, hogy mit mondott erre Mártának. Mert Jézus ekkor, Lázár feltámasztása előtt előkészíti feltámadását, de nemcsak ezt.

„Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre” – mondja Jézus. Egy másik fordítás ezt így adja vissza: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha.” Mit is mondott korábban Jézus még arról, aki őbenne hisz? „Aki hisz énbennem, az nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem; és aki lát engem, az azt látja, aki elküldött engem. Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben.”

Nem érezzük át mindig a jelentőségét annak, hogy Jézus kereszthalált halt a mi bűneinkért, és szenvedett helyettünk, hogy a mi életünk teljes legyen és örökké élhessünk. Húsvétkor – amikor már örülni lehet annak, hogy Jézus a halált legyőzve feltámadt –, hajlamosak is vagyunk valahogy másképp emlékezni erre, mint a fájdalommal teli nagypénteken. Nézzünk rá ezért egy picit most a kereszt misztériumára. Amelyben Jézus nemcsak a – „halál utáni” – örök élet reményével ajándékozta meg követőit, hanem már földi életük során is az újjászületés lehetőségét kínálja nekik. Ahogyan ugyanis Lázárt feltámasztotta, mást is fel tud támasztani. Nem a holtakra gondolok most, hanem azokra a tetszhalottakra, akik „sötétségben élnek”. Másképpen fogalmazva: más is újjá tud születni általa, aki hisz őbenne. Azért, hogy már földi életében valódi, Isten terve szerinti teljes életet élhessen. Ebben az új életben Jézus senkit nem hagy magára. Mert ő nem hagyja el soha azt, aki hozzá szegődik. „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket” – mondta. Ez is a húsvét üzenete. Napról napra.