Kultúra
Kezdődik a 10. Színházi Olimpia
58 ország 400 társulata 750 produkcióval és 7500 fellépővel várja az érdeklődőket, a programok július 1-jéig országszerte csaknem 100 helyszínen valósulnak meg

A Színházi Olimpiához több mint 20 fesztivál csatlakozott, többek között az idén jubiláló VéNégy Fesztivál, a Győri Nemzeti Színház Duna Fesztiválja, a Karinthy Színház Mesemondó Fesztiválja és a IX. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) a Nemzeti Színház szervezésében, amely az olimpia központi eseménye lesz.
Az április 15-i ünnepélyes megnyitó 14 órakor zászlófelvonással kezdődik a Bajor Gizi parkban, ahol koncertekkel, tematikus játékokkal, amatőr színházi produkciókkal és további utcaszínházi performanszokkal várják az érdeklődőket.
A megnyitó fellépői között szerepel többek között a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Hiperkarma, Földes László Hobo, Szarka Tamás és zenekara, valamint az SZFE zenekara.
Budapest terei színházművészeti fiesztának adnak otthont; a megnyitón az utcaszínházi műfajt több mint 20 hazai és külföldi társulat képviseli.
Az április 15-i megnyitó alkalmából a Fővárosi Nagycirkusz produkciója is látható lesz: a Duna felett kifeszített drótkötélen egyensúlyozva megy át a folyó egyik partjáról a másikra ifjabb Simet László artistaművész. Az Átmentem című produkciót a Belgrád rakpart 18. és a vele ellentétes budai alsó rakpart közötti dunai szakaszon, az Erzsébet- és a Szabadság híd között a rakpartról és e két hídról lehet megtekinteni.
A 10. Színházi Olimpia részletes programja a www.szinhaz.org weboldalon érhető el.