Kultúra
Juliette Binoche is a 10. Színházi Olimpia vendége lesz
A 10. Színházi Olimpia ünnepélyes megnyitója március 27-én lesz a Nemzeti Színházban

Az ünnepélyes megnyitót március 27-én rendezik a Színházi világnap alkalmából, a színházi program pedig április elsején kezdődik.
A Szent Iván éjjeléig tartó eseménysorozat nemcsak nevében nemzetközi: 58 országból érkeznek társulatok és közreműködők a hazai színházak meghívására. Láthatunk majd előadásokat Olaszországból, Németországból, Svájcból és Angliából is, és műsorra kerülnek dél-afrikai köztársasági, kínai, japán és mexikói társulatok produkciói is.
A három hónapos programsorozat 400 társulat összesen 750 előadását öleli fel Budapesten kívül Békéscsabától Győrig, Miskolctól Pécsig több mint 70 hazai helyszínen. A Színházi Olimpiához több mint 20 fesztivál is csatlakozott, többek között az idén jubiláló VéNégy Fesztivál, a Győri Nemzeti Színház Duna Fesztiválja, a Karinthy Színház Mesemondó Fesztiválja, és természetesen a IX. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) a Nemzeti Színház szervezésében, amely az olimpia központi eseménye lesz. A július 1-jéig tartó fesztiválon közreműködők száma sem mindennapi: 7500 fellépőt köszönthetnek majd a magyar színpadokon a világ minden tájáról.

Június 7-én Fény-anyag címmel különleges olvasás-performansz lesz látható az Oscar- és BAFTA-díjas Juliette Binoche részvételével a Nemzeti Színházban. A francia művésznő produkciója egy születőben lévő előadás főpróbája, amely Az angyal válaszol című könyv nyomán született. 1943-44 fordulóján, a világháború embertelenségében négy igazságra éhes fiatal művész beszélgetni kezd, kérdéseket tesz fel egymásnak, amelyekre váratlan választ, tizenhét hónapon át tartó tanítást kapnak.
A társaság egyetlen túlélője Mallász Gitta, aki lejegyzi ezeket a beszélgetéseket – így született meg Az angyal válaszol kötet, amely immár 25 nyelven olvasható. Juliette Binoche hosszú ideje a kötet rajongója, aki most színpadról is elénk tárja ezt a művet. Az esten Wajdi Mouawad színész-rendező és Szűcs Nelli, a Nemzeti Színház művésze is részt vesznek. Az előadásra a jegyértékesítés hamarosan indul.

A kijevi Ivan Franko Ukrán Nemzeti Dráma Színház a háború ellenére két előadással érkezik a IX. MITEM-re, a Nemzeti Színházba. A háborús helyzetre tekintettel a két vendégjáték messze túlmutat önmagán, és a kultúra erejét hivatott bizonyítani. Dmitro Bogomazov rendezésében Bertolt Brecht Állítsátok meg Arturo Uit! című művét május 12-én láthatjuk a Nemzeti Színház Nagyszínpadán, míg május 14-én Albert Camus Caligulájának ad otthon a színház Gobbi Hilda Színpada, az előadás rendezője Ivan Urivszkij.
Mindkét művész generációjának kiemelkedő és jeles alkotója. A fiatal tehetséggel, Ivan Urivszkijjel pedig a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia záróelőadásának rendezőjeként is megismerkedhet a közönség: a Szentivánéji álom a Nemzeti Színház társulatának közreműködésével a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon látható június 24-én.
Részletes program: www.szinhaz.org