Tiszta forrásból: őrségi fazekasok kiállítása a Vigadóban

Az őrségi, Velemér-völgyi fazekasság évszázados hagyományokkal bíró mesterség, amely a nagy alföldi fazekascentrumoktól meglehetősen távol, a jó helyi agyag köré szerveződött. Ezt az anyagot használják részben azóta is a Szent István uralkodása alatt itt megjelenő határőrök leszármazottai. Az 1366-os összeírásban a felsőlendvai várhoz tartozó területi egységet Trianon ugyan kettévágta, de magyar maradt a központi település, Magyarszombatfa, ugyanígy Gödörháza és Velemér is. Mindhárom település a 14. századtól mai napig gerencsérek falujaként van számon tartva, és szerencsére még találunk ilyen cégtáblát, ahogy átautózunk rajtuk.

Az Őrségi Fazekasok Egyesületének szervezésében, a kurátor Albert Attila fazekasmester által összerakott tárlaton csaknem húsz kortárs, és már elhunyt mester munkái gyönyörködtetik a szemet. A kiállító gerencsérek zömében Magyarszombatfán élnek, és felmenőik is, akár több generáción keresztül mind fazekasok voltak. Mégpedig többnyire olyan fazekasok, akik a mezőgazdasági munkák végeztével, ősszel vették igazán elő a korongot, gyújtották be a kemencét. Hogy aztán a kora tavaszra elkészült árukészlettel Dél-Zalán át Somogyba szekerezzenek. A somogyi falvakban pedig leginkább búzáért elcserélik majd portékáikat, mert addigra otthon már elfogyott a sovány őrségi földek adta kenyér, és vetőmagnak sem maradt.

Bizony, elszekereztek az őrségi gerencsérek Igalig, Somogyszilig, Szőlősgyörökig, de a tárlaton lévő térkép szerint Darányig és Szigetvárig is. De sosem gazdagodtak meg igazán, ezt pedig Csata József 1926-ban készített fotográfiája is mutatja. Ahol három generációnyi őrségi gerencsért láthatunk: a harmincas éveiben járó apa mezítláb hajtja a korongot, és természetesen a gyerekeknek sem jutott lábbeli. Az őrségi embernek mindig többet kellett dolgoznia a betevőért, mint szerencsésebb helyekre született embertársának. Így találta meg magának a Magyarszombatfa és Gödörháza környéki dombok mélyén a kiváló minőségű agyagot, és ezt a nagy odafigyelést, ügyességet igénylő mesterséget.

A gerencsér errefelé is az apjától kapta meg a tudást, és adta is át erre alkalmasnak tartott gyermekeinek. A most kiállító mesterek zöménél is a felmenők voltak a tanárok, de esetükben a szentgotthárdi III. Béla Szakmunkásképző Iskola is részt vett az oktatásukban, aminek a honlapján most már hiába is keresnénk a fazekasképzést. A Vigadó kiállításának középpontjában, régi mesterek néhány munkája mellett ott találjuk az 1925-ben, Veleméren született Varga Gyula 1947 januári, Szombathelyen kiállított mesterlevelét, vagy Czug Géza fazekas tanonc segédlevelét is, aki Zsohár János mesternél tett segédi vizsgát 1941. január 7-én.

A Zsohár család meghatározó volt errefelé a szakmában, a kiállításon a fiával, Balázzsal együtt szereplő Zsohár Gyula nagyapjának műhelyére alapították az 1950-es években a Magyarszombatfai Kerámiagyárat. De csak miután 1951-ben kulákként kitelepítették a famíliát. A 12 mester által indított háziipari szövetkezetből aztán kisebb gyár lett, ahol már dísztárgyak, lámpatestek is készültek. Az utód, a 2005-től működő MAT Kerámia Kft., 250 változatban és 90 színárnyalatban gyárt jelenleg is kályhacsempét, ezekből is kapunk egy szép válogatást a tárlaton egy felépített, 19. század végére jellemző formájú kályha mellett.

Azt pedig szinte mindegyik gerencsér elmondja rövid bemutatkozásában, hogy nagyon odafigyel az apjától örökölt, őrségi formakincsre. Amit inkább a funkcionalitás határozott meg, semmint a díszítés. S valóban, az őrségi cserépedények, köztük a jellegzetes kuglófsütő szépségét, ahogyan ez a kiállításon is látszik, a formai tökéletesség mellett a visszafogott díszítés, az egyszerű minták határozzák meg. A mélyzöld és világosabb barnás zománcok is kiemelik a forma szépségét, egy-egy levesestállal kiállított tányérkészlet valóban az ünnepi asztalra kívánkozik napjainkban is, az Őrségbe utazva még vásárolhatunk is magunknak belőle.