Kultúra

Megvan, hogy mi a titka Botticelli, Leonardo és a többi reneszánsz mester máig élénk színekben pompázó olajfestményeinek

A kutatók a kísérletezés fázisait is tetten érték

A 18. század előtti olajfestmények anyagvizsgálatai során már korábban találtak a képeken gyanús fehérjemaradványokat, de ezeket legtöbbször későbbi szennyeződeseknek vélték a kutatók. A Nature Communications folyóiratban március 28-án publikált tanulmány szerint azonban nem holmi véletlenül felkenődött szerves koszról van szó – írta meg a qubit.hu.

Megvan, hogy mi a titka Botticelli, Leonardo és a többi reneszánsz mester máig élénk színekben pompázó olajfestményeinek
Leonardo Da Vinci Mona Lisa-ja
Fotó: NorthFoto

Német és olasz kutatók egyebek mellett a müncheni régi képtár, az Alte Pinakothek gyűjteményében őrzött olaj-vászon mesterműveket vizsgálva arra az eredményre jutottak, hogy már nagyon kis mennyiségű tojássárgájával is elképesztő és rendkívül tartós tulajdonságváltozást lehetett elérni az olajfestékben – írta meg a qubit.hu.

A CNN ismertetője szerint kétségtelen, hogy már az ókori egyiptomiak használták a máig temperának nevezett festéktípust, amelyet porított pigmentanyagokból és tojássárgájából kevertek ki víz hozzáadásával. A temperát aztán a lenmag- vagy sáfránymagolaj alapú olajfestékek váltották. Ez utóbbi későbbi innovációnak számít, mivel a kutatások szerint csak az időszámítás utáni 7. századtól kezdték el használni Közép-Ázsiában és innen hódította meg Európát.

A német-olasz kutatócsoport előzetesen azt feltételezte, hogy mivel a festészet mindig is empirikus mesterség volt, a korabeli mesterek is kísérleti alapon dolgoztak, a régi mesterek magától értetődő módon házasíthatták a két festéktípust. A kutatók ezért a négy alapösszetevő – tojássárgája, desztillált víz, lenolaj és pigment – felhasználásával rekonstruálták a festékkészítés folyamatát, hogy a művészettörténetben jelentősnek tartott két színt, az ólomfehéret és az ultramarinkéket kikeverjék.

Kiderült, hogy a tojássárgájában található antioxidánsok miatt hosszabb időbe telik, amíg a vászonra felvitt festék oxidálódik, magyarán a sima olajfestékkel szemben jóval tovább marad élénk, sokkal lassabban fakul és öregszik. A CNN-nek nyilatkozó kutatók szerint az olaj, a pigment és a tojássárgájában lévő fehérjék közötti kémiai reakciók közvetlenül befolyásolják a festék viselkedését és viszkozitását: az ólomfehéret adó színanyag például meglehetősen érzékeny a nedvességre, de ha fehérjeréteggel vonják be, akkor ellenállóbbá válik, így a festék meglehetősen könnyen felvihető a felületre. Ráadásul az is kiderült, hogy a tojássárgája hozzáadásával a színanyaggal is lehet spórolni, kevesebbel is elérhető a kívánt színhatás. Márpedig ez például az ultramarinnál korántsem volt semmiség, a színt ugyanis az aranynál is drágább lapis lazuli, vagy lazurit nevű féldrágakő adta.

A kutatók a kísérletezés fázisait is tetten érték. Leonardo da Vinci 1478-1480 körül készült Szegfűs Madonnája mellett Sandro Botticelli 1490 és 1492 közöttire datált, magyarul A halott Krisztus siratása Szent Jeromossal, Péterrel és Pállal címen ismert alkotásán egyértelműen azonosították, hogy a festmény mely részén milyen matéria található. Kiderült, hogy a mű nagyrészt tojástemperával készült, de a háttérhez és néhány másodlagos elemhez olajfestéket használt a reneszánsz mester.

A most megjelent tanulmány olyan a molekuláris szinttől a makroszkopikus léptékig terjedő eredményről számol be, amely eddig nem ismert információkkal szolgál a tojássárgája és az olajfestékek művészeti felhasználásáról.

A kutatók nem pusztán a 18. század előtti mesterek által használt anyagok egyszerű azonosítását végezték el, de magyarázatot adtak arra is, hogy miként érték el a máig érvényes hatásukat a viszonylag kevés rendelkezésre álló természetes anyaggal.

Kapcsolódó írásaink