Kultúra

Hazugsággal vádolja Szász Jánost a Színház- és Filmművészetért Alapítvány Kuratóriumának elnöke és a kuratórium egyik tagja

A rendező azt állítja, „azért támadtak, mert nem vagyok magyar, mert zsidó vagyok”

A Színház- és Filmművészetért Alapítvány Kuratóriumának elnöke és a kuratórium egyik tagja szerint Szász János rendező hazugságokat állított a Washington Postnak adott interjúban, amelyet az Index is szemlézett.

Hazugsággal vádolja Szász Jánost a Színház- és Filmművészetért Alapítvány Kuratóriumának elnöke és a kuratórium egyik tagja
Hazugsággal vádolja Szász Jánost a Színház- és Filmművészetért Alapítvány Kuratóriumának elnöke és a kuratórium egyik tagja
Fotó: Wikipedia

Vidnyánszky Attila és Lajos Tamás az MTI-hez kedden eljuttatott közös közleményében azt írta: „Szász János ismét hazudik.”

Felidézték, hogy az interjúban Szász János rendező azt állítja, „azért támadtak, mert nem vagyok magyar, mert zsidó vagyok”.

A közlemény szerint 2020 augusztusában és szeptemberében Lajos Tamás három alkalommal tárgyalt Szász Jánossal: ezeken a beszélgetéseken kérte, igyekezett meggyőzni a rendezőt, hogy folytassa az oktatást, próbált érvelni ennek fontosságáról, és erre személyes garanciákat adni.

„Szász a választ folyamatosan lebegtette, halogatta, majd az oktatást, osztályának továbbvitelét egy kurta-furcsa telefonnal lemondta” – írták, hozzátéve: mindezen időszak alatt Vidnyánszky Attila felkérésére a Nemzeti Színházban megrendezte Székely János: Caligula helytartója és Örkény István: Macskajáték című drámáját.

Szász János rendezőt „nyilvánvalóan mindketten, minden tőlük telhető érvvel és eszközzel” maradásra próbálták bírni, a munka folytatásáról akarták meggyőzni, mindhiába – olvasható a közleményben.

„Szász János ismét hazudik, durván, igaztalanul beletiport az őt elismerő, nagyra tartó magyar kulturális életbe, filmszakmába” – írta közleményében Vidnyánszky Attila és Lajos Tamás, idézve Csengey Dénes író, politikus szavait: „Ha az antiszemitizmus nagy bűn, mert az, akkor az antiszemitizmussal való alaptalan vádaskodás ugyanakkora bűn, és ugyanolyan ítélet alá kell hogy essék.”

Kapcsolódó írásaink