Procyon Carnivorae Szemadami és az aranytojást tojó tyúk

Az örökifjú Szemadám György kiállításán jártunk, aki már a hatvanas évek végétől a pályán van, a legendás balatonboglári kápolnatárlatok résztvevője volt, a fővárosi művészvilág ismert alakja. Hosszú éveken át a Nyugati pályaudvarnál, a Jókai utcában élt műalkotásoktól és emlékektől zsúfolt lakásában. Néhány éve azonban  elhagyta a belvárost, és a sokkal nyugodtabb Csillaghegyre költözött. És ez a nyugalom, a csend újabb művek készítésére inspirálta, olyan munkák ezek, amelyeket láthatóan szeretettel, nagy odaadással készített el.

Quodlibet, tárlat címe is azt jelzi, hogy itt most a művész számára a legkedvesebb, válogatott alkotásokat láthatjuk. Olyanokat, amik tetszenek Szemadámnak, amik közel állnak a szívéhez, és amiket éppen ezért meg szeretne mutatni barátainak, közönségének, mindenkinek. Beszámoló, elszámolás is ez a tárlat, egy olyan ember elszámolása, akinek a meggyőződése, hogy valamire született, valamilyen feladata volt, pontosabban van az életében. És szükségét érzi, hogy a kölcsönkapott talentumokkal elszámoljon a „nagy és ismeretlen Úrnak”. A kiállító egyben köszönetet is mond felmenőinek, no és Dóra lányának, akik őt a munkája közben segítették.

Talán nem véletlen, hogy a Kondor Szilágyi Mária kurátor által összerendezett kiállítás a Nagy Háború idejével, a nagyszülőkre való emlékezéssel indul. Farkas Piroska és Fersli Júlia, no és Bechine Lajos mellett Semadam Károly is élhetett a „boldog békeévekben”, hazánk egyik legvirágzóbb időszakában, hogy aztán a Nagy Háborúval, annak végével a káosz és a szenvedés időszaka köszöntsön be. Szemadám eme témában most kiállított művein mégis talán nosztalgia érződik e kor után. Vagy csak a művekhez felhasznált régi fotográfiák, tükör- és képkeretek szépsége lágyítja a kemény tényeket. Az 1915. február 5-én orosz fogságba eső nagyapa szenvedését, Krizsay Lajos (1897 – 1918) magyarföldi tüzér emlékét, akinek a helyi legenda szerint örömében szakadt meg a szíve, mikor a debreceni kórházban közölték vele, hogy most már hazamehet.

A második szekció egyben bestiárium, valós, vagy éppen képzelt állatok, lények bemutatása. Az állatkerti nagyragadozók 1967 és 1975 közötti ápolójának, főápolójának ismerős lehet a terep. Az itt kirakott műveken megjelenik Kipling Sir Kánja is, de a falon van az apokrif lények enciklopédiájának újabb borítóterve is. Szemadám Györgynek az idők folyamán vagy féltucat munkája is megjelent ebben a témában. Atán itt van egy öreg szitában az aranytojást tojó tyúk is, színesre pingálva. Ezen a kis szobron is látszik, a művész élvezi az alkotást, műveiben mindig is jelen volt egyfajta humor, játékosság.

A harmadik szekció az Afrikai reminiszcenciák címet kapta. A művész, aki otthonosan mozgott az oroszlánok ketrecében, nem véletlenül került Afrika bűvkörébe. Műveiben emlékszik az estékre a Serengetiben, és meg tudja idézni a halott elefánt szellemét is. A negyedik szekció egy különleges természetbúvár gyűjteményéből villant fel fontos darabokat, „apokrif” lényeket. A most kiállított műveken láthatjuk a Procyon Carnivorae Szemadamit, és az Argyropelecus Mysteriosust is.

A tárlat ötödik része a művész jövőképeit mutatja be. Azt pedig első ránézésre is megállapíthatjuk, hogy nem az Európa, vagy az emberiség előtt lévő fényes jövő jelenik meg ezeken az alkotásokon. De a világunk jelenlegi helyzetét nézve, ez valahogy nem is meglepő. A hatodik etap a hommage-oké lett. Mert egy 75 éves embernek már igazán van kire emlékeznie, van kit tisztelnie. A kiállítás bejáratánál egy táblán ott is van a hosszú lista (88 névvel), hogy ki mindenkit illet azok közül Szemadám szerint köszönet, akik már nem lehetnek velünk.

A tárlat hetedik, önálló egysége a tarotnak lett szentelve. A misztikus és mágikus kártyajáték egész sorozat dobozműre ihlette a művészt, aki megalkotta a Titkos tanítás füveskönyvét is. A nyolcadik szekció aztán a dilettánsok dicséretét „zengi”, itt több ready-made-et, talált és átalakított, kidíszített tárgyat is láthatunk. A kilencedik fejezet a házi oltároké lett, amelyek valaha ott voltak minden otthonban, végül pedig tizedikként ott van az örök szerelem, a madarak világa is a maga színeivel, változatosságával.

A kiállítás április 30-ig látogatható a Vigadó földszinti galériájában.