Kultúra

Hamvas Bélára emlékeznek Balatonfüreden

A kétnapos rendezvény során lesz kötetbemutató, Koloska-völgyi zarándoklat és borkóstoló is

Hamvas-napokat rendeznek Hamvas Béla író, filozófus emlékére március 31-én és április 1-jén Balatonfüreden. A kétnapos rendezvény során lesz kötetbemutató, Koloska-völgyi zarándoklat és borkóstoló is – tájékoztatták a szervezők csütörtökön közleményben az MTI-t.

Hamvas Bélára emlékeznek Balatonfüreden
Hamvas Béla író, filozófus 1897-ben született Eperjesen
Fotó: MH

A pénteken és szombaton zajló, a Hamvas Béla Asztaltársaság által szervezett rendezvény küldetése Hamvas Béla szellemiségének felidézése és értelmezése.

A rendezvénysorozat a hagyományos „ráolvasással” kezdődik: a Tagore sétányon álló Hamvas-hársra olvassák rá az író Fák című esszéjének egy részletét, ezúttal törökül.

A program folytatásaként Can Togay és Alexa Károly irodalmárok beszélgetnek az életműről. Bemutatják a tavaly kiírt Hamvas-esszépályázat legjobb írásaiból készült kötetet, melyet az Európai kultúra válsága címmel hirdettek meg, majd a nap borkóstolóval zárul.

A Figula Pincészetben mutatja be borait Sagmeister Ernő nagykanizsai borász, akivel Ambrus Lajos író, borász beszélget.

Szombaton Szarvas József színművész vezetésével séta indul a Koloska-völgybe, ahhoz a hársfához, amely Hamvas Béla Fák című esszéjét ihlette. Itt Sava Babic műfordító emlékére pálinkával lehet koccintani, délután a Szőcs Géza Irodalmi Szalonban Kálnay Adél és Petőcz András Salvatore Quasimodo-díjas költők megzenésített versei hangzanak el.

A verseket a szerzők olvassák fel, Balogh Máté és Horváth Balázs zeneszerzőkkel pedig Kováts Péter hegedűművész beszélget majd.

Hamvas Béla író, filozófus 1897-ben született Eperjesen. Bölcsészdiplomája megszerzése után újságíróként, majd könyvtárosként dolgozott. A második világháború után egy ideig az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai című sorozatot szerkesztette, 1948-ban azonban felfüggesztették állásából. Fizikai munkásként nyugdíjazták 1964-ben. Négy évvel később hunyt el. Életében csupán két esszégyűjteménye jelent meg, 1983 után jelenhettek csak meg könyvei. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott.

Kapcsolódó írásaink