Kultúra
A lengyel–magyar mesefonál – Március 23-a a lengyel–magyar barátság napja
A Móra Kiadó idén egy IBBY-djas regénnyel, A bojtorjánmező lakói című kötet megjelentetésével ünnepel

Az I. Matykó király című klasszikus meseregény sorozat, mely részletesen bemutatja, hova vezet a tapasztalat nélküli jó szándék, s hogy milyen veszélyeket rejtenek az át nem gondolt reformok, s végül belátjuk, egyáltalán nem baj az, hogy a gyerekeknek tanulniuk kell, a felnőtteknek pedig dolgozniuk. Az I. Matykó király a felelősségvállalás regénye is. Megtanulhatjuk belőle, hogy mekkora kincs az igaz barátság, a bátorság és az őszinteség. A mintegy harminc nyelven megjelent I. Matykó király és a Matykó király a lakatlan szigeten a filantróp pedagógus szerző, Janusz Korczak alkotása. Mennyek és Pokol címmel 2021-ben jelent meg a kortárs ifjúsági lengyel drámairodalom legjavát felölelő, nyelvileg és műfajilag is igen változatos kötet Pászt Patrícia fordításában, Trencsényi László szerkesztésében. A kötet műveinek középpontjában többnyire az ember, a kicsiny egzisztencia, a gyermek kiszolgáltatottsága és magánya áll, illetve e magány egyéni és közösségi feldolgozhatóságának lehetősége. ![]() I. Matykó királlyal a felelősséget tanulja meg az olvasó az izgalmas kalandok során át
Fotó: Móra Kiadó
2023-ban egy kortárs mesekönyv érkezett, Katarzyna Ryrych mágikus történeti izgalmas világokat nyitnak meg kicsik és nagyok előtt egyaránt. A Bojtorjánmező lakói 2017-ben elnyerte a lengyelországi IBBY-díjat (International Board on Books for Young People) és az év legjobb gyerekkönyve lett. ![]() Ismeretlen világokat nyit meg a most magyarul is megjelent IBBY-díjas lengyel kötet
Fotó: Móra Kiadó
A lengyel–magyar barátság napjának (lengyelül Dzień Przyjaźni Polsko–Węgierskiej) története 2006. március 24-ig nyúlik vissza, amikor Lech Kaczyński lengyel és Sólyom László magyar köztársasági elnök Győrben aláírták a győri nyilatkozatot, valamint átadták a lengyel–magyar barátság első köztéri emlékművét. A magyar Országgyűlés 2007. március 12-én, a lengyel Szejm március 16-án nyilvánította határozatban ünnepnapnak március 23-át, a lengyel–magyar barátság napját. |