Kultúra

Immár hetven éve él a szabadegyetem Szabadkán

Ingyenes programok várják a polgárokat

Ünnepet ül idén a Szabadkai Szabadegyetem, azaz az Otvoreni Univerzitet Subotica. A tanintézmény előadásait és rendezvényeit évente átlagosan hetvenezren keresik föl.

Immár hetven éve él a szabadegyetem Szabadkán
Munkában a rendkívül népszerű fotószakkör
Fotó: Az Otvoreni Univerzitet Subotica – Szabadkai Szabadegyetem közösségi oldala

Idén ünnepli fennállásának 70. évfordulóját a Szabadkai Szabadegyetem, azaz az Otvoreni Univerzitet Subotica – írta meg szerdán a Vajdaság Ma. Mint a lap beszámol róla, szintén jubilál a harminc éves Palicsi Nemzetközi Filmek és az ugyancsak ilyen korú Gyermekszínházak Nemzetközi Fesztiválja, amelyek szervezője a Szabadegyetem.

A hármas évforduló kapcsán számos ingyenes programra kerül majd sor. A beszámoló szerint a szabadegyetem rendezvényeit éves szinten átlagban hetvenezer ember tekinti meg.

Az intézményt 1953-ban Munkásegyetem néven alapították, hogy kielégítsék a dolgozók továbbtanulási igényeit. A campus nagyon rövid idő alatt szerzett magának nagy tekintélyt, s képzésein az ötven esztendő alatt több mint százezer ember vett részt. A szabadegyetem nevet 1992-ben vették fel, s közben profilváltás is történt köszönve a fesztiváloknak, a kiadói tevékenységnek, valamint a különféle bemutatóknak.

Az Eurocinema mozit 2010-ben alapították, amikor a városban egyetlenegy filmszínház sem működött. Évente több mint kétszáz filmet vetítenek, míg a közönség létszáma rendre eléri a negyvenezret.

Kapcsolódó írásaink