Kultúra
Politikai sci-fi egy pokoli Aranykorról és az életre ítélt 130 éves hősről
Fokin-ősbemutató a Nemzeti Színházban
Stílusosan a színház alagsori, Gobbi Hilda termében láthatjuk az előadást. A helyszín nemcsak a luxusbunkervilág érzékeltetésére alkalmas, hanem arra is, hogy a sci-fi megvalósítása térbeli, körüljárható színház legyen. Ezzel még inkább ráhangolják a nézőt az alkotók arra, hogy amiről a darab szól, az nem csupán a képzelet játéka, hanem olyasmi, ami nagyon közel van hozzánk. Másrészt a körbejárható térben érezzük igazán, hogy Kaplan (Horváth Lajos Ottó) hiába visszavonult és a valóságtól elszigetelt haldokló matuzsálem, mindenki, aki megjelenik a színen, vele áll kapcsolatban, minden szál hozzá fut be és tőle indul ki.
LeeWei Kaplan mindent elért az életben, amit csak akart. Megvalósította a nagy álmot: egyesítette a nemzeteket, és így véget vetett a háborúknak. Bekövetkezett egy Aranykor, amelyben mindenki boldoggá lett.
Kaplan nem akar enni, meg akar halni közelgő születésnapján. Hallani sem akar szív-és tüdőátültetésről, amit pedig utódja, Yamamoto főtitkár elrendelt és előkészíttetett számára.
De eszébe jut az eső. Arról jut az eszébe, hogy pontosan tudja: már rég nincsen csapadék a Földön, és hogy a fővárost, ahol a bunkere is található, úgy hirdetik az utazási irodák, hogy ott mindig nyár van, és sosem esik az eső.
Az esőről pedig eszébe jut Cassidy (Katona Kinga), az első felesége, akiről a hivatalos életrajzok nem tudnak semmit. Kaplan a családja és a felelős felnőtt élet elől elmenekült Sierra Leonéba, és ott találkozott a lánnyal. Gyógyszereket szállítottak, embereket mentettek, de Kaplannak ez csak hosszúra nyúlt afrikai túra volt. Egy év után hazatért Londonba, és élete a politikai és üzleti karrier kijelölt ösvényén haladt tovább.
A színre egyszer csak egy kék ruhás fiú egy hullazsákot tol be kórházi kocsin. A hulla már húzza is le a cipzárt, és kidugja a fejét, amelyen a meztelen hús vöröslik, leugrik a kocsiról, és energikusan mondani kezdi a magáét. Ő Lazar Chomsky (Farkas Dénes), valaha Kaplan iskolatársa és barátja, később vitapartnere, majd halálos ellensége, aki fegyvert fogott Kaplan ellen, és emberáldozatot nem kímélve próbálta megakadályozni, hogy a világkormányzat létrejöhessen. Kaplan megölette őt.
Kaplan azt állítja, büszke a művére, mert nincs több háború.
Chomsky arról beszél, hogy ha csak egyetlen állam van a Földön, akkor aki nem akar abban és úgy élni, annak nincs hova menekülnie, és hogy a világkormány mögött egy háttérhatalom húzódik meg, amely uniformizálja, elnyomja és kifosztja az embereket. Vagyis, szerinte nem sikerült a vágyott világboldogítás.
Kaplan elgondolkozik ezen, és bekéretni a videót, amely Kaplan és Chomsky leghíresebb vitájáról készült.
De a hős, akit csak Rexnek hívtak, nem csupán Chomsky szavai nyomán szembesül azzal, hogy feltehetően mégsem az emberiséget boldogító Aranykor jött el, hanem egy talán visszafordíthatatlan tragédia közepén ül, de akkor is, amikor gyermekei anyjával, rég elvált feleségével (Szilágyi Ágota) beszél, és amikor megidézi három lányát, akiket mind feláldozott a célért vezető úton.
A születésnapján azonban azzal kell szembesülnie, hogy még a haláláról sem dönthet: a szerepe, hírneve és a háttérhatalom foglya beláthatatlan ideig.
A darab sok ponton idézi az Orwell 1984 című regényéből is megismert világot, de amikor azt a nyolcvanas években szamizdatban olvastuk, aligha gondoltuk, hogy jóval a rendszerváltás után majd így köszön vissza, és arra a világra is érvényes lesz, amit szabadnak hittünk a sajátunkéhoz képest.
Az előadás hangulata komor és sötét, és ezt a hangulatot a humorosnak szánt részek, például a hős iránti hálát kifejező fiú-lány csoportok bevonulása vagy Chomsky vehemens, a hullazsákból folyton előkívánkozó szelleme sem oldja igazán. Nincs feloldozás, nincs alternatíva. Nincs hagyomány, bölcsesség, nincs teremtőerő, nincs művészet, nincs Isten. Nincs lehetőség az egyensúlyra. Mert Kaplan mindent feláldozott, és mert a hatalom, amely mögötte áll, szintén kész bármit és bárkit feláldozni a saját érdekeiért és vágyaiért.
Dermesztő látlelet ez. És bár a színen megjelenik maga az elnök asszony is (Söptei Andrea), hogy közölje, Kaplant életre ítélték, mert a háttérhatalomnak szüksége van rá, azok, akik igazán döntenek, nem láthatók még ebben a sci-fi színdarabban sem.
Kirill Fokin és Valerij Fokin már tíz éve állít színpadra a szentpétervári Alexandrinszkij Színházban olyan darabokat, amelyek témája a hatalom, amely a pusztulás felé viszi az embereket. A hamarosan kezdődő MITEM-en látható lesz Petropolis című játékfilmjük, amelynek főhőse, az új Ádám az elnéptelenedett Szentpéterváron találkozik rég elhagyott feleségével és gyermekeivel. Valerij Fokin szerint, aki 2016-ban a Krokodilus című darabbal már bemutatkozott a Nemzeti Színházban, rendezett MITEM-en a magyar közönség előtt, ez a történet arra utal, hogy az alapoktól kell újraépítenünk a világunkat.
