Kultúra

„Sajtószabadság akkor van, amikor ki lehet nyomtatni, hogy nincs sajtószabadság” + GALÉRIA

Idén 17. alkalommal adták át a Mikszáth Kálmán-díjat

A 2006-ban alapított díjat a nyomtatott és az elektronikus médiában nyújtott kiemelkedő újságírói és szerkesztői tevékenység, illetve rádiós műsorvezetői munka elismeréseként adják át. Az alapítvány igyekszik a sajtószabadság érdekében tevékenykedni, megjutalmazni azokat, akik erre érdemesek. Felidézték Kaján Tibort, miszerint „Sajtószabadság akkor van, amikor ki lehet nyomtatni, hogy nincs sajtószabadság” – hangzott el a házigazdák nyitóbeszédében.

„Sajtószabadság akkor van, amikor ki lehet nyomtatni, hogy nincs sajtószabadság” + GALÉRIA
A 2006-ban alapított díjat a nyomtatott és az elektronikus médiában nyújtott kiemelkedő újságírói és szerkesztői tevékenység, illetve rádiós műsorvezetői munka elismeréseként adják át.
Fotó: MH/Purger Tamás

Simon János, a Mikszáth Kálmán Kulturális és Média Alapítvány elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott:

„Érdemes ápolni és foglalkozni a konzervatív és keresztény értékeket képviselő alapítvánnyal.”

Az eddigi 17 év alatt 37 díjazott volt, ügyelve arra, hogy mindig legyen nő is a közöttük. Beszédét úgy zárta, hogy nem csak az magyar, aki Magyarországon született, hanem aki vállalja.

A díjazottak közül először Kondor Katalin újságírót hívták a színpadra. Fricz Tamás laudációjában kiemelte, hogy Kondor Katalin ezt a díjat már nagyon régóta megérdemelte volna, hiszen ő a konzervatív, polgári újságírás kiemelkedő alakja.

Kondor Katalin elmondta, hogy ő olyan városból jön, Debrecenből, ahol úgy lehetett iskolába kerülni, hogy nem kellett félmillió forintot fizetni azért, hogy felvegyék őt oda. Sőt, mindenkit felvettek, de ha nem felelt meg valakinek az a színvonal, akkor elmehetett máshová. Szerinte nem voltak olyan botrányok a tantestületben, mint amilyenek mostanában vannak, hagyva azt felszólalni, akinek nem áll másból a mondandója, csak trágárságokból.

Kiemelte:

„Tehát, békés gyermekkorom volt, olyannyira, hogy a három M betű egy büszkeség volt Debrecenben, hogy mi azokból tanultunk. Ők Mikszáth, Móricz és Móra voltak. Akkoriban úgy tanítottak, hogy több évtized után is megmaradt az ő emlékük. Az ő írásaik határozták meg a későbbi életünket.”

Kondor Katalin szívesen emlékeztetett azokra az időkre, hogy mindenki szívesen tanulta akkor a magyar irodalmat és a magyar történelmet, és nagy muníciót kaptak ahhoz, hogy a további életüket folytatni tudják – mondta, majd hozzátette:

„Minden író érdemelne egy ilyen díjat, mert csodálatosak, és azok akik ezeken az írókon nőttek fel, azok olyan emberek, akik ezt a hazát méltóan képviselik.”


Beszéde végén elmondta ars poeticáját, ami egy Szabó Éva vers:

„Fának születtem. Állva élek.
Nem voltam szeszélye a szélnek.
Levél vagy? Azt kell megtanulni.
Nem szabad, csak fölfelé hullni.”

Kondor Katalin a díjátadásra várva.
Kondor Katalin a díjátadásra várva.
Fotó: MH/Purger Tamás

Díjat kapott Horváth Szilárd tévés műsorvezető, szerkesztő (M5).
Nagy Ervin politológus laudációjában kiemelte, hogy Horváth Szilárdot nehéz bemutatni. Nem az ismertsége miatt, ugyanis már több, mint 30 éve médiában mozog, hanem azért, mert kevesen tudják róla, hogy iskolaalapító is, és igazgató is egyben. Azt is kevesen tudják, hogy a Magyar Örökség Műhely tanártovábbképző kezdeményezője, amiről sokat lehet majd hallani a jövőben.

Úgy fogalmazott:

„Szilárd a teljességben, az egészben, a racionalitás piciny részleteiben hisz. Erőfeszítései a múltat szólaltatják meg a jelenben, és az elkövetkezendő jövőbe tekint. Ez pedig az egyén felett áll. Ennek szolgálata a lehető legnagyobb alázat, ami embertől megkívánható.”

Horváth Szilárd beszédében kiemelte azt a momentumát az életéből, amikor megkérdezték tőle, hogy melyik időben szeretne élni. Erre a következő választ adta:

„Legjobb lett volna 1830-ban születni, 18-19 évesen egy pár győztes csatában részt venni, de természetesen huszárként. És amikor menni kell, hát menni kell. De, ha ez így történik, akkor nem erre indult volna el az utam, amerre. Aztán mégis rájöttem, hogy én most szeretek élni, ebben az időben, amikor a kommunista, aztán posztkommunista Magyarországból egy magabíró, önálló, büszke, a szuverenitásától függetlenségére büszke szabad országot próbálunk faragni mindannyian.”

Kakuk L. Tamás rádiós műsorvezető, szerkesztő (MR) is díjat kapott az eseményen.
Az ünnepi beszédet Ujhelyi Zoltán mondta el, amelyben kollégái róla készült visszajelzései köszöntek vissza:

„Tamás egy jó tartású, nagyon kellemes kisugárzású, igazi úriember, amit hallani is lehet a hangján. Úgy jön át a hangján minden, mint ami természetes, magától értetődő.”

Kakuk L. Tamás elmondta:

„Régen még nem volt politológus képzés, így politológusok sem voltak, ezért mindig a megszokott két ember volt a szakértő a politikai, úttörő műsorokban. Ők a szakmában voltak úttörők, mármint a politológus szakmában, mi pedig a műsorok készítésében.”

Császár Attila televíziós szerkesztő, műsorvezető (M1) laudációját Gajdics Ottó mondta el hangfelvételről.

Gajdics Ottó szerint

„a nemzeti érzetű, konzervatív gondolkodású közönségnek elég lenne annyit mondanom, hogy tudjátok, a Csaszi. Erre mindenkinek ezer és egy története lenne, amiket nélküle nem ismernénk, vagy nem úgy ismernénk.”

Császár Attila az eseményen arról beszélt, mikor még a Krónikánál volt, és megkapta az első megbízását. Egy csavarüzlet volt a helyszín, ahonnan tudósítani kellett. Ki is ment, megcsinálta az anyagot, de délben nem adták le az adást, amit kudarcként élt meg. Aztán este a műsor végefelé leadták a műsort. Az ok az volt, hogy nem tudták, hogy ki telefonált, hiszen akkoriban még csak vezetékes telefon volt. Így indult a munkássága.

Szilágyi Ákos szerkesztő-riporter (New York Hungarian, Magyar Trikolór) laudációját eredetileg Bayer Zsolt mondta volna el, de külföldi tartózkodása miatt írását Gajdics Ottó hangján lehetett meghallgatni.

Bayer Zsolt arról írt, hogy Szilágyi Ákos hagyományt teremtett az álmából. Felhívta rá a figyelmet, hogy:

„Az egyik legelviselhetetlenebb tulajdonsága az én Ákos barátomnak, az a csöndes, kitartó, konok makacsság, az a csökönyösség, amivel képes megvalósítani az álmát. Ezzel időről-időre az őrületbe kerget mindenkit. És persze közben szelíden mosolyog. A végeredmény pedig egy csodálatos, hatalmas, magyar lobogó, ahogy méltóságteljesen vonul végig a városon és kokárdává válik a hősök terén. Ennyi az egész. Ez Ákos.”

Szilágyi Ákos beszédében úgy fogalmazott: „A hazaszeretet nem más, mint óvni a hazát. Életben tartani a hazaszeretetet, amely egy teljesen természetes dolog.”

Kapcsolódó írásaink