Kultúra

Jávor Pál majdnem halálos szerelme

Szombaton este 20.50 órától látható Pozsgai Zsolt Jávor hajnalai című zenés darabja a Játékszín előadásában az M5 televízió műsorán. Az előadás Jávor Pál drámai harcát mutatja be, amikor feleségével 1957-ben hazatérve Amerikából, kigyógyulva alkoholizmusából és megtérve Istenhez, megpróbál új életet kezdeni.

Jávor Pál majdnem halálos szerelme
Jávor Pál nagyon szeretett mulatni
Fotó: Fortepan

Hogy a sors milyen kiszámíthatatlan rendező, azt első magyar filmsztár, Jávor Pál élete is bizonyítja. A több mint hetven filmben főszereplő, a legszebb színésznőkkel játszó, a magyar lányok és asszonyok bálványa egy kétgyermekes, elvált asszonyba, Landeszman Olgába szeretett bele, aki az egyik legbefolyásosabb pesti zsidó családból származott.

Landeszman Olgát 1934-ben vette feleségül  a filmsztár
Landeszman Olgát 1934-ben vette feleségül a filmsztár
Fotó: Wikipedia

Kapcsolatukat Jávor családja ellenezte, kitagadással fenyegette, mégis feleségül vette Landeszman Olgát 1934. július 25-én. Az időpontot és a helyet is titokban tartották, így a két tanún és az új pár legbizalmasabb barátain kívül senki sem jelent meg a IV. kerületi anyakönyvvezetői hivatalban.

A Magyarország című napilap tudósítója szerint a menyasszony világoskék marokenruhát és fehér pöttyös sötétkék selyemkabátot, a vőlegény sötétszürke zakót viselt. A Vígszínház két igazgatója: Roboz Imre és Jób Dániel volt a tanú. A Színházi Élet visszafogottan tudósított a nagy eseményről: „Jávor Pál, amikor felkerült Budapestre, egy felelőtlen gondolkozású, kedves, bohém fiatalemberke volt. Hogy művészetében és egyéniségében annyit fejlődött, és hogy ma Budapest legkapósabb film-hősszerelmese, annak bizonyára egyik oka ez a szerelem, amely megacélozta a munkabírását és fokozta az ambícióját. Jávor Pálnak nem vethetik a szemére, hogy gazdag nőt vesz el feleségül, hogy magát el akarja tartatni. Az ő jövedelme ma sokkal több, mint az az apanázs, amit a fiatalasszony kaphat. Egyébként is önérzetesen jelentette ki: »Nem érdekel Olga apanázsa. Csináljon vele, amit akar. Én igazán el tudok tartani egy asszonyt!«”

A hiedelemmel ellentétben Jávor nem volt egy nőfaló típus, ezt későbbi életrajzírója, Nemlaha György is megerősítette. „Nem volt szerelmes alkat, valójában távolról sem volt az az asszonyfaló, akinek az újságok filmszerepei alapján beállították. Magányossága elől menekült olykor apró kalandokba, de ahogy rátalált élete társára, mindez abbamaradt, és a mégoly szemfüles lapok sem tudtak egyetlen félrelépést sem ráolvasni, pedig alkalma szép számmal lehetett volna.”

Jávor Pál Honthy Hannával
Jávor Pál Honthy Hannával
Fotó: Wikipedia

A házasságkötéssel Jávor szakított korábbi bohém életvitelével, a Pasaréti úton lévő villájukban új életformát alakított ki: feszített színészi munkája után sokat olvasott, gyakran kertészkedett. Az italozással azonban nem tudott szakítani. „Teljesen tudatában volt annak, hogy például próba előtt nem lehet inni, színház előtt nem lehet inni. Utána aztán szabad volt” – idézte fel Landeszman Olga fél évszázaddal később, 1984-ben Rapcsányi Lászlónak, a Magyar Rádió munkatársának.

Még a háború alatt is dolgozott, több tíz filmben szerepelt, azonban egyre több támadás érte a felesége miatt. Jávor csak úgy maradhatott a Nemzeti Színház tagja, hogy felesége 1938-ban megkeresztelkedett. De ez volt a legnagyobb engedmény, amelyet Jávor a hatalomnak tett. Figyelmen kívül hagyta a harmadik zsidótörvény rendelkezését, ellenfeleinek követelését és barátainak tanácsát, és nem volt hajlandó elválni Landeszman Olgától.

A nyilas hatalomvétel után az elsők között tartóztatták le, majd Sopronkőhidára hurcolták, onnan Németországba került, ahol amerikai hadifogságba esett. Mindeközben semmit sem tudott feleségéről, akinek bujkálnia kellett. Naplójába, amely az Egy színész elmondja címmel 1946-ban jelent meg, ezt jegyezte fel: „Egyik percben magasan repülnek érzéseim, a másik pillanatban kétségek közé zuhanok. Annyit szeretnék írni Neked, Angyalom, de nincs hová. Annyiszor szeretnék Veled beszélni, és nem vagy mellettem. Nem tudom, merre vagy, de olyan jólesik Rád gondolnom, mert ebben a fagyos kietlenségben Te vagy a melegség, akihez a gondolataim dideregve elszállnak, hogy egy kis nyugalmat adjál áldatlan állapotomban.” (1944. december 13.)

Jávor kénytelen átélni, hogy azok, akik imádták és szerették, most fogva tartói; embertelen körülmények között, döbbenetes élményeket átélve jutott el a többi rabbal egészen Németországig, és csak ott várt rá a szabadulás. Jávor Pál naplójában megrázó őszinteséggel vallott életének erről a korszakáról – ez az őszinteség az alapja a Jávor hajnalai színpadi feldolgozásnak is.

Jávor soha nem heverte ki ezeket az élményeket, hazatérte után feleségével Amerikába menekült, ahol azonban nem találta meg számításait, és egy megkeseredett, csalódott ember jött haza sok évvel később, 1957-ben.

Jávor Pál hazatérése után 1958-ban egy rádiófelvételen Kálmán Györggyel
Jávor Pál hazatérése után 1958-ban egy rádiófelvételen Kálmán Györggyel
Fotó: fortepan

A közönség nagy szeretettel fogadta, és a hatalom is igyekezett Jávoréknak kedvében járni. Visszakapták Pasaréti úti villájukat, sőt 1959-ben szerződést kapott a Nemzeti Színháznál, ami nagy elégtétel volt számára, hiszen a háború után Major Tamás nem fogadta be a színházba. Betegsége miatt azonban már nem léphetett színpadra. Várkonyi Zoltán Sóbálvány című filmjében a próbafelvételek után Mohai doktor szerepét kénytelen volt átadni a már korábban hazatért Práger Antalnak súlyos gyomorrákja miatt.

Orvosai, barátai segítségével 1959 augusztusában a János kórházban – utolsó kívánságaként – még elhúzatta legkedvesebb nótáit az oda rendelt muzsikus cigányokkal, majd csendben, 57 évesen örökre elaludt.

Végrendeletében ezt írta: „Nagyon kérem, halálom után a szószékről hirdessék művésztársaimnak, volt kedves közönségemnek és minden magyar testvéremnek, hogy egyedül Krisztust követve érdemes élni! Ez az egyedüli igaz érték itt, ami odaát az örökkévalóságban, Isten színe előtt is megmarad. Mert van örökkévalóság! Van örök élet! Van lélek!”

Kapcsolódó írásaink