Kultúra
Mister Kitti világhíres Mauserének titkos története
– Honnan és mikor szerezte Kittenberger a legendás Mausert?
– Nagy szafarijával Carl Georg Schillings (1865–1921) német utazó és természettudós 1903 tavaszán érkezett meg a Kilimandzsáró alatti Moshiba, afrikai felfedezőútjának végállomására. A szafari összes felszerelését abban a német katonai erődítményben árvereztette el, ahol a maláriától szenvedő Kittenberger Kálmán lábadozott. Kittenberger csak pár hete került a Német Bomába, és igen kapóra jött neki, hogy a német felfedező itt ajánlja fel megvásárlásra a szafarifelszerelését, köztük a puskákat is. Kittenbergernek ekkor még csupán egy botpuskája volt, amivel gyűjtés céljából legfeljebb madarakra lőhetett.
A puskavásárlás valószínűleg Konsztantin Meimarídisz görög kereskedő közreműködésével történt, aki, miután felvásárolta, tovább is adta Schillings eladásra kínált tárgyait. Kittenberger így jutott első puskájához, egy német puskaműves által készített hétmilliméteres Mauserhez, melyet rossz állapota miatt később ő is eladott. Ezt követően vette meg Meimarídisztől azt a gyári készítésű Mausert, mely a következő év nyarán bekövetkezett oroszlántámadás során több helyen megsérült, megőrizve ennek a borzalmas esetnek az emlékét.
– Valóban gyári puska volt vagy puskaműves munkája?
– Ha valóban gyári puska volt, ahogy ezt Kittenberger írja, akkor felmerül a kétely, hogy tényleg Schillings szafarijából való-e. Az M98-as Mauser a német hadseregben általánosan elterjedt puska volt, így a német gyarmatokon is. Kittenberger a görög kereskedő révén könnyedén hozzájuthatott egy ilyen puskához. A német utazó felszerelése kitűnő minőségű volt, ahogy Fekete István (1900–1970) is írja „Schillingsnek olyan patikafelszerelése volt, hogy az egy kisebb magyar városnak elég lett volna akkoriban…” és egy-egy darabja értékesebb volt, mint Kittenberger egész trópusi fegyverkészlete. Ilyen szafariban nehezen tudom elképzelni gyári tucatpuska alkalmazását.
A puska eredetére vonatkozóan egyébként egyértelmű leírást olvashatunk Kittenberger novellás kötetében. Mint írja: „Schillings nagy szafarija… Mosiban… oszlott fel, ott árverezték el a felszerelés nagy részét… Sikerült is jó egynéhány dolgot beszereznem Schillings felszereléséből egy derék görög kereskedő révén, aki megvásárolta az óriási szafari legtöbb… dolgát…, amit beszereztem egy golyós puska volt: egy hét milliméteres Mauser… (Ez még nem az én történetem Mausere, csak az »előfutárja«). Sok száz töltényt lőhetett ki… gazdája, mert rövid használat után a puska teljesen kilövődött… Hogy mentsem a menthetőt, eladtam hát én is és mindjárt szereztem ugyanabból a forrásból, egy másik, gyári készítményű hét milliméteres Mausert. Az előbbi, a Schillings-féle, neves puskaművesnek volt a munkája, ez az újabb pedig gyári tucatpuska… mégis ez lesz az én történetem hőse, ez lesz az a Mauser, amely velem együtt s egyszerre sérült meg…”
– Mit tudunk ma a híres oroszlántámadásról, amely során a nagymacska otthagyta a fogai nyomát a fegyveren?
– Kittenberger már 1904. április 24-én Damaszkin Arzénnak írt levelében említi, mily sokszor került életveszélybe ebben az időszakban. Az 1904. június 11-én bekövetkezett szörnyű szerencsétlenség igen könnyen jelenthette volna az akkor 23 éves Kittenberger afrikai pályafutásának tragikus lezárását.
Az oroszlántámadás a tábor közelében történik. Kittenberger első lövése megsebesíti az állatot, mely eltűnik a fűrengetegben. Követi a nyomokat, de egy ponton morgás jelzi, hogy a sebesült oroszlán támadni készül. Kittenberger a magas fű miatt azonban nem látja, ezért közelre kell bevárnia, hogy lövéshez jusson. Amikor az oroszlán láthatóvá válik, azonnal tüzel, de a puska nem sül el. A rá rontó ragadozó a földre dönti. Kittenberger puskáját keresztbe tartva védekezik, a puskatuson az állat fogainak hat helyen marad lenyomata. Az agonizáló állat a vadász mellkasára ejti a fejét, a szájából kilógó nyelvet Kitti megrántja, aminek hatására a puska szabaddá válik. Az oroszlán morog, de nem mozdul, így Kittenbergernek elég ideje van, hogy patront cseréljen és támadója szemébe lőjön. A lövedék és a légnyomás szétveti a koponyát, lelöki róla a fejet úgy, hogy az oroszlán egész teste utána fordul. A hét helyen sebesült Kittenberger nagy vérveszteséggel jut vissza a táborba, ahol saját maga mossa ki sebeit, és egy borotvakés segítségével leoperálja jobb keze középső ujjának lelógó ujjpercét.
– De tudjuk, hogy ez még nem jelenti a megpróbáltatásai végét.
– Nagy üggyel-bajjal – mivel az aruschachiniek (bennszülött kísérők) kezdetben nem vállalják – megszervezi saját mentőútját Moshiba. A mintegy hatvan kilométeres távot hat nap alatt teszik meg. Moshiba június 17-én érkeznek. Az ott állomásozó katonaorvos, betegsége miatt előző nap hagyja el a Bomát. Dr. Plötze, a szomszédos Mambai protestáns misszió orvosa csak másnap érkezik meg. Így Kittenberger csupán a sebesülése után egy héttel részesül szakszerű ellátásban, és csakis Dr. Hermann Plötzének köszönheti, hogy életben maradt.
Kittenberger az esetről először Damaszkin Arzénnak számol be és a puskáról a következőket írja: „…Mauser puskám, mely most igazi curiozitás, úgy hiszem, beillene valamilyen gyűjteménybe. Mikor az oroszlán leütött, azzal védekeztem. Hat helyen beeresztette fogát. Ha valamilyen pénzes sportmann erre vetődik, úgy megválok e szomorú reminiscentiától. Ne hogy elfelejtsem, az oroszlánnal – bár teljesen egyedül voltam – végeztem. Bőrét Budapestre küldtem…” Az oroszlán kipreparált bundája később Lévára került, ahol Kittenberger egyik bátyja őrizte. Bár a bőr sorsát illetően kutatást nem végeztem, valószínűleg az első világháború alatt elkeveredett vagy megsemmisült.
– Ha az indiai hadifogság előtt, 1914-ben Kittenberger minden holmiját elvették az angolok, hogyan úszhatta meg éppen a Mauser?
– A puska csak első útján volt vele, később már nem vitte magával. A világháborúban Kittenberger Kálmán bátyja őrizte Léván, utána a csehszlovák hatóságok elkobozták, de később kisebb változtatásokkal visszakapta. Csaknem két évtizedig szerkesztőségi szobájának falán lógott, a ma élők közül még láthatta ott Fekete István fia. Pista bátyámat – ki meghagyta, hogy így szólítsam – a puska utáni nyomozás kapcsán tavaly felhívtam Chicagóban. Sajnos túl régen volt, hogy érdemi információkkal tudott volna szolgálni.
Tehát 1944-ig a puska sorsa jól nyomon követhető. Nagy kérdés, hogy ezután mi történt vele. Ahogy Fekete István írja, valóban eltűnt a második világháború zűrzavarában, vagy évtizedeket túlélve fellelhető valahol? Az úgynevezett Mauser-kutatás ezt az izgalmas kérdést igyekszik tisztázni.
– Hogyan próbálta menteni Kittenberger kedves fegyverét a nehéz időkben?
– Kittenberger egyik novellájában részletesen leírja a puska történetét, így azt is, hogy végül mi lett a sorsa. Eszerint 1944 őszén a nyilasok elrendelték a kötelező fegyver-beszolgáltatást a polgári személyek részére is. Kittenberger, hogy mentse a puskáját, felajánlotta a Nemzeti Múzeumnak megőrzésre. A múzeum viszont nem fogadta be. Megjegyzem, hogy Kittenberger nem tudta – mivel erről tájékoztatást nem kapott –, hogy az arra érdemes fegyvereket a Mezőgazdasági Múzeumba lehetett leadni. Így a puska megúszhatta volna a beszolgáltatást.
– Miből gondolta, hogy ön hetvennégy évvel később még megtalálhatja a legendás fegyvert?
– Kezdetben csupán a fegyver-beszolgáltatásra vonatkozó írásos dokumentumokat kerestem. A Pest Megyei Levéltárban rá is találtam arra a fegyverlistára, amely 1944 december elején készült a szobi rendőrkapitányságon. A dokumentum szerint Kittenberger három puskát adott le. A Mauser azonban – meglepetésemre – nem volt közöttük. Ekkor merült fel bennem először a gyanú, hogy mégsem úgy történtek a dolgok, ahogy Kittenberger ezt leírja. Talán a puska mégis túlélte a háborút? Azonnal tudtam, hogy érdemes komolyan foglalkozni ezzel a témával.
– Milyen nyomokon jutott el a legendás Mauserhez, és hogyan sikerült beazonosítani?
– A szobi fegyverlistán illetve a Kittenberger Kálmán és Fekete István könyvében leírtakon kívül éveken át semmi új információt nem találtam a puskáról. De másfél éve egy családi örökségből Kittenberger-puskák kerültek elő, köztük egy meglehetősen viseletes hétmilliméteres Mauser.
– Ön erről hogyan értesült?
– A Hergáth család 2021 őszén Nagymaroson keresett meg, ahol a mára már hagyománnyá vált Kittenberger-emléknapon tartózkodtam. Elmondták, hogy édesapjuk halálát követően a rendőrség által kinyitott fegyverszekrényből olyan régi fegyverek kerültek elő, melyek valószínűleg egykor Kittenberger Kálmán tulajdonát képezték. A puskákon kívül Kittenberger-levelekre is bukkantak, melyek egy új, eddig számomra ismeretlen személyes kapcsolatra világítottak rá a nagyapa Hergáth Viktor és Kittenberger Kálmán között.
– Mivel gazdagította az ön kutatási anyagát ez a levelezés?
– A Kittenberger Kálmán által írt levelek a negyvenes évek végétől sok-sok új információt tartalmaznak az életútnak erről a szakaszáról. Hergáth Viktor erdőmérnök az ERTI (Erdészeti Tudományos Intézet) munkatársaként a hazai kisragadozók kísérleti szaporításának koordinálásával foglalkozott. Így került kapcsolatba Kittenbergerrel, aki nagymarosi otthonában már évek óta a nyestek szaporodását tanulmányozta. A levelek tanúsága szerint a munkatársi kapcsolatból hamar baráti viszony alakult ki.
– És mi derült ki a Mauserről?
– Az unokák elmondása szerint, amikor Kittenberger Kálmánnak és Hergáth Viktornak be kellett volna szolgáltatniuk a vadászfegyvereiket, anyagi és érzelmi okok miatt inkább az elrejtésük mellett döntöttek. Hergáth Viktornak akkoriban nem volt még lehetősége fegyverek rejtegetésére, mivel albérletben lakott, így félő volt, hogy könnyen rájuk talál valaki. Ezért fegyvereiket Kittenbergernél rejtették el. Helyettük néhány olcsóbb puskát adtak le. Később újra vadászhattak, de az elrejtett fegyvereket valószínűleg többet nem használták. A puskák egészen Kittenberger Kálmán haláláig nagymarosi házában voltak elrejtve. Később egy házkutatás után Kittenberger özvegye, Lívia, Hergáth Viktornak adományozta a fegyvereket, és megkérte, hogy azokat saját házába vigye el. Hergáth Viktor fia Waldemár – aki ekkor 15–16 éves lehetett – segédkezett a fegyverek elszállításában. Innentől fogva Hergáth Viktor haláláig a váci házában voltak elrejtve a fegyverek.
A két éve elhunyt Hergáth Waldemár egyik fia mondta el nekem, hogy apja ritkán és keveset beszélt a fiatalkoráról, párszor elmesélte, hogy neki kellett a speciálisan erre a célra kialakított térképtartókban lecipelnie a puskákat Kittenberger házától a vasútállomásig, majd a váci állomástól a váci házba, de azt sosem mondta, hogy utána mi lett a fegyverek sorsa. Csak a halála után derült ki, hogy a fegyvereket a váci házból magával hozta Budapestre, és élete végéig rejtegette őket.
– Mi történt Hergáth Waldemár halála után a Mauserrel és társaival?
– Az előkerült puskákat a rendőrség lefoglalta, és kezdeményezte azok elkobzását, egyben feljelentést tett, mivel az elhunyt ezekre a puskákra nem rendelkezett fegyvertartási engedéllyel.
– És most hol vannak?
– Mivel az örökösök természetesen igényt tartanak a fegyverekre, hosszan elhúzódó bírósági ügy lett a dologból. A pereskedés azóta is tart, mivel az elsőfokú bíróság elkobzást elrendelő végzése ellen az örökösök fellebbeztek. A fegyvereket, így az öreg Mausert is jelenleg a Nemzeti Szakértői Kutatóközpontban (NSZKK) őrzik.
2021 szeptemberében – miután tudomást szereztem az esetről – kérvényt nyújtottam be az NSZKK-hoz, hogy a hivatkozva a Mauser történelmi jelentőségére, megvizsgálhassam. Kérelmemet azonban elutasították, indoklásul pedig közölték, hogy amíg a bírósági ügy folyamatban van, addig nem engednek hozzáférést a puskához. Hosszú procedúra után végül 2022. április elején az NSZKK épületében meg tudtam vizsgálni a puskát.
– És mit állapított meg?
– A puska, amelyről feltételezhető, hogy Kittenberger legendás fegyvere, egy M98 7×57 Mauser. A fegyverszakértő véleménye szerint korban megegyezik a keresett Mauserrel. Jól beazonosítható rajta a fegyver tulajdonosának két „K” betűt ábrázoló monogramja, mely vélhetően Kittenberger Kálmáné.
A puska farésze tele van külsérelmi nyomokkal, karcolásokkal, zúzódásokkal, melyek közül a legnagyobb a puska bal oldalán, a tok alatt található háromszög alakú mély bevágás, valamint az agy ugyancsak bal oldalán látható egymás melletti két sekély lyuk, melyre szimmetrikusan a jobb oldalon egymástól jóval távolabb ugyancsak két hasonló formájú mélyedés látható. Több szembetűnő sérülés nincs az agyon.
A puskán nem az eredeti cső van. Rajta a felirat: Hofbauer Vilmos puskaműves Budapesten. Tehát a cső sérülésmentes. A felirat alapján végzett kutatómunka szerint a puska csövét 1947–48 körül cserélték ki.
Így lehetséges, hogy a puskán két gyári szám van, az egyik a tokon, a másik a csövön.
Az örökösök az elsőfokú ítélet után fellebbeztek, a puska azóta sem vizsgálható, pedig a külsérelmi nyomok szakértők általi vizsgálatához erre nagy szükség lenne. Mivel a gyári számok alapján történő beazonosítás semmilyen eredményre nem vezetett, s mint már említettem egyetlenegy írásos dokumentum sem került elő a puska háborút követő sorsát illetően, szerintem csakis a szakértői vizsgálattól várható megoldás.
– Összeállt az ön fejében a valószínűsíthető teljes történet?
– A kutatómunka alapján bennem ugyan összeállt egy kép, arról, hogy valójában mi történt a puskával a háború után, de a teória csak akkor állja meg a helyét, ha bizonyítható, hogy a legendás Mausert találtam meg.
A teória pedig a következő: történelmi és érzelmi okokból Kittenberger – szemben a leírtakkal – nem adja le puskáját 1944-ben. Erre bizonyíték a levéltárból előkerült szobi fegyverlista. Másképp nem tudta volna megvédeni a puskát, és ezért ír könyvében Fekete István is a puska eltűnéséről. Viszont egy használható információt is megoszt velünk, miszerint Kittenberger a háború után visszakapja leadott fegyverét (és nem fegyvereit!), és nem golyósat, mint a Mauser, hanem egy sörétest. Szerintem a puska védelme miatt itt nem a valós tényeket közli, hanem direkt ködösít.
Véleményemet megerősíti egy újságcikk, amelyet pár hete találtam meg az Arcanum oldalán. Ebben Boros István a Nemzeti Múzeum és a Természettudományi Múzeum főigazgatója 1958-ban arról ír, hogy Kittenberger 1945-ben a felszabadulás első napjaiban a háborús szokásoknak megfelelően beszolgáltatja oroszlánmarta Mauserét. Kittenberger, a több nyelvre lefordított könyvei révén, mint természettudós és Afrika-vadász, nemzetközi hírnévre tett szert. Egy szovjet alezredes kezdeményezésére – aki ismerte munkásságát és ismerte e legenda történetét – visszaadták Kittenbergernek a beszolgáltatott fegyvert.
A történetnek ilyen formában kissé propagandaíze van, és meseszerűnek tűnik, tény azonban, hogy Kittenberger szovjet közreműködéssel visszakapja a puskát.
Talán erre az eseményre utalt Fekete István is. Figyelembe véve a Boros István által közölt új információkat, szerintem Kittenberger végül is leadta puskáját, de nem 1944-ben és nem a nyilasoknak, hanem 1945-ben a szovjeteknek. Csak hát ezt a novelláskötet megjelenésének idején, 1957-ben nem lehetett megírni. Ezért kapóra jött az 1944-es fegyverbeszolgáltatás, mint hihető esemény a puska leadására.
Tehát Kittenberger 1945 környékén visszakapja puskáját. Feltételezem, hogy a Mauser történetét tárgyaló novellában leírtak – a fegyverleadás időpontját kivéve – megfelelnek a valóságnak. Tehát hogy a múzeumnak felajánlhassa a puska csövét, betömve használhatatlanná teszi. Később ezért cserélik ki a csövet. Ez biztos nem Kittenberger ötlete volt, hanem vélhetően szovjet utasításra történik, hogy így kedveskedjenek a nagy vadásznak. Hiszen Kittenberger ekkor még nem volt parkolópályára állítva.
– Mi lesz a sorsa az oroszlánmarta puskának?
– A bírósági ítélettől függetlenül múzeumba kerül. A Nemzeti Múzeum igényt tart rá, hogy kiállíthassa. Ismerve az örökösök elképzelését, ha náluk marad, akkor is múzeumba kerül. Jelenleg úgy néz ki, hogy ez az értékes Kittenberger-relikvia nem fog magángyűjtők lakásának falán vagy egy zárt szekrény mélyén porosodni, hanem a köz számára is megtekintető lesz, és a szakemberek számára kutatható marad.
– Ön ősszel újabb afrikai expedícióra készül a Kittenberger által bejárt útvonalat követve. Mik lesznek a további feladatai az alapítványnak, amelyet az expedíció támogatására létrehozott?
– Igen, az őszi expedíció költségeit alapítványi támogatással szeretném finanszírozni. De az alapítvány célja és tevékenysége természetesen ennél sokkal összetettebb. Az életút kutatásán túl a kittenbergeri szellemiségre jellemző tevékenységek támogatását célozza meg. Hazai és afrikai, elsősorban zoológiai kutatási témákat, tevékenységeket és természetvédelmi projekteket kíván támogatni, valamint hasonló jellegű előadások, konferenciák szervezését és a könyvek kiadását.
