Kultúra

A kétezredik év utáni világkatasztrófákat a hanti és manysi mítoszok már jóval korábban megjósolták

Schmidt Éva néprajzkutató 1993-as felvételeken kutatási anyagából idézi a földrengésekről, népek keveredéséről, az új ember születéséről szóló elbeszéléseket

A Fészek Klubban február 23-án este 18 órakor kezdődik a Schmidt Éva Emlék-idő című előadás-sorozat következő része, amelyben Halmy György az Ősök ösvényén című filmjének harmadik részét vetítik majd. Előtte a rendező tart előadást a filmek hátteréről, Schmidt Éva életéről, kutatásairól, a filmekben elmondott érzéseiről, gondolatairól, a Nyugat-Szibériában szerzett tapasztalatairól.

„A vogul, osztják falvakban gyakran hallani a kétezredik év környéki nagy világváltozásról, szinte a világvégéről” – hangzik el a csütörtökön a Fészek Klubban látható filmben.

A kétezredik év utáni világkatasztrófákat a hanti és manysi mítoszok már jóval korábban megjósolták
Halmy György filmjei az érdeklődők és a tudósok számára egyaránt értékesek
Fotó: Purger Tamás

„Az elbeszélések szerint hatalmas természeti katasztrófák fogják megrázni a földet. Földrengések, tüzes vízözön, az emberiség összekeveredik, népek egymással összekeverednek, ahogy mondják, az orosz az osztjákkal összekeveredik, testvér testvér ellen fog háborúzni, a föld lakosságának nagy része kipusztul. S ezután, a kétezredik év túlsó oldalán vissza fog állni a béke, az istenek újra régi fényükben fognak uralkodni, és egy újfajta ember lesz” – mondja el a aképsorokon Schmidt Éva (1948–2002) néprajzkutató.

A tudós halála előtt húsz évre zárolta tudományos hagyatékát, abban reménykedve, hogy mire újra kinyitják az archívumot, már lesznek olyan tudósok, akik teljes komplexitásában tudnak foglalkozni a hanti és manysi nyelven gyűjtött, páratlan értékű kutatási anyaggal.

Schmidt Éva akkor kezdte felgyűjteni a hantik és manyisik imáit, szertratrásait, hősénekeit és mítoszait, amikor már kezdtek feledésbe menni
Schmidt Éva akkor kezdte felgyűjteni a hantik és manysik imáit, szertartásait, hősénekeit és mítoszait, amikor már a feledés fenyegette őket
Fotó: MH

A Halmy Györggyel közösen készített filmekben Schmidt Éva sorshagyatékát mondta el, vagyis a kutatómunkája kapcsán születő gondolatait, érzéseit, félelmeit, intelmeit. A beszélgetések anyaga élményszerű, tartalmában egyedülálló és közérthető, épp oly inspiráló az érdeklődő, mint a kutató tudós számára. Ezt a sorshagyatékot nem zárolta a néprajzkutató, sőt inkább írásban is megerősítve támogatta a rendezőt abban, hogy a filmeket nyilvánosan vetítse.

„A fenti idézetek, amelyek az Utazás a túlsó világba Schmidt Éva nyomán című könyvben (Nap-Kút Kiadó, 2014) is olvashatók, hűen érzékeltetik, milyen módon, milyen állomásokat érinthet az az ember, aki akár otthon nézve, olvasva, akár velem együtt, az estjeimen barangolja be az Ősök ösvényén c. sorozat következő részét!”

– mondta el lapunknak a rendező, aki a sorozat kapcsán kiemelte: az általa rendezett filmsorozat felvételei 1993-ban készültek, azonban azokat a természeti katasztrófákat, háborút, népvándorlást és keveredést, amelyekről a néprajzkutató az idézetekben beszélt, manapság mindenki beteljesülni láthatja.

Berényi Dávid színművész, Fürjes Katalin dobos és Vitalij Szigiljetov hanti hagyományőrző - az estek állandó közreműködői
Berényi Dávid színművész, Fürjes Katalin dobos és Vitalij Szigiljetov hanti hagyományőrző – az estek állandó közreműködői
Fotó: MH

A filmsorozat és az előadássorozat harmadik része azonban nemcsak a hanti mítoszokból kiszűrhető, apokaliptikus jóslatokkal foglalkozik, hanem a medvetisztelettel, a medvetorral, illetve a Pápai Istvánné Páhi Emma néni által elmondott, Schmidt Éváról szóló életmeséjével, a mesével kapcsolatos tudással, Szántai Lajos mesekutató elemzésén keresztül, illetve a szintén a meséhez kapcsolódó, Gyöngy Enikő által a Szent Koronáról álmodott álmával, továbbá Schmidt Éva máig titokzatos sorsával, életével, halálával és halála utáni életével.

Közreműködik: Fürjes Katalin dob, Berényi Dávid színművész.

Az Utazás a túlsó világba Schmidt Éva nyomán című könyv a helyszínen megvásárolható.

A szervezők kérik, hogy a résztvevők, ha tehetik, előzetesen regisztráljanak a Schmidt Éva Emlék-Idő Facebook-oldalon.

Kapcsolódó írásaink

„Én sem vagyok vadlövő vadad”

ĀA Sámánösvényen című dokumentumfilm vetítésével és a fa szimbolikájáról, valamint a Dozmati regösénekről szóló előadással folytatódik a Schmidt Éva Emlék-idő sorozat