Kultúra
Az MMA-ösztöndíjasok összművészeti seregszemlével várják a közönséget márciusban
Hamvas Béla és Bartók Béla születésnapjáról is tartalmas programokkal emlékeznek meg

A sajtótájékoztató helyszínét is azért választották a szervezők, mivel a régi Centrál volt a Budapesten élő magyar írók, költők, hírlapírók, művészek egyik állandó találkahelye. Karinthy Frigyes például 1934 és 1938 között mindennap megfordult itt.
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) művészeti ösztöndíját 2018-ban alapították. Minden évben száz olyan határon inneni és túli művész kaphat három éves alkotói időszakra szóló ösztöndíjat, aki ötvenedik évét még nem töltötte be.
A tavalyi ösztöndíjasok közül a képzőművészek és az iparművészek számára két kiállítást rendeztek, hogy bemutathassák a támogatott időszakban készült alkotásaikat. A sikeren felbuzdulva az idén a szervezők már úgy gondolták, hogy ne csak a tárgyalkotók, hanem a többi művészeti ág képviselői és a művészet elmélettel foglalkozók is mutassák be, amit a három év alatt létrehoztak – tudtuk meg Richly Gábortól, az MMA főtitkárától.
Kiss János, az MMA alelnöke arról beszélt, hogy a fiatal tehetséges emberek szeretnek arra koncentrálni, ami nekik fontos, ami az ő művészetük, de az összművészeti fesztivál arra inspirálja az alkotókat, hogy egymásra figyeljenek.

Mint mondta, a több mint tíz éve létrejött MMA két regionális központot is létrehoz a Magyar Tudományos Akadémiával együttműködve. Miskolcon éppen történt fontos hivatalos lépés ebben az ügyben. A vidéki centrumok összefogják majd azoknak az MMA-tagoknak a működését, akik az adott központ vonzáskörzetében élnek.
Csáji László Koppány, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Intézetének (MMA MMKI) elnöke kiemelte, hogy szerinte „felülről” csak arra lehetőség, hogy helyszínt és lehetőséget adjanak az ösztöndíjas művészeknek, de tartalommal és formával nekik kell megtölteniük a teret, amit kaptak.
Ezért munkatársaival összehívták az alkotókat, és megkérdezték tőlük, milyen formában szeretnének bemutatkozni. Nem csak arra figyeltek, hogy az ötletekben hogyan kapcsolódnak össze természetes módon a különféle művészeti ágak, hanem arra is, hogy mi az az alapgondolat, és mi az a kifejezés, amit a megszólalók a leggyakrabban megfogalmaznak, és kimondanak.
A győztes szó az esszencia lett. Mindenki a művészetének, vagy valamilyen fontos témának az esszenciáját akarta megmutatni. Mint Csáji László Koppány összefoglalta, ezért a sokszínű, minden korosztályt megszólító rendezvénysorozat címe: Essentia Artis, vagyis a Művészet Esszenciája lett.
Serfőző Krisztina programigazgatótól megtudtuk, hogy a tárgyi alkotásokat, vagyis a szobrászatot, képző- és iparművészetet, népművészetet felölelő műveket a március 2-án nyíló közös kiállításon teszik látogathatóvá, a többi művészeti ág képviselői pedig koncerteken, felolvasásokon, vetítéseken, színházi produkciókban és kerekasztal-beszélgetéseken és workshopokon adják a közönség elé a három éves időszak szellemi termését.
Csak Tiszta forrásból címmel Bartók születésnapjára emlékezve március 9-én a hagyományos motívumrendszerből építkező művészek produkcióival folytatódik a fesztivál. Berecz Mihály és Káel Norbert zenei produkciókkal jelentkezik, és a divat, a viselet, a textilek és ékszerek világa is ennek a fesztiválnapnak a témája. Őrizni, használni, teremteni - ez a március 16-ai alkalom címe. A történelmi hagyatékokat kutató, azokból építkező Arday Géza, Bene Zoltán, Weiner-Sennyei Tibor és Bán János folytat majd kerekasztal-beszélgetést a történelmi regény szerepéről.

A Közösség erejét állítja középpontba a március 22-ei program. Délelőtt Várnagy Andrea zongoraművész, és lánya: Farkas Lili négykezes koncerttel hozza közelebb a klasszikus zene világát. Navratil Andrea népdalénekes népzenei utazáson kalauzolja végig a legkisebbeket.
A délután kerekasztal-beszélgetések apropója Hamvas Béla születésnapja (március 23.). Szó lesz Hamvas filozófiájáról, egyén és közösség kapcsolatáról, és a hit erejéről. Bagdy Emőke előadása zárja az utolsó előtti fesztiválnapot.
Kultúra és innováció – ezek már a zárónap hívószavai. Orosz Márton művészettörténész Kepes Györgyről szóló dokumentumfilmjét premier előtt vetítik, majd a fény művészete kerül a fókuszba. Végül Rohmann Ditta, Krulik Eszter, Molnár Ott Szent Korona kórusa és Kecskés D. Balázs zeneszerző zenekari fellépésével zárul a fesztiválprogram.
A fiatalokat a Duna-parti Tündérpalotában mesemondás, filmvetítés, zenei társasjáték várja. Múzeumpedagógiai foglalkozásokat rendez a Képező csapata, a Dériné Társulat négy ifjúsági előadást mutat be. Iskolai csoportok számára is készülnek programokkal.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A programokról a Papageno különszámában is lehet tájékozódni, illetve www.essentiaartis.hu-n.
Újra lehet pályázni 2023 és 2026 között az MMA-ösztöndíjakra március 27-ig. Bővebben az MMA MMKI honlapján lehet olvasni a pályázatról.