Kultúra
Idén százhúsz éve lépett először Afrika földjére Kittenberger Kálmán
Interjú Somos Zoltán Kittenberger-kutatóval, a magyar expedíció vezetőjével, amely a nemzetközi hírű zoológus és vadász nyomában jár Afrikában
– Az ön foglalkozása: vadgazdamérnök és természetvédelmi szakmérnök.Így talán nem olyan meglepő, hogy Kittenberger Kálmán személye és munkássága felkeltette az érdeklődését, de mégis érdekelne, hogyan kezdődött?
– Gyermekkorom óta vonz Kelet-Afrika, és ezt a vonzalmat Kittenberger Kálmán könyvei sziklaszilárdan megerősítették. A kalandos vadásztörténetek, a kittenbergeri romantika és a sorok mögül sugárzó „Afrika-érzés” már gyermekfejjel inspirált arra, hogy eljussak azokra a mesés helyekre, ahol ő járt. Persze ez egy serdülőkorú ifjú nagy álma volt akkor, és még nagyon sokáig az is maradt. Az élet más utakra sodort: család, gyermekek és a munka töltötte ki sokáig a napjaimat.
Egy különleges véletlen folytán pár éve kezembe került Kittenberger második könyve, amelynek Utolsó afrikai vadászatom a címe. Tudvalévő, hogy ez a kötet a A megváltozott Afrika című kötet cenzúrázott változata. Kittenberger ezt a művét – afrikai naplóit felhasználva – naplószerűen írta meg, ami kutatás szempontjából ugyan hasznos, de mivel hemzseg az évszámoktól és a földrajzi helységnevektől, az érdeklődő olvasó számára nehezen követhető.
Én is nehezen boldogultam vele, amikor olvastam. Akkor gondolkodtam el először azon a lehetőségen, hogy ha az említett helyszíneket térképen ábrázolnám, talán sokkal érthetőbb lenne, könnyebb lenne nyomon követni a cselekményt.
– Így lett önből kutató?
– Igen, negyvenhárom korabeli térképet használtam fel, melyek alapján a földrajzi helyszínek döntő részét be tudtam azonosítani. Ez mintegy százhúsz objektumot jelent. Persze a kutatás ezen részének még koránt sincs vége, azóta is folyamatosan kerülnek elő új Kittenberger-helyszínek, melyek beazonosításra várnak.
- Afrika világa varázslatos, de Kittenberger csak tizenhat évet töltött ott. (Igaz, hogy éppen a legnagyobb változásokat tudta megfigyelni, és dokumentálni.) Magyarországon később a Nimród folyóiratot vezette, könyveket adott ki, vadászott.
- Igen, eleinte csak az Afrikában töltött időszakot vizsgáltam, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ha valóban át szeretném látni, és meg akarom érteni ezt a fantasztikus életutat, akkor a hazai munkásságával is foglalkoznom kell. Végül így terjedt ki a kutatás szép lassan a kittenbergeri életút minden szegletére.
– Nálunk otthon, a hatvanas–hetvenes években az összes könyve megvolt. Fekete Istvánnal együtt az legnépszerűbb szerzők közé számított, mindenféle korú és iskolázottságú ember olvasta a könyveit Magyarországon. De hogy látja ön, a rendszerváltás utáni generációk is ilyen jól ismerik?
– Kittenberger Kálmán sokaknak már életében is, de halála után egyértelműen a felnövekvő generációk példaképe lett. Munkásságával, egyéniségével erre rá is szolgált. Kivételes személyisége, megszállottsága a vállaláshoz fűződő kérlelhetetlen ragaszkodása segítette egyedülálló céljainak elérésében. Évtizedeken keresztül úgy tűnt, hogy szellemisége egy örökmécses, melyben a láng soha nem alszik ki. Fekete István szavaival élve: „A Te életed munkája nem egy törékeny panoptikum, hanem a szellem időtlensége, amit nem lehet elpusztítani.”
Talán már közhelyesnek tűnik, de úgy látom, példaképeiket a mai felnövekvő generációk már elsősorban a jelenkorból veszik, és sokkal kevésbé nyúlnak vissza az elődökhöz. A régi nagyszerű emberek szellemiségének kontinuitása – mely évtizedeken vagy akár évszázadokon keresztül személyiség- és magatartásformáló hatással volt az egymást követő nemzedékekre – ma már megszűnőben van. A „pillanatcelebek” világát éljük. Kittenberger Kálmánt nemhogy a fiatal generáció, de már a középkorosztály sem igazán ismeri, vagy, amit tudnak róla, az csak pár lexikonból származó adat.
– Amennyi egy tévés nyereményjátékhoz vagy egy keresztrejtvényhez kell?
– Olyasmi. De éppen ezért Kittenberger Kálmán életútjának kutatásával és munkásságának széles körű megismertetésével az a célom, hogy a kittenbergeri szellemiség fennmaradjon, és elterjedjen. Alakját, élettörténetét, mentalitását minél többen megismerjék.
– Ön szerint mennyire reális az a kép manapság, ami az olvasókban, vadászokban, a tudományos kutatásait ismerőkben él Kittenberger Kálmánról?
– Azt gondolom, hogy kiigazításra szorul. Mert ne feledjük, attól még, hogy Kittenberger alakját halála után a vadásztársadalom teljesen kisajátította, ő elsősorban felfedező-zoológus volt, és csak másodsorban vadász.
Persze, itt a vadászat kifejezés is kétértelmű: különbséget kell tenni az ún. sportvadászat és – mint Kittenberger esetében – a megélhetést és gyűjtőmunkát célzó vadászat között. Hiszen döntően ez jellemezte az afrikai életút első szakaszát 1914-ig. Mivel a vadászat a társadalom nagy részében elfogadhatatlan (sajnos, mert létfontosságát nem ismerik a vadgazdálkodásban) továbbá figyelembe véve, hogyan élt és hogyan vélekedett magáról Kittenberger, a kutató alakját kell megerősíteni a magyar köztudatban. Ehhez megpróbálok olyan eszközöket használni, melyek popularitásukkal sok emberhez eljuthatnak, érdekesek és könnyen befogadhatók. Ilyen a szociális média, a könyvkiadás vagy akár egy expedíció.
– Miről szól róla írott kötete?
– Kittenberger – Egy életút kutatása – Afrika című, 2021-ben megjelent könyvem az afrikai életúttal kapcsolatos új ismeretanyagot foglalja össze. Úgy is mondhatnám, hogy Fekete István életregénye után hatvan évvel az első olyan mű, mely Kittenberger Kálmán életrajzával foglalkozik. Megírásához elsődleges forrásként szolgáltak Kittenberger afrikai naplói, elfeledett és előkerült tárgyi emlékek, levelezések, archív újságcikkek, térképek, és még sok egyéb. Természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni, és nem is akartam titkolni azt az szubjektív, érzelmi többletet, mely áthatja a könyvet.
– Mi változott meg abban a közegben az elmúlt több mint száz év alatt, amerre Kittenberger Kálmán táborozott, vadászott, és állatokat figyelt meg?
– Enne a kérdésnek a megválaszolására, sokkal több időt – hónapokat, éveket – kellene Afrikában tölteni.
– Kik tartottak önnel?
– A négytagú expedícióba olyan embereket kértem fel, akik tapasztalatukkal, szaktudásukkal megfelelően hozzá tudtak járulni az expedíció sikeréhez. Papp Zoltán, Marokházi Katalin, Ferenczy László vállalta a nem mindennapi terepmunkát.
– Mi volt a célja az első afrikai expedíciónak, és pontosan merre jártak?
– Kittenberger 1909 őszén kapott megbízást arra, hogy gyűjtsön élőállatokat a megújuló Fővárosi Állatkert számára. Ez volt az afrikai életút legösszetettebb és legnagyobb szabású vállalkozása. 1910. június elején érkezett meg a legendás Ruwána-sztyeppére, ami a mai Tanzánia északnyugati részén, a Viktória-tótól keletre terül el. Itt mintegy másfél évig tartózkodott. Hatalmas, falu méretű táborát a Tirina-folyó partján építette fel. Ez volt a Tirina-camp. A tavaly májusi expedícióval az volt a célunk, hogy a tábort, illetve a maradványait megtaláljuk, és ezzel méltó emléket állítsunk Kittenberger afrikai munkásságának. Már az út tervezésének elején súlyos problémába ütköztem. Elsősorban térképészeti problémák miatt a Tirina-folyó (vizesgödrök) földrajzi beazonosításához két évre volt szükségem. Ez volt az első nagy lépés, Kittenberger ugyanis viszonylag pontos leírást adott a tábor helyét illetően.
– Mi sikerült elérni az expedíció céljai közül?
– A projekt megvalósítása sikerrel zárult, de a kutatómunka nem fejeződött be. Bizonyíthatóan eljutottunk a tábor helyszínére, de az esetleges maradványok felkutatására irányuló munkát, tehát a terep bejárását a tanzán hivatali ügyintézés nehézségei miatt nem tudtuk elvégezni.
Az expedíció másik része a Kilimandzsáró környékének Kittenberger-helyszíneire irányult. Sikeresen eljutottunk a Moshiban található egykori Német Bomába, ahol közös magyar–tanzán együttműködéssel háromnyelvű emléktáblát avattunk Kittenberger Kálmán tiszteletére. Ezenkívül eljutottunk a kiboshói katolikus és a mambai protestáns misszióba is, ahol Kittenberger hónapokat töltött el 1903-ban és 1904-ben.
– Hogyan sikerült beazonosítani az írások, fotók alapján az eredeti helyszíneket? És mit találtak ezeken a helyeken?
– A Tirina-camp felkutatására irányuló munkánk sikerességét bizonyítja az a fotó, melyet a helyszínen fényképeztem. Sikerült azt a távoli hegyláncot lencsevégre kapnom, amit Kittenberger fényképezett 1910-ben.
A kilimandzsárói helyszíneken látható épületeket eredeti, felújított, átépített vagy bővített formában találtunk meg, de léteznek, és ez a fontos. A Német Katonai Bomában most egy középiskola működik, a két egyházi intézmény ma is ugyanazt a célt szolgálja. Általános tapasztalatom, legalábbis ebben a régióban, hogy a tanzán oktatási, egészségügyi intézmények többnyire a német gyarmatosítás idején épült ingatlanokat használják, ha némiképp átépítve is. Sajnos ezek többsége igen rossz állapotban van. Szerencsére a missziós épületek megőrizték szépségüket, hangulatukat és tevékenységüket. A kiboshói Katolikus Misszió ma már iskolának, kollégiumnak és kórháznak ad helyet, és területén egy monumentális katedrális pompázik, mely 1914-ben épült, így Kittenberger még nem láthatta.
– Mi lesz az új, őszre tervezett expedíció célja?
- Ebben az évben egy jelentős dátummal emlékezhetünk Kittenberger Kálmánra: a magyar zoológus 120 éve 1903-ban lépett először Afrika földjére. ezzel a lépéssel pedig, olyan különleges életút és elhivatott munka kezdődött, melyhez fogható sem előtte, sem utána nem valósult meg egyetlen honfitársunk életében sem. Az AFRIKA 120 projekt keretében tervezett második expedícióval ennek a nemzetközi jelentőségű magyar életműnek szeretnék emléket állítani. Bár az őszre tervezett utazás még csupán az elméleti kidolgozás fázisában van, az jól látható, hogy sokkal összetettebb és költségesebb lesz, mint a tavalyi.
– Bővebben is beszélne a terveiről?
– Ahogy említettem, ezzel az expedícióval az afrikai életútnak szeretnék emléket állítani, szeretném hajóval megtenni Triesztből a Kilimandzsáróig azt az utat. Kittenberger első utazása során ezen az útvonalon haladt: tehát hajóval a Földközi-tengeren és a Vörös-tengeren Afrika keleti partja mentén Mombassáig, onnan az Uganda-vasúton Voiig, és a fennmaradó 130 km-t gyalog Moshiig. A tervek között szerepel még több Kilimandzsáró környéki helyszín bejárása, és természetesen az első expedíció során elmaradt munka befejezése.
– Milyen forrásból tudják finanszírozni a különleges utazást?
– A költségeket a közeljövőben létrehozandó Kittenberger-alapítvány segítségével szeretném fedezni. Tudom, hogy ez egy hatalmas vállalkozás, de hiszek benne, hogy sikerülni fog. Úgy tartom, hogy az álmok azért vannak, hogy megvalósítsuk őket.
