Kultúra

A bajuszvédő teáscsésze története

Ne lógasd a bajszodat!

Bajuszformára kialakított peremmel védték meg az urakat a 19. században az elmerülő arcszőrzet ellen.

A bajuszvédő teáscsésze története
Bajuszcsésze a 19. századból
Fotó: Wikipedia

1896-ban az ünnepi időszakban merült fel a nagy kérdés: Mit adjunk annak a férfinak, akinek mindene megvan, beleértve a dús bajuszt is? A Wisconsin State Register „úriembernek való ajándékok” című lapja válaszolta meg ezt a kérdést. Melyik férfi ne szeretne egy bajuszos csészét egy hozzá illő csészealjjal? – írta az Atlas Obscura.

A bajszos férfiak teafogyasztása igen nagy kockázatokkal járt a 19. század végén. Az ital forrósága ugyanis megolvasztotta a bajuszviaszt, ami azt eredményezte, hogy a bajusz sarkai petyhüdtté váltak az arcon.

Innen jött az ötlet, a bajuszcsésze. Harvey Adams brit fazekashoz köthető a forradalmi eszköz, amelyet 1870-ben hozott nyilvánosságra. A csésze olyan szinten népszerűvé vált, hogy 15 éven belül nyugdíjba is vonulhatott. Az egyszerű csészéhez hozzáillesztett egy pillangó (bajuszra emlékeztető) alakú peremet, amelyen keresztül egy lyuk nyílik az iváshoz.

A bajuszcsésze nagy mennyiségben fogyott, először csak az Egyesült Királyságban, idővel viszont egész Európát meghódította. Kicsivel később már az Egyesült Államokban is megjelent, a Searstől kezdve a Marshall Field’s áruházig, amely később a Macy’s tulajdonába került, mindenhol kaphatók voltak.

Kép a Ringling testvérekről és a bajuszcsészékről.
Kép a Ringling testvérekről és a bajuszcsészékről
Fotó: Flickr.com

A csészék sokféle formában és méretben elérhetők voltak. A nagyobb csészékbe akár másfél liter tea is belefért. A kisebb, kecses porcelándaraboknál az egyediségben rejlett a szépségük, ugyanis a legtöbbnek különleges kagylóhéj formája volt. Néhányat ezüstből is elkészítettek, a legtöbbjükhöz pedig csészealj is tartozott.

A brit gyarmatosítás azonban mindent megváltoztatott a bajuszcsésze történelmében. Az Indiában állomásozó brit hadsereg meglátta sok helyi férfi erőteljes bajuszát, és le akarták másolta őket. A történetek erről megoszlanak, ugyanis egyesek szerint a tisztára borotvált brit hadsereg egyszerűen csak erőteljes arcszőrzetet akart magának. Más beszámolók szerint mindez azért történt, mert küzdöttek a tekintélyük fenntartásáért a jól öltözött indiai csapatok között.

Bármi is legyen is a magyarázat, 1860-tól 1916-ig a király hadseregre vonatkozó szabályzatának és utasításainak 1695. parancsa egyértelmű volt: „A arcszőrzetet rövidre kell vágni. Az állat és az alsó ajkak szőrzetét is le kell borotválni, de a felső ajkakét nem…” A bajusz így normává vált a hadseregben, otthon, Nagy-Britanniában, és idővel az Atlanti-óceánon túl is.

A 18. punjabi gyalogos hadosztály szakállas és bajuszos tagjai 1859-ben.
A 18. punjabi gyalogos hadosztály szakállas és bajuszos tagjai 1859-ben
Fotó: Wikipédia

A bajusz fenntartása meglehetősen kemény munkának bizonyult. Cecil B. Hartley az 1860-ban megjelent Gentlemen’s Book of Etiquette and Manual of Politeness című könyvében arra figyelmeztetett, hogy a bajuszt „korlátok között” kell tartani, és „soha nem szabad sem göndöríteni, sem pedig abszurd hosszúra húzni. Még rosszabb, ha ollóval vágjuk le őket. A bajusznak rendezettnek és rövidnek kell lennie”.

A Rudyard Kipling irodalmi Nobel-díjas angol író által megformázott hősnők is a kackiás bajuszt részesítették előnyben: a „Szegény drága mama” című történetében az egyik nő azt mondja a másiknak, hogy megcsókolni egy olyan férfit, aki nem borotválja a bajuszát, „olyan, mintha sótlan tojást ennénk”. (Guy de Maupassant francia író, aki körülbelül ugyanebben az időben írt, azt mondta: „A bajusz nélküli férfi nem férfi többé”, és figyelmeztetett, hogy csókjaiknak „nincs semmiféle íze!”).

„A bajusz nélküli ajak olyan, mint a ruha nélküli test – írta a képen látható Guy de Maupassant 1888-ban, aki nyilvánvalóan megfogadta a saját tanácsát.
A bajusz nélküli ajak olyan, mint a ruha nélküli test – írta a képen látható Guy de Maupassant 1888-ban, aki nyilvánvalóan megfogadta a saját tanácsát
Fotó: Wikipedia

A bajuszok és bajuszcsészék aranykora azonban az első világháború alatt véget ért. A brit hadseregben úgy ért véget, ahogyan elkezdődött: a korábbi előírást eltörölték, mivel a férfiak a lövészárkokban is igyekeztek megőrizni a megfelelő ápoltságot. Ráadásul a bajusszal szinte lehetetlen volt tisztességesen rögzíteni egy gázálarcot.

A fékezhetetlen bajuszdivat nem sokáig maradt távol a közélettől. Az 1920-as évek végén és az 1930-as évek elején újra megjelent a képernyőkön és a magazinokban – gondoljunk csak Salvador Dalí bajszos csodájára, illetve Clark Gable miniatűr nyélbajuszára.

Manapság leginkább múzeumokban vagy viktoriánus magángyűjteményekben találjuk meg ezt a sajátosságot. Szerencsére újabban újra divatba jött a hosszúkás, számunkra szokatlan bajuszviselet, így egyre több európai boltban lehet újra kapni a bajuszcsészét, amelyet kizárólag Nagy-Britanniában készítenek.
 

Kapcsolódó írásaink

Magyarosaurus Dacus

ĀNopcsa Ferenc kalandos életéről szóló előadást mutatnak be Nagyváradon