Kultúra
Farkasok nevelték fel az igazi Mauglit
Dina Sanichar históriájáról újabb, eddig eltitkolt részletek derültek ki
A valódi Mauglit, azaz Dina Sanichart farkasok nevelték az indiai Uttar Pradesh dzsungelében, amíg 1867-ben meg nem találták a vadászok, és árvaházba nem vitték. Később ő volt Rudyard Kipling A dzsungel könyve című regényében Maugli, a szülei által elhagyott és a farkasok által nevelt fiú karakterének megihletője, aki bár az állatvilág szokásait teljesen elsajátította, azt soha nem tanulta meg, hogyan lépjen kapcsolatba egy másik emberi lénnyel.
Bár korábban erről már tudósított a világsajtó, az All Thats Interesting beszámolt bizonyos, eddig eltitkolt részletekről. A valódi történet egy 19. századi indiai férfiról, Dina Sanichartról szól, akit gyakran neveznek az igazi Mauglinak, hiszen farkasok nevelték fel, és élete első néhány évét azzal töltötte, hogy farkasnak hitte magát. Egy csapat vadász 1867 egyik éjszakáján a dzsungelben hazafelé tartott, amikor egy tisztásra bukkantak, ahol egy barlang bejárata tűnt fel, amelyet egy magányos farkas őrzött.
A vadászok felkészültek arra, hogy lesből megtámadják gyanútlan zsákmányukat, de akkor rájöttek, hogy az állat egyáltalán nem is állat. Egy hatéves fiú volt. Nem közeledett a férfiakhoz, és nem is válaszolt a kérdéseikre.
Mivel a vadászok nem akarták a fiút a kíméletlen dzsungelben hagyni, az Agra városában lévő Sikandra Mission Orphanage-be (Sikandra Missziós Árvaház) vitték. Mivel nem volt neve, a Dina Sanichar nevet adták neki, ami a szombat hindi szava, ugyanis aznap vitték magukkal a táborba.
Az ott élő misszionáriusok megpróbálták megtanítani a fiúnak mindazt, amit addig nem tanult meg, kezdve az alapokkal, a két lábon járással és a beszéddel. Az emberi viselkedés és az állati ösztönök közötti szakadék azonban túl nagynak bizonyult ahhoz, hogy azt Dina Sanichar teljesen leküzdje.
Az árvaházban való tartózkodása alatt Sanichar kapott egy második nevet is: Farkasfiú. A misszionáriusok elmondása szerint Sanichar viselkedése inkább hasonlított egy állatéra, mint egy emberére. Négykézláb járt, és nehezen állt meg két lábon. Csak nyers húst evett, és csontokat rágcsált, hogy élesítse a fogait.
„Megdöbbentő volt az, ahogyan négykézláb közlekedett"
– írta egyszer Erhardt Lewis, az árvaház felügyelője egy távoli kollégájának.
Az „igazi Mauglival" való kommunikáció két okból is nehéz volt. Először is nem beszélte ugyanazt a nyelvet, mint a misszionáriusok, akik gondoskodtak róla. Amikor ki akarta fejezni magát, morogni vagy vonyítani kezdett, ahogy a farkasok szoktak.
Másodszor nem értette a jelbeszédet sem. Azok az emberek, akik nem beszélik ugyanazt a nyelvet, általában közel tudnak kerülni egymás megértéséhez, egyszerűen azzal, hogy ujjukkal különböző tárgyakra mutatnak. De mivel a farkasok nem mutogatnak (és egyébként sincsenek ujjaik), ez az univerzális gesztus valószínűleg értelmetlen volt számára.
Bár Sanichar végül megtanulta megérteni a misszionáriusokat, ő maga soha nem tanulta meg beszélni a nyelvüket. Talán azért, mert az emberi beszéd hangjai egyszerűen túl idegenek voltak számára.
Hosszú évek alatt Sanichar az árvaházban egyre inkább elkezdett emberként viselkedni. Megtanult egyenesen állni, öltözködni is, még a dohányzásra is rászokott.
Érdekes módon nem Sanichar volt az egyetlen farkasgyerek, aki akkoriban az árvaházban élt. Az évek során csatlakozott még két másik fiú és egy lány is hozzá, akiket állítólag szintén farkasok neveltek fel. Egy geográfus szerint az árvaház az évek során annyi farkasgyereket fogadott be, hogy már meg sem lepődtek, ha egy újabbat fedeztek fel a dzsungelben.
Míg Dina Sanichar élettörténetének részleteiről nem sokat lehet tudni, más elvadult gyerekekéről azonban igen. A 90-es években született ukrán kislányt, Oxana Malayát kóbor kutyák nevelték fel, miután alkoholista szülei csecsemőkorában magára hagyták.
Amikor a szociális munkások megtalálták, nem tudott beszélni, és négykézláb mozgott. Oxana évekig tartó terápia után tudott csak megtanulni oroszul. Mára felnőtt, élettársával egy farmon él, ahol állatokat gondoz.
Shamdeo, egy indiai kisfiú körülbelül négyéves volt, amikor egy indiai erdőben farkasokkal együtt élve találtak rá. A L.A. Times szerint hegyes fogai, hosszú, horgas körmei voltak és bőrkeményedései a tenyerén, a könyökén és a térdén. Ismeretlen okoknál fogva, Shamdeo korán meghalt.
Így volt ezzel Sanichar is, aki mindössze 35 éves volt, amikor 1895-ben a tuberkulózis áldozata lett. Bár rövid élete nagy részét végül is inkább más emberek társaságában töltötte, mint az őt felnevelő állatok között, soha nem tudott teljesen alkalmazkodni az árvaházi élethez.
Akár ő a valódi Maugli, akár nem, Dina Sanichar története feltűnő hasonlóságokat mutat Rudyard Kipling A dzsungel könyve című művével.
