Kultúra
Nagyajta „mint édes anya kebeléről leszakított gyermek”
Utazások a régi magyar Erdélyben: Nagyajta unitárius temploma
Nagyajtára érve mindenek előtt kopogtassunk be az unitárius lelkészhez, Fekete Leventéhez, és ha otthon találjuk, akkor nyert ügyünk van, bár igaz, hogy legalább háromórás program vár itt ránk. Olyan három óra, aminek a vége felé már csak a lelkész úr által beígért saját főzésű körtepálinka tartja a lelket bennünk vagy a megfáradt magyar utazóban. A parókián végül meg is kóstoltuk a pálinkát, és bizony jónak is találtuk. De még jobb, tartalmasabb volt a vezetés, amit Fekete Leventétől kaptunk.
A lelkész úr mindjárt az elején ejtett néhány szót Nagyajtáról, amelynek nevét 1332-ben említik először az oklevelek, mert már ekkor jelentős település volt, és az is maradt sok viszontagságon át. De nem véletlenül kellett felépíteni a helyieknek a falakat és a bástyákat ősi templomuk köré, az Erdővidéket sűrűn járta az ellenség már az Árpádok idején érkező besenyőktől, tatároktól kezdve. A lényeg, hogy a Trianon előtti, utolsó boldog békeévekre az unitáriusnak maradt Nagyajtán is bekövetkezett a polgárosodás, a település inkább volt már mezőváros, mint falu.
Erre mutat a 19. század végén működő olvasóegylete, teniszpályája, kaszinója és uszodája is. No és az, hogy a körülbelül kétezer lakójára száz iparos jutott, és köztük volt Miklós Ignác bádogos mester is, aki 1924-ben a templom tornyának csúcsára fölrakta a bádogból hajlított, összeállított gömböt, és abba tette az általa elkészített időkapszulát. Erre a gömbre még visszatérünk, de most lássuk elébb Nagyajta gyönyörűen felújított unitárius templomát. Amit természetesen nem ez a felekezet épített, hanem még az 1350-es években a falu katolikusai.
Annyit tudunk arról az első, gótikus istenházáról, hogy támpilléres, sokszögzáródású szentélye volt, hajójának északi falára pedig 1400 körül egy ismeretlen piktor Szent László életéből festett fel jeleneteket. Tehát itt is van egy Szent László-legenda, pontosabban annak csak a töredéke maradt meg a térségre jellemző sok földrengés és az átépítések miatt. Ez utóbbiak során 1500 körül a szentélyt szélesítették a mai méreteire, ekkor már állhatott az északi részéhez ragasztott sekrestye, amelynek gyönyörűen faragott, pálcatagos ajtókeretét most is megcsodálhatjuk. Ekkoriban készülhetett el a mai harangtorony elődje is, a templomhajó padlására, a tetőzet alá pedig, biztos, ami biztos, lőréseket vágtak.
No és az 1500-as évek elején épültek fel az ovális alakú erőd falai is, nyilván az elkövetkező bizonytalan idők miatt. 1512-ben aztán már olyan tehetős volt a közösség, hogy a templom síkmennyezetét (1435-ben vágták ki a vizsgálatok szerint ennek tartógerendáit) cserépbordás hálóboltozatra cserélték le. Ekkor készültek el a csúcsíves ablakok is, amelyeket hajdan mérművek díszítettek. De nem sokáig élvezhette a katolikus közösség ezeket a fejlesztéseket, mert 1568-ban már az unitáriusok használták a templomot, csak a várfalak maradtak meg a faluközösség tulajdonában.
Az unitáriusok pedig lebontották a sekrestyét, mert nem volt rá szükségük. Még szerencse, hogy az ajtót csak befalazták, levakolták, így annak keretében ma is gyönyörködhetünk. Ahogy gyönyörködhetünk a templom 1710-ben faragott kő szószékében is, ami az úrasztala mellett az unitárius templom legfontosabb berendezési tárgya. Ezt a késő reneszánsz motívumokkal, akantuszlevelekkel díszített, zömök építményt felirata szerint miklósvárszéki alkirálybíró finanszírozta (Dónáth György költsége kinek ez cimere 1710-be ez oltárt emelte), akinek az ide faragott címerében a fiókáit véréből etető pelikánt láthatjuk. Fekete lelkész úr felhívta arra is a figyelmünket, hogy ez volt az a szószék, amelyről a Krizák (idősebb Kriza János nagyajtai lelkész és a később püspökké választott fia) összesen 92 évig prédikáltak.
Az adományozó jó messziről, a Tömösi-szorosból hozatta a követ Erdély egyik legrégibb szószékéhez, amelyet Fekete lelkész úr szerint egy Brassóból érkező kőfaragó készített el, akinek a szászok fővárosában még 1697-ben látta és becsülte meg a munkáját az alkirálybíró. A templom legutóbbi általános felújítása során a faragásokat, szövegeket rontó vastag festékrétegeket is leszedték a szószékről, amelynek hangvetője, azaz szószékkoronája 1710-ben készült, természetesen fából.
92 évvel később, 1802-ben aztán jött egy nagy földrengés, amelyben a 18. század végén átalakított, késő gótikus harangtorony rádőlt pont a templomhajóra, de a közösség elég erős volt ahhoz, hogy a régi köveket felhasználva újjáépítsen mindent. (A legutóbbi, 2021-re véget érő munkálatok során ezeket a régi, faragott köveket vakolatlanul hagyták a templom tornyában.) Ezután már csak egy 1838-as, majd egy 1940-es földrengés rongálta meg a templomot. No és a II. világháború alatt, 1944-ben lőttek bele az oroszokkal harcoló románok néhányat ágyúval az erődfalba, és eltalálták a tornyot is.
Ezt megelőzően az 1916. augusztus 29-én induló és Nagyajtát is érintő román betörés során elrabolták a templom klenódiumait, kincseit, szertartási edényeit. A Nagy Háború 1917-ben elvitte a nagyobbik, 4,5 mázsás harangot és az orgonasípokat is. Ezeket már annak az emlegetett helyi bádogosmester által készített toronygömbben elhelyezett időkapszulának az írásából tudjuk, amelyet 1924. május 14-én fogalmazhatott meg Aranyosrákosi Taar Géza lelkipásztor és egyházkerületi jegyző.
Írása szerint „1918-ban a második, immár végleges román megszállás után, mint édes anya kebeléről leszakított gyermek, egész Erdély magyarsága magára maradt, elhagyatva, Istenbe vetett hittel viselve az elnyomás ezerféle megpróbáltatását”. A lelkipásztor az is leírja, hogy „Isten elég nagy terheket rótt a mi vállainkra, de magyarságunkért, hitünkért és egyházunkért semmi áldozatot nagynak nem találunk, ez legyen testamentumunk is unokáink, késő utódok számára”.
A „nagyobb részt régi hazánk, a szegény Magyarország pénzeit” is tartalmazó időkapszula szövege ezzel a mondattal zárul: „Szomorú aggodalmak között vetettük papírra emlékezésül fönti történelmi adatokat édes magyar anyanyelvünkön, hogy lesz-e aki századok múlva diadalmas örömmel olvassa és megértse azokat. Istennek áldása hitünkön, fajunkon és ennek jövőjén”!
