Kultúra

Luxus a vásznon, rajzszögek a plüsshuzaton

Guy Ritchie filmjében Hugh Grant megint gonosz keselyűt alakít

Már játsszák a hazai mozikban Guy Ritchie legújabb filmjét, A Fortune-hadművelet – A nagy átverés című akciófilmet, amelyben Jason Statham titkos küldetésre indul, közben muzeális borokkal kúrálja magát a magánrepülőn, amely hol Las Vegasba, hol Antalyába tart, és a nemrég még szívtiprókat alakító Hugh Grant megint gonosz vén keselyűt játszik.

Luxus a vásznon, rajzszögek a plüsshuzaton
Aubrey Plaza (Sarah) A Fortune-hadművelet – A nagy átverés című filmben
Fotó: Mozinet

A honi kritikusok szerint Guy Ritchie új filmje „ félrement”, mert nem olyan lett, mint a korábbi Úriemberek (2019) című film, vagy az angol rendező korai sikerei, mint a Ravasz, az Agy és füstölgő puskacső (1998) vagy Blöff (2000) című mű. De ha mert volna bármelyikre hasonlítani, nyilván azt sem hagyják szó nélkül.

Miközben a presbiter felmenőkkel rendelkező Guy Ritchie mindent megtesz azért, hogy legyen min kacagni és legyen min szörnyülködni meg izgulni, szereplőivel, narrátoraival mindig elmondatja, amit a nézőnek intelemként szán, vagy amivel gyógyítgatni, simogatni akarja a lelkünket. Azon is rajtakaphattuk már, hogy a filmet önterápiaként hasznosítja bánat, harag, bosszúvágy, csalódottság ellen, sőt időnként politikai nézeteit is közli velünk szereplőin keresztül.

A Fortune-hadműveletben is izgalmas üzenetek mennek, miközben Orson Fortune titkos ügynök társaival új küldetésre indul. Az odesszai fegyverpiacon ugyanis gazdát cserélt valami, aminek 10 milliárd dollár a piaci ára. Akármi is az, az angol titkosszolgálatot nagyon érdekli, főként mivel egy milliárdos nemzetközi fegyverkereső, Greg Simmonds (Hugh Grant) is mozgolódik az ügyben.

A művészvilág és az szervezett alvilág kapcsolatát is megszellőzteti film
Titkos ügynökök hollywoodi csalival (Jason Statham, Josh Hartnett és Aubrey Plaza)
Fotó: Mozinet

Vonakodva áll fel újra az ügynökcsapat. Egy bizonyos John nevű társuk ráadásul váratlanul átigazolt a konkurenciához, és jött helyette Sarah (Aubrey Plaza), aki a rivális grupp tagja volt, de Mike, a főnök magára hagyta a sivatagban.

Orson nem örül az új társnak, gyászolja Johnt, akit megszokott és tisztelt, Sarah-nak így egyedül kell nyalogatnia a saját sebeit, közben pedig meg is kell küzdenie azért, hogy az új társakkal normálisan dolgozhasson. Sajnos a magyar szinkron sem áll Aubrey Plaza oldalán, így a poénok, amelyekkel Sarah Orsont és saját magát is hősiesen igyekszik kiemelni a fájdalomból, javarészt elsikkadnak. Egy ilyen mély összjátékhoz talán Jason Statham is többet tehetne hozzá, akkor is, ha sokkal érdekesebb őt nézni, amint „nem csinál semmit”, mint számos jóval képzettebb színésztársát.

A történet egy másik belső minidrámával is szolgál. A kis csapat ugyanis úgy dönt, kiénekli a fegyverkereskedő szájából a sajtot, ahogy tudja. Megkeresik és megzsarolják Danny Francescót (Josh Hartnett), Hollywood legnagyobb sztárját, aki Simmonds nagy kedvence, hogy tartson velük a fegyvernepper pazar estélyére.

A hollywoodi színész ugyan vagánynak és rettenthetetlennek mutatkozik a filmes kulisszák között, de valójában nem nagyon tudja magáról, ki is ő, ha éppen nem játszik szerepet. Végtelenül bizonytalan, mondhatni félénk. Zsarolói kénytelenek noszogatni az estélyen, hogy adja végre önmagát, ennek azonban rettentő következményei lesznek. Azt már a néző fantáziájára bízza a rendező, hogy mi történt ezzel az emberrel, ő tényleg ilyen, amikor saját maga, vagy inkább csak cseberből vederbe esik Simmonds bűvkörében.

Greg Simmonds, millárdos fegyverkereskedő (Hugh Grant) pontosan tudja, hogyan húzza be a csőbe imádott filmszínészét
Lourdes Faberes és a furmányos fegyverkereskedőt alakító Hugh Grant
Fotó: Mozinet

Guy Ritchie a jelek szerint most unta el, hogy hátradőlve nézzük, amint szereplői futnak, menekülnek, pénzért kaparnak, izzadnak, összepiszkolják magukat, kifosztják, halomra lövik, péppé verik, halálra kínozzák egymást. Feszengünk, és olyan érzésünk van, mintha suttyomban pár rajzszöget helyezett volna el plüsshuzaton, miközben turisztikai klipeket idéző módon monumentális képsorokon ábrázolja napjaink luxusát, és muzeális borokat itat magángépen száguldozó szereplőivel.

Azért nem akarja talán, hogy békésen elkukoricázgassunk-kólázgassunk a vászon előtt, mert bizony, amit Odesszában eladtak, az az egész világ pénzügyeire, kiszámítható rendjére kihatással van, és jobb, ha ezt mi is tudjuk, amiképp azt is, hogy akit nem lehet legyőzni, az egyszer majd túlnyeri magát, és ő maga akar majd visszatérni az írott és íratlan törvények betartásához. Hogy ez egy jóslat Guy Ritchie részéről, vagy a szokásos szívből jövő atyai intelem, ezúttal a hatalmasoknak (is), ezt nyilván megint csak a nézőnek kell eldöntenie.

Visszatérve a James Bond-filmek kötelező luxusleltárát idéző képsorokra, minden korban nagyon fontos, hogy mi számít a legszebbnek, a legjobbnak, a legfényűzőbbnek, a legpompásabbnak, akár étel-italról, ruháról, nyaralásról, autóról, szállodáról, időtöltésről van szó. Hiszen ami luxus, az a kor legjobb technológiájával készül, gyakran időt, energiát, személyes áldozatot nem kímélve. A luxus nemcsak a csúcskategóriás holmi birtoklását jelenti, hanem azt is, hogy mit tudunk róla, hogyan becsüljük meg, hogyan bánunk vele, mire használjuk. Az ábrázolt luxus lecsöpög, és eljut bárhova, a legkisebb faluba is, és ha néha karikaturisztikusan is, de mindenképp meghatározza a hétköznapi ízlést, a szokásokat, az élet minőségét. Ezért hát feladata az irodalomnak, a filmnek is, hogy megfogalmazza, megmutassa azt is, mi számít nyomornak, szegénységnek, nélkülözésnek, meg azt is, mi számít gazdagságnak. Guy Ritchie pedig egyikkel sem adósunk.

A Fortune-hadművelettel amiatt is némi gondja lehet a magyar nézőnek, mivel nálunk a kilencvenes évek alapélménye volt az ukrán maffia jelenléte és működése. Az ezredforduló idején vonultak ki Magyarországról, de ez persze nem azt jelenti, hogy kihaltak, és Guy Ritchie-nek jó húsz évvel később jutott eszébe, hogy őket is meg kellene mutatni valamelyik filmjében. Egyszerűen csak képileg, érzelmileg nekünk más jelent a szomszédban dúló háború, és mást jelent az is, hogy ukránok, mint amit Ritchie-nek és a környezetének jelent.

Ezúttal luxuskörnyezetben tevékenykedik a kétezres évek kedvenc gyilkológépe: Jason Statham
Ezúttal luxuskörnyezetben tevékenykedik az elmúlt húsz év egyik kedvenc gyilkológépe: Jason Statham
Fotó: Mozinet

Az persze igaz, hogy nincs annyi szellemes, azonnali hatású párbeszéd a filmben, mint a régebbiekben volt, sőt néhol olyanok mondatok és jelenetek is becsúsztak, amikre tényleg semmi szükség, de ha valakinek a mélyebb, kicsit gondolkodósabb-figyelősebb irónia is megfelel, vagy aki örömet talál abban, ahogy Hugh Grant újabb gonosz keselyűt alakít pompásan, akkor egészében most sem fog unatkozni.

A Fortune-hadművelet – A nagy átverés – 2022

Amerikai–kínai akciófilm, krimi, vígjáték – 112 perc

Rendezte: Guy Ritchie

10/7


Kapcsolódó írásaink