Kultúra
„Gyönyörű év kezdődött, higgyétek el nekem”
Interjú Kurcz Ádám Istvánnal, Gion Nándor Az angyali vigasság című regényének szerkesztőjével a mű első teljes kiadása kapcsán
– Mi tette lehetővé Gion világában ezt a belső tisztaságot, hazugságon nélküli jelenlétet, amit a regény olvasása közben tapasztalunk? A személyisége? A szülőfalu világa?
– Talán ez is a kisebbségi lét áldásai közé tartozik, merthogy a kisebbségi létnek bizony vannak áldásai is, még ha ez legtöbbször vagy szinte soha nem is jut eszünkbe. Az az összetartás, amely a Gion által ábrázolt falusi miliőt jellemezte; az hogy mindvégig a „mi” világunkban játszódik a történet – amiből beszédes módon csak az emblematikusan szláv nevű rendőrfőnök: Palkovics lóg ki – talán nem is jöhet létre többségben. Persze ennek a világnak is megvolt a maga nyomora, iszonyú nyomora fizikai és lelki értelemben is, hiszen a negyvenes–ötvenes évek fordulóján járunk, amikor nemcsak hogy megint vesztes háborún vagyunk túl, és másodszor is lehasították Bácskát Magyarországról; amikor elcsalt választásokkal, padlássöprésekkel kiépült a szocialista rendszer is; hanem Szenttamáson szinte minden családnak friss halottja is volt – soknak több is –, és nem olyan hősi halott, akire szabad lett volna büszkének lenni, hanem több száz olyan apa és fiú, akiket a jugoszláv partizánok 1944/45 fordulóján módszeres kegyetlenséggel gyilkoltak le a faluban, és akiknek egyetlen „bűnük” az volt, hogy magyarok voltak… Innen szép nyerni, igaz? De hát a Bibliából azt is tudjuk, hogy azok a boldogok, akik szegények. És azok, akik sírnak. És hogy az árvák atyja maga az Isten. Én úgy érzem, hogy ez az a háttér, ez az a történelmi – és főként szellemi – bázis, amelyen az a falu, az a közösség olyanná formálódott, amilyennek Gion is megélte, és amelynek szellemisége áthatja például Az angyali vigasság című regényét is.
– Az angyali vigasság című regényben egy kerek világ jelenik meg, ahol egyben áll múlt-jelen és jövő, de ez a világ teljesen másképpen kerek, mint egy polgári nagyregény világa. Ezek szerint mégsem azon múlik, van-e kerek világ, hogy kulturálisan van-e egy nagy egész, hanem azon, hogy az emberben mi van, és ott mi van, ahonnan jön?
– Ez a „kerek világ” a minden baj és nélkülözés közepette mégis megélt alapértékek: az emberség, a szolidaritás; és – mert ez is ember voltunkhoz tartozik – a mégis megélt ünnep világa. Ám itt ez a mégis egyáltalán nem dacos, hanem messze a dacon túlról: sokkal mélyebbről fakad. Megint csak olyasmire gondolhatunk, ahol már a transzcendenciáé a szó; olyasmire, amiről Arany Jánosnál így olvasunk: „Lelke gyűlölségén erőt vesz valami / Valami – nem tudom én azt kimondani. // Amint látja Györgyöt hirtelen, váratlan, / Karja ölelésre nyílik akaratlan…”
– Mintha a nyolcvanas évek második felétől magyarországi szerzőkre is erősen hatott volna ez a csodálatos Gion-világ… Szerintem még Krasznahorkai is hasonlít Gionra, csak persze mégis más.
– Ha kortárs szerzőket olvasok, bennem is sokszor felmerül, hogy mit tanulhattak Giontól; én is sokszor érzek gioni ízt Dragomántól Háyon át Oraveczig. Ehhez képest az írótársak szerintem elég keveset emlegetik nagy elődeik, példaképeik között. Persze az is lehet, hogy pusztán véletlenül találja meg hasonló tartalom a hasonló kifejezési formát. Bár…
– Minden így történt Szenttamáson, ahogy Gion írja?
– Valóság és kitaláció sajátos viszonya Gion legérdekesebb műhelytitkai közé tartozik; erről egész könyvet írtam, amelyben természetesen Az angyali vigasságról is sok szó van, úgyhogy nem is lőnék le minden poént, de annyit azért elárulok, hogy Gion saját eljárását dúsított realizmusnak nevezte: hol megemelte kissé a hétköznapit, hol az egészen különlegeset írta meg, hol a legjellemzőbbet vette tollára, egészen kopogós-szürkén. Egyébként az életmű egészére nézve az a tapasztalatom, hogy mindennek – neveknek, helyszíneknek, de a történeteknek is – legalább kilencvenkilenc százalék valóságalapja van. A legextrémebb sztorikra is igaz ez! Azokból Gion inkább lefaragott – hogy az olvasó higgyen neki.
– Megvannak a helyszínek, ismertek a szereplők?
– Ha az ember a Vajdaságban jár, érdemes bejelentkeznie a szenttamási Gion Nándor Emlékházba, és akkor nagyon kedves és lelkes helyiek végigvezetik azokon az utcákon, ahol a történetek játszódnak; az emlékházzal szemben lévő temetőben pedig Gion olvasói nagyon sok ismerős nevet találnak majd a sírokon…
– Találkozott olyan szenttamásiakkal, akik ismerték ezeket a szereplőket és történeteket?
– Hogyne! Első alkalommal, amikor Szenttamáson jártam, a helyi könyvtáros elmondta, hogy a Virágos Katona című regényben – akkoriban éppen azt olvastam – egyedül Váry János gróf kitalált szereplő, a többiekről mind lehet tudni, ki volt, de Gion Váry Jánost is egy szerb földesúrról mintázta… Mivel egy irodalmár kolléga megszámolta, hogy a Virágos Katona című regénynek éppen száz szereplője van, ez is alátámasztja, hogy Gion több mint kilencvenkilenc százalékban a valóságot írta meg. – Kimondottan ehhez a regényhez kapcsolódó érdekes valóságelem pedig – bár ellentétes irányú, hiszen arra is van példa, hogy igenis az irodalom is megtermékenyítheti az életet, nem csak fordítva –, hogy a szenttamási betlehemezés végső soron ennek a regénynek köszönheti, hogy nem merült teljesen feledésbe, illetve hogy sikerült feleleveníteni. A szocializmus évei alatt kivesző hagyomány nevét ugyanis éppen Gion műveiből ismerték a művelődésszervezők, és gyanút fogtak, hogy talán nem az író leleménye volt ez a szép kifejezés, hogy „angyali vigasság”. Ezért rákérdeztek az öregeknél, hogy ők is mondták-e az angyali vigasságot gyerekkorukban, amire „igen” volt a válasz, így lejegyezhették, és a fiataloknak megtaníthatták a régi helyi betlehemest – ami így azóta újra él a faluban.
– Burai J. és más szereplők Gion további regényeiben is szerepelnek, amiképp a temető is. Hogyan illeszkedik a gioni történetfolyamba ez a mű?
– Gion életműve szerves egész, az egész életmű gyönyörű íve bámulatra méltó: elbeszélései regényfejezetekké, regényei pedig regényciklusokká rendeződnek. Gion a gyerekkora élményeiből merítő „ifjúsági” regénytetralógiáját a négy évszak rendjében írta meg. Talán legismertebb regénye, A kárókatonák még nem jöttek vissza a nyár, folytatása: a Sortűz egy fekete bivalyért az ősz, Az angyali vigasság a tél, a Zongora a fehér kastélyból pedig a tavasz regénye.
– Burai J.-nek miért nincs rendes keresztneve?
– Ez is egy olyan titok, aminek megfejtéséhez kutatni kellett. A helyi magyar iskola adattárában megvannak egy Gionnál két évvel idősebb fiú: Burai József adatai, akire egykori szomszédja úgy emlékezett, amilyennek Gion leírta a szereplőt. Hogy a „József” miért lehetett „ronda név” Gion gyerekkorában, ami miatt a regényszereplőnek szégyellnie kell a nevét? Talán azért, amiért akkoriban Magyarországon a „Mátyás” név: Rákosi Mátyás áldatlan országlása miatt. Ismeretes a vicc, miszerint az ötvenes évek elején Szaros Mátyás névváltoztatásért folyamodik a hivatalhoz. „Megértem – mondja neki a tisztviselő. – És mire akarja változtatni nevét az elvtárs?” „Szaros Bélára”… – Burai J.-nek József volta miatti szégyenét az magyarázhatja, hogy Joszip B. Titónak, illetve Joszif V. Sztálinnak szintén a „József” név nyelvi megfelelője volt a keresztneve.
– Nagyon érdekesek számomra az olyan ősi és mélyről jövően ösztönös fordulatok, mint például amikor a környéken mindenki ugyanabba a házba fut be bombázás idején, mind meg is menekülnek, és ebben Gion valamiféle törvényszerűséget lát. Vagy amikor démonűzés céljából levágják a hermafrodita kendermagos baromfit, és tényleg megszűnik az állatok őrjöngése, illetve amikor valakinek baja esik a faluban, jönnek az asszonyok, és levetkőztetik, priznicbe csavarják. Ma még megvan valami ebből a régi mágikus, archaikus világból Szenttamáson?
– A hagyományok megéléséhez, átadásához közösség kell. Úgy látom innen, Budapestről, hogy a fölerősödött elvándorlás nagyon megviseli a helyi magyar közösséget, bár talán még ma sem eufemizmus rá a „közösség” szó, mert azt tapasztaltam, hogy tényleg tudnak egymásról a szenttamásiak. Főleg akik otthon élnek: megtöltik a templomot, hagyományápoló köreik vannak, helytörténeti kiadványokat jelentetnek meg, működtetik a Gion Nándor Emlékházat, irodalmi pályázatokat hirdetnek. De akik elszármaztak, azok is igyekeznek tartani a kapcsolatot az otthoniakkal: a szenttamas.rs honlapnak például minden földrészen rendszeres olvasói vannak.
– Lehet tudni, ki akart öngyilkos lenni, ki az, akinek elmeséli a történeteket Az angyali vigasság című kötetben a kisfiú, és hogy végül csaló volt-e, vagy tényleg meg akart halni?
– Itt valószínűleg nem konkrét személyről vagy esetről van szó, mert a motívum – bár ironikusan – a Szép az élet… címmel posztumusz kiadott novellában is megjelenik. Inkább a mondanivaló a lényeges: hogy a szép szó, a jó szó, azaz – tágabban értve – az irodalom olyasmi, ami a legelkeseredettebb embert is képes lehet fölemelni. Én is adtam Gion-regényt olyan ember kezébe, aki néhány nappal előtte felvágta az ereit, ilyen állapotban is gyorsan elolvasta a regényt, nagyon köszönte, s bár nem biztos, hogy csak Gion olvasása miatt, de többet nem voltak szuicid kísérletei, ma is él…
– Gyermekek kezébe is adhatjuk ezt a nyomorúsággal-gyönyörűséggel teljes regényt?
– Bár a hátlapszöveg szerint ez a mű „már elsősorban felnőttekről és felnőtteknek szól”, de hat- és nyolcéves gyerekeim is szívesen hallgatták, amikor felolvastam nekik belőle, sokat nevettek is sajátos humorán, de az igazat megvallva, volt, amit kihagytam vagy másként olvastam fel, mert vannak olyan erős részek – az élet rendezte így –, amiket ebben az életkorban szükségesnek éreztem tompítani. Kamaszként, azt hiszem, már a kezükbe tudom majd adni.
– A történetek egyszerű , mindenféle szemforgatástól mentes tanúságot tesznek az együttérzésről, a jóságról és arról, hogy a leglehetetlenebb helyzetből is kivághatják magukat az emberek, ha igazán akarják. Gion mondott-e valamit erről a könyvről, ami érdekes lehet?
– Azt, hogy „nem érkezett befejezni”: adós maradt néhány fejezettel. Aztán kiderült, hogy a könyv megjelenése után részint folyóiratban megjelentek ezek az elmaradt fejezetek, egy másik pedig csak a halála után: a hagyatékból került elő – az új kiadásban ezek is benne vannak.
– Melyek ezek a rejtőzködő szövegrészek?
– Az első és az utolsó, valamint a Gyönyörű év kezdődik című, szilveszteri témájú fejezet. Bizonyára azért nem kerülhettek a könyvbe, mert az első megjelenése idején érzékenynek számító politikai-történelmi vonatkozásaik miatt közreadásuk nem volt „célszerű”: például a kommunista potentátok törvény felett állását, a svábok kitelepítését, magyar gyerekek lefasisztázását – továbbgondolva: egyes népek kollektív bűnösségét és így jogtalan bűnhődését – is érintik.
– Mi volt a cél a mostani kiadással?
– Hogy azokat a fejezeteket is, amelyek korábban politikai okból nem kerülhettek bele a könyvbe, sőt az öncenzúra miatt talán még meg sem íródtak 1985-ben, egyben elolvashassuk. – Főként pedig, hogy az irodalom ereje révén minden ellenkező jel ellenére elhihessük, amit az egyik fejezetben, sőt annak címeként is olvasunk: Gyönyörű év kezdődött.
