Kultúra
Az aranyhajú gyermekek születése II. rész
Interjú Toót-Holló Tamás íróval, mítoszkutatóval egy régi, de ma is élő mesetípusról, amelyben még napjaink párkapcsolati-családi nehézségeiről is esik szó
– Az aranyhajú gyermekek történetében nemcsak a titkos üzenet, ami megállítja a mesehallgatót, olvasót, hanem az is, hogy a szereplők nagyon furcsán viselkednek. Számomra a legkülönösebb a király viselkedése.
– A király nagyon erősen terhelt személyiség ebben a történetben. Személyiségének ezt a bonyodalmasságát csak felerősíti az a tény, hogy mindeközben az igazán felmérhetetlen súlyú terheket cipelő királyné, az aranyhajú gyermeket világra hozó csodás asszony egyáltalán nem tűnik zavarodottnak: sőt, az ő alakja képviseli csak igazán a királyokhoz illő állandóságot, töretlen szellemi tartást. Holott ő az, akit az ellene törő ármány folytán válogatott csúfságokkal gyaláznak és aláznak meg, de ő ennek ellenére is romlatlan marad.
– Az egyik oldalon ott az árulás és minden szörnyűség, amit a királynéval tesz a király, és amit elkövetnek vele szemben az ármánykodók meg az egyszerű emberek is, akik parancsra leköpdösik, de közben a királyné, és az a minőség, amit képvisel, bejárva a szégyen és a fájdalom tereit, túlél és legyőz minden rettenetet. Ezzel erősebb és kiterjedtebb lesz. Több változatban a mese végén meg is fiatalodik.
– Igen, le is írom, hogy a királyné a stabil pont ebben a szörnyű instabilitásban. A király viszont döbbenetes. Nekem az ő ábrázolása volt a legnagyobb próbatétel. Az ember hajlamos lenne a királyi hatalomhoz egyfajta tiszteletet társítani, de milyen tiszteletet társítsak ahhoz, aki a valaha volt szerelmét egy aljas pletykának köszönhetően azonnal elárulja? Meg sem kérdezi, és bezáratja, megaláztatja. Aljas, nemtelen, férfiatlan árulást követ el a saját gyönyörű szerelmével és a saját gyermekeivel szemben. Erre nincs bocsánat. Nem szabad szerzőként úgy tennem, mintha ez elfogadható lenne.
– De magyarázat azért van rá?
– Van magyarázat, mégpedig az, hogy a király itt nem egyetlen személyiség, hanem egy villódzó, egyik alakmásából a másikba átváltó komplexitás. Ami a királyok próbatétele is egyben: összefüggésben azzal, hogy a sorsuknak van egy kozmikus kitettsége. Különösen azáltal, hogy a váltakozó érckorokban váltakozó fénytörésekben rajzolódik ki a személyiségük. Ha a történetet az érckori példázatok szabályai szerint próbáljuk felfogni, akkor rá kell jönnünk, hogy a fények felragyogásának és a fények kialvásának leginkább kitett alak a király. Ilyen értelemben ő egyszerre számít az ősök hagyományát őrző, az ősöket tisztelő, de az ősök hagyományát lábbal tipró királyok örökösének is. Egy alakban jelenik itt meg több személy.
Az is, amelyik, ahogyan Hamvas Béla írja egyik csodálatos szövegében, igaz királyainkhoz méltóan tudja működtetni az aranykor ösztönét önmagában. S az is, amelyikben már nyoma sincsen az aranykor tudatának, mert szellemi sötétségbe veszett. A történet eleje és vége az, amikor a királynak romlatlan az aranykorösztöne. Akkor is, amikor feleségül a neki aranyhajú gyermekek születését ígérő lányt választja. És akkor is, amikor az udvarba visszatérő aranyhajú gyermekeket eredeti jogaikba visszahelyezi. A legrosszabb pillanataiban viszont szellemi bábbá silányul, olyan akarattalan lénnyé, akit egyszerűen tudnak manipulálni az udvar ármányosai. Az új felesége és az új anyósa.
– Így, ezzel a kozmikus kitettségével elfogadhatóbb, és együttérzést érdemlő a király személye?
– Ha így fogom fel, akkor sem válik szimpatikusabbá, csak esendőbbé. Nem ura a saját sorsának, hanem elszenvedi ezt a kozmikus kitettséget, amelynek eredményeként ő hol a teremtő, hol a romboló erők forrása. Nekünk is voltak ilyen és olyan királyaink is, meg tudjuk nézni az Árpád-ház összes viszontagságát ebből a szempontból is akár.
– Hogyan lehet mindezt úgy ábrázolni a színpadon, hogy az egy személy valójában több személy?
– Ehhez különleges rendezői eszközökre lesz szükség, de Vidnyánszky Attilát, a darab leendő rendezőjét egyáltalán nem féltem ettől a kihívástól.
– Hol vagyunk ebben a történetben mi, mai magyarok, akik olvassuk, hallgatjuk a mesét, jegyet váltunk majd a folkoperára?
– Mindenhol benne vagyunk. Ott vagyunk az aranyhajú gyermekekben. Ahogy ők is itt élnek bennünk. Benne élünk a király és a királyné sorsában is – kozmikus értelemben is, de a magánéleti civódások színtereiben is. De ez a történet azért csodálatos, mert a harcos magyar erő emléke is benne él. Ez az életért, a magyar megmaradásért harcoló erő a mese tanúsága szerint ráadásul egyszerűen előpusztíthatatlan: ha megölik, akkor is feltámad. Ha bujdosni kényszerítik, akkor is előkerül. Az aranyhajú gyermekeken keresztül megtanuljuk, hogyan maradjunk meg igazán önmagunknak, miközben az összes, koronként változó, de mindig újjászülető ármány is ránk leselkedik.
– A mesének olyan változata is van, amelyben a királyné lánytestvérei ármánykodnak, ők mozgatják a sikeressé váló testvérük ellen a szálakat, máskor a király anyja vagy egy idős, befolyásos udvarmesternő.
– Mindegyik változatnak van értelme, ha az Árpád-korra tekintek vissza. Tudvalévő, hogy a saját véreik ellen is harcolniuk kellett olykor az Árpád-háziaknak. Az egyszerű karrieririgység témája csak a később mesélt változatokban bukkan fel.
– Amikor a király elhozza a királynét az udvarba, aki aranyhajú, az aranykort elhozó gyerekeket szül, akkor ő a puszta jelenlétével teljesen felforgatja azoknak az embereknek az életét, akik a korszellemhez igazodva már korábban berendezkedtek az udvarban.
– Ez így van. Azzal, hogy a király az aranykorösztönét helyesen működteti a mese elején, valójában az udvar hatalmi szerkezetét mozgatja meg. Mert ha nem a legkisebb lányt választja, hanem valamelyiket a nővérei közül, az azt jelentené, hogy a katonaságát erősíti meg. És a katonaság mit véd? A haderő mindig a már meglevő rendet támogatja. De a király nem ezt választja, hanem egy új hit erejét. Az aranyhajú gyermekeket szülő királylányt, aki be is megy az udvarba, és meg is szüli a Fényt. Minden megváltozik, és jön az ármány, hogy maradjon minden úgy, ahogy már megszoktuk. Mint egy shakespeare-i királydrámában, olyan dinamika van ebben a történetben
– Van olyan igazsága is ennek a mesének, amelyben korunk férfi-nő kapcsolatai, családi állapotai tükröződnek?
– Úgy is lehet nézni ezt a mesét, mint egy modern családi válság bomlástörténetet, amelyben mindenki érintett. Sokak számára ismerős lehet az, amit a történetnek ebben a párkapcsolati dimenziójában látunk. Egymást eláruló párok, felbomló házasság, új feleség, intrika az új partner valaha volt családjának tagjai ellen. Ha innen nézzük, ez egy döbbenetesen modern pszichodráma is.
– És keletkezhet-e a mozaikcsaládokból egy új egész a megtisztulás, az igazság kimondása által?
– És vajon az új család, ami így létrejön, tud-e olyan erős lenni, mint amilyen az első család volt a maga romlatlan állapotában? A mese több variánsa más és más végkifejletet enged meg, s ezek közül kellett választanom nekem is. Engedtem ugyan újra egyesülni a családot, de kerülni akartam a szirupos hollywoodi befejezést is, mert azzal elveszne a lélektani hitelesség. Az átélt megpróbáltatások drámaisága. A darabomban a királyné soha nem feledi el, hogy mit tett vele az őt és a szerelmüket csúful eláruló király, de a törvényes rend visszaállítása érdekében – bizonyos fenntartásokkal ugyan, de – visszafogadja őt. Elfogadja, hogy újra egy családot alkotnak, de nem felejt. A megbocsáthatatlan bűnök megbocsátatlanok maradnak, de mégis rendezik a soraikat a szereplők.
– Ha az aranykor visszatérését az emlékek elevenen tartásával lehet elérni, akkor ez azt jelenti, hogy az aranykor mindig is bennünk van, és olykor meg is tudjuk idézni?
– Nyitva van az aranykapu, csak át kell bújni rajta.
– A néprajz, a kulturális antropológia világában egyre kevésbé tartható a kívülálló tudós szerepköre. Vajon a művészet világában is érlelődik-e olyan szempont, hogy a művész is inkább legyen beavatott?
– Kétségtelen, hogy van a szakrális erejű, a hitbéli beavatottságon alapuló művészetnek is létjogosultsága, és például az én saját kulturális kánonomban ennek nagyobb jelentősége van, mint egy posztmodern szerzőében.
– Gyönyörű népdalok kerültek be a folkoperába, némiképp megváltoztatott szöveggel és népzenei feldolgozásokkal, fúziós zenékkel.
– A dalszövegekben nagyon tudatosan, idézetszőttesek formájában ősi népdalainkat egy-egy sor erejéig meghívjuk, vendégül látjuk. A történet ősiségét emeljük ki ezekkel a népdalokból vett idézetekkel, mert a népdalok is velünk vannak azóta, amióta ez a történet velünk van. Ezek a dalok megerősítenek abban is, hogy a hagyományunkban szereplő rengeteg részelem összefügg egymással, és bármikor kész beilleszkedni egy nagyobb, aranykori létegészbe.
– Mikor kerül színpadra a Nemzeti Színházban az Aranyhajú hármasok című folkopera?
– A 2023–2024-es kőszínházi évadban. Azon belül pedig tudomásom szerint decemberben. Ami azért ideális, mert az adventi várakozás közege nagyon is illik ehhez a magyar evangéliumhoz.
– Lesz-e folytatása a mostani műnek?
– További mesefeldolgozásokkal, s ezeken alapulva további mítoszrekonstrukciókkal folytatjuk a munkát a két kiváló alkotótársammal, a folkopera zeneszerzőiként is elhíresült Bársony Bálinttal és Elek Norberttal. Egy trilógia áll előttünk, amelynek az első darabja csak az Aranyhajú hármasok. A következő két színpadi mű a Boldogasszony keresztlánya és a Dunaisten keresztfia címet viseli majd. Az összes művészeti aktivitásunkról minden információ elérhető az aranyhajuharmasok.hu weboldalon. Ugyanitt meg lehet hallgatni az Aranyhajú hármasok című folkopera teljes zenei anyagát is.
