Kultúra
Révkomárom száműzött szobrai
Felvidéki utazásaink során Révkomáromban jártunk, ahol Klapka György, de Jókai Mór szobra is hosszú időre a vár kazamatáiba került
Szóval csak menjünk át azon a híres hídon, ahol anno megállították a magyar köztársasági elnököt, aki a Szent István-szobor avatására érkezett volna, és ezzel együtt megtámogatni a magyarok hitét. Bizony, 2009. augusztus 21-én a magyarok köztársasági elnöke csak a híd közepéig mehetett, addig tart ugyanis a magyar terület. Itt ugyan a város akkori magyar alpolgármestere, Hortai Éva köszöntötte az államfőt, aki viszont nem mehetett tovább. Pedig az avatáson arról is beszélt volna, hogy Szent István a magyarok mellett a szlovákok királya is volt.
No, de sok víz lefolyt már azóta a Dunán, most nem fogad bennünket erős rendőrségi készültség a túloldalon. Rendezettebb a két ország kapcsolata, és Szent István szobra is a helyén van még. Aztán az Európai Udvar nevű, érdekes projekt keretei között más magyar történelmi személyiségek szobrait is felállították a városban. Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy Révkomárom ezáltal a szobrok városa lett.
Az Európai Udvar a tervezők és a megrendelők szándékai szerint rámutat az európai kultúra közös gyökerére. Mégpedig leginkább azzal, hogy 6500 négyzetméteren, stilizált formában megjeleníti a különféle európai tájegységek építészeti jegyeit. 42 országból érkeztek ilyen stílusjegyek, hogy aztán összekeveredvén Európa egységét szimbolizálják. Kár, hogy az ezredfordulón emelt épületek a két évtized alatt máris a pusztulás nyomait viselik, de a magyar történelem nagyjait ábrázoló, az életnagyságnál azért jóval kisebb bronzszobrok két évtized óta szilárdan állnak a helyükön.
Méghozzá olyan jeles személyiségekkel találkozhatunk itt az oszlopszerű talapzatokon, mint például Görgei Artúr, akit kardjáról, zsinóros tábornoki mentéjéről, no és a szemüvegéről is megismerni. Görgei valóban sok szállal kötődik Komáromhoz, sőt majdnem ott is lelte halálát. Mégpedig 1849. július 2-án, amikor egy a közelében felrobbanó gránát szilánkja 12 centiméter hosszan felszakította fejbőrét olyan mélységben, hogy több helyen a koponyacsontja is szétrepedt. Mindezek ellenére 11-én már három hadtestet vezetve Vácnak indult, ahonnan ki is verte az orosz előőrsöket. Igaz, itt fel kellett nyitni és ki kellett tisztítani a sebét, de két nap múlva már újra nyeregben volt. Az ilyen hős szobrot érdemel, az nem is vitás.
És a művelt világ azt sem vitathatja, hogy szobrot, emlékművet érdemel Esterházy János gróf is, akinek számos érdemét talán nem is sorolnám, azok remélhetőleg a köztudat részei. Nos, igen csak dicséretes dolog, hogy az akkori révkomáromi városvezetés és az Európai Udvar gazdái úgy gondolták, hogy az Árpád-házi királyok és mondjuk Hunyadi János kormányzó mellett helye kell, hogy legyen itt, a város szívében a halálra ítélt, majd életének fogytáig börtönben tartott grófnak. Akit remélhetőleg nem is olyan sokára az Anyaszentegyház boldogjai között tisztelhetünk.
Aztán nem mindig volt ilyen jó világa a magyarokhoz köthető szobroknak Révkomáromban, ahol jó száz esztendeje kezdődött meg három jelentős magyar köztéri alkotás kálváriája. Ahogyan azt a felvidek.ma Komárom köztéri szobrai című, tavaly februári írása nagyon jól összefoglalja, a trianoni diktátum után bizony olyan nagyra nőtt a szlovák nacionalizmus, hogy 1930-ban szobrot emeltek Milan Rastislav Stefániknak, aki „baráti tűzben” vesztette életét Pozsony repülőterén. Egészen pontosan a repteret őrző cseh légionáriusok lőtték agyon, amikor landolni akart olasz felségjelű gépével, amit a piros–fehér–zöld színek miatt magyarnak néztek az izguló légionáriusok.
Klapka György 1896-ban a Városháza elé felállított szobra, Róna József alkotása ekkor még a helyén maradhatott, mint ahogyan nem bántották Király József pécsi püspöknek, a bencés gimnázium mecénásának az intézmény előtt álló mellszobrát sem, amit Istók János készített el 1914-ben. Az az Istók János, aki a Bem téri Bem József szobrot is jegyzi. A harmadik szobornak, amelynek majd a későbbiekben távoznia kell a helyéről, csak 1936-ban engedélyezték a felállítását. Berecz Gyula helybéli szobrász Jókai Mórt ábrázoló bronzszobráról van szó, amely a múzeum előtt áll, pontosabban ül. Erre már az író halálának évében, 1904-ben megindult a közadakozás, de aztán jött a Nagy Háború, és semmivé lett a történelmi Magyarország mellett ez az összegyűjtött pénz is.
1938-ban, az első bécsi döntéssel pedig némi kiigazítás történt az igazságtalan határokkal, és az 1930-as, tehát a csehszlovák hatalom által végzett népszavazás szerint a 12645 magyar és 5335 szlovák lakosú város visszatért Magyarországhoz. És láss csodát, 1941-ben már csak 226-an vallották magukat szlováknak, de nehogy arra gondoljunk, hogy kitelepítések lettek volna. Egészen más volt a helyzet aztán 1945 tavaszán, amikor a német és magyar csapatok a Garam melletti, hónapokig húzódó harcok után kiürítették Komáromot is.
Igen, a visszatérő csehszlovák hatalom nemcsak a magyar ajkú lakosságon állt bosszút, hanem annak szobrain is. Bizony, 1945 októberében már Klapka György szobrának is mennie kellett a Városháza elől. Még szerencse, hogy ott voltak a komáromi erődrendszer tágas csarnokai, ahol elfértek az ilyen méretű dolgok is. Aztán a vitéz komáromi várparancsnok, Klapka György nem sokáig szomorkodott egyedül a vár kazamatáiban. Mert 1946. április 30-án Jókainak is fel kellett állnia képletesen, és bevonulnia a kazamatákba. És még aznap Király püspök úr büsztjének is mennie kellett, nyilván azért, mert magyar volt. De még jó, hogy csak a szobrok mentek, mert a város szlováksága éppenséggel minden magyar kitelepítéséért tüntetett.
Ott várták hát a szebb időket az amúgy jórészt a „felszabadító” oroszok által használt kaszárnyában, és bizony elég hosszú ideig várniuk kellett. Igaz, volt egy időszak, amikor arról volt szó, hogy Magyarországra menekítik a bronzalakokat, mi pedig fogadókészek is lettünk volna erre. De a prágai bürokrácia csak háromnegyed év múlva adta áldását az ötletre, akkorra viszont már annyira konszolidálódott a helyzet, hogy nem került sor Klapka tábornok, Király püspök út és Jókai képviselő úr bronzalakjainak utaztatására.
Színesíti, vagy még borúsabbá teszi az amúgy is szomorú történetet az a tény, hogy a városi hatóságok, de a prágai kormány is csak ellentételezésért engedte volna vissza a bronzokat. (Pontosabban Prága azt írta, ha a város pénzt kérne értük, ők akceptálják ezt is.) Aztán utóbb már azzal is megelégedtek volna, ha az átadással és az elszállítással járó pénzeket fizeti csak ki a magyar állam. Végül tehát maradhattak a kazamaták jótékony homályában, ahonnan legelőbb Jókai szabadulhatott, mégpedig 1952-ben, három esztendős rabság után.
Klapka tábornok úr büntetése végül hosszú húsz esztendő lett, ráadásnak pedig kényszerlakhelyet is kapott. Mert nem térhetett vissza a Városháza elé még, előbb az Angol parkban kapott helyet. Ott, ahol eredetileg Stefánik, a csillagász pilóta szobra is állt. (Ez, a jelenleg a Matica Slovenská épülete előtt álló, francia tábornoki ruhába bújtatott és a kardjára támaszkodó bronz alak került egyébként a Klapka-szobor helyére 1946-ban.) Klapka György majd csak 1991-ben költözhetett vissza az addigra már megint csak róla elnevezett főtérre. Király püspök úrnak kellett ennie legtovább a rabok, a száműzöttek keserű kenyerét, őt 2001-ben helyezték vissza a bencések hajdani gimnáziuma elé.
