Kultúra
Elfogadni, hogy megtörtént
A Jövő nyár című filmet január 12-től vetítik a magyar mozik
Egy középiskolás osztály nyári táborában Anna (Bukovszky Orsolya) és Dani (Brezovszky Dániel György) egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Már éppen összejönnének, de ott van a sarkukban Milán (Liber Ágoston), aki rivalizál Danival.
Társaik közül többen észreveszik, és szóvá is teszik, hogy a két fiú verseng egymással, de azt már nem látják, hogy Milán valójában kétségbeesetten kapaszkodik az élet után, mert érzi, hogy csúszik ki a talaj a lába alól.
A pszichodráma foglalkozásokat és régi dokumentumfilmeket idéző beszélő fejes filmben Anna azt mondja erről, hogy mind a két fiút bírja, ahogy kakaskodnak egymással, de amikor hárman elkóborolnak a közös kirándulásról, és rájuk esteledik az erdőben, Anna rájön, hogy Milánnal baj van, el van veszve, megsajnálja, hagyja magát érzelmileg zsaroltatni, és összejön vele.
Az osztály egy évvel később ugyanabban a kempingben táborozik, de Milán már nincs köztük: öngyilkos lett. A film alkotói nem a tett okait kutatják, hanem azzal foglalkoznak, hogyan éli meg a tragédiát a közösség, és mit lehet tenni azért, hogy fel tudják dolgozni a történteket.
De hiába, a néző ilyen: sokat tapasztalt, sokat túlélt földi lény, ezért hát neki tudnia kell, miért vetett véget az életének Milán. Amióta fiú apja meghalt, Milán nem találta a helyét. Ezt mondja róla Dani a filmben. Anna szerint a házban, ahol Milán egyedül élt, borzasztó rendetlenség volt. . Egy ruhakupac alól verseskötetet húzott elő, és abból olvasott, amikor valami egészen más kellett volna csinálnia. A nézőnek eszébe jut: a fiú talán nem volt a helyén, másik iskolát kellett volna keresnie?
Milánt foglalkoztatta a szellemvilág, de senki nem volt ebben partnere. Amikor a Rómeó és Júlia egyik jelenetét kapták feladatnak a táborozók, Milán akkor is a szellemeket akarta ábrázolni, méghozzá úgy, hogy ragtapaszból készült pókháló köti őket össze egymással. A többiek bizarr ötletnek találták, és nem foglalkoztak vele. De a második nyáron, amikor Milán már nem élt, eljátszották ezt a jelenetet úgy, ahogy már halott társuk elképzelte.
Gyönyörűen fotografált az egész film a kukoricásban tébláboló fiataloktól egészen az erdei tónál játszódó végkifejletig, és kimagaslóan jól sikerült a szellemes-pókhálós vízió filmes megvalósítása. Akár ezért a pár percért is érdemes beülni a moziba.
A rengeteg beszélő fejes kép, amelyet a vászonra hatalmas méretben kivetítenek, nagyon erős atmoszférát teremt. Azért olyan fontos ez, mert a gyászban, a veszteségben ők mind mi vagyunk. Csakhogy ők, mivel fiatalok, és nem olyan viharvertek, mint az idősebbek, még tudják, hogy fontos, mi érzünk, az is fontos, hogy beszéljünk róla, és egyáltalán: fontos kell, hogy legyünk magunknak.
Igaz, a rengeteg közeli és a rengeteg képsor ugyanarról a három szereplőről nem csak a szépet, értékeset, megismételhetetlen csodát mutatja meg. A filmben többször is Anna arcát látjuk úgy, hogy kitölti a vászon jelentős részét. Közben elhangzik valami fontos dolog, valami, ami megrázó, vagy olyan, ami érzelmeket reakciókat szokott emberekből kiváltani. De Anna hallgat, Anna arcán nem jelenik meg semmi. Biztos, hogy mindent hallott és értett, de elnyeli, mint egy fekete lyuk, mint egy mocsár. Ijesztő és csodálni való ez, és tudjuk, hogy vannak ilyen emberek, talán sokszor mi is ilyenek vagyunk: halljuk, látjuk, értjük, elnyeljük.
Anna bizarr jellemvonásait azok a képsorok is felfedik, felnagyítják, amelyek mozgás közben egész alakosan ábrázolják. Mozgása bábuszerű, merev, a háta kicsit hajlott, mintha terheket cipelne, járása tétova, mintha mindig arrafelé lehetne mozgatni, amerre valaki vinni akarja. De lehet, hogy ha minket is sokat filmeznek, mi is lelepleződünk, és rólunk is kiderül valami hervasztó, valami, ami miatt reménytelennek és elveszettnek lehet címkézni bennünket.
Dani egészen más, mint Anna. Dani összeszedett, figyel, érez, cselekszik, nem ő kezdeményezi a versengést a két fiú között, de neki is megvannak a korlátai. Ő sem tud mindent az életről, és ő sem mentheti meg Milánt.
A Milánt játszó színésznek láttuk az indulattól csillogó szemét, láttuk, ahogy megtört és zavarodott a kudarc, a veszteség és a görcsös kapaszkodás és a halálfélelem miatt, de csak távolról sejthetjük a titkait.
Az események töredékes ábrázolása, a képsorok erős érzelmi töltése elősegíti, hogy a néző gondolkozni, beszélni akarjon a filmről, és a saját tapasztalataival, a saját történetével egészítse ki a látottakat.
Nagyon fontos ez a film egy olyan térségben, ahol nem csak a pandémia óta magas az önbántalmazások, öngyilkosságok száma, hanem korábban is az volt, és ahol a rendszerváltás után a felnőttek közül nem kevesen áttiportak egymáson. Tönkrement vállalkozók, állattenyésztők, hitelkárosultak, éhező-fázó kisnyugdíjasok menekültek öngyilkosságba. Már a pandémia előtt elkezdődött a társadalom fokozatos atomizálódása és megosztottsága, a járványhelyzet ezt csak tovább rontotta.
Ha a következő generáció mindebbe nem törődik bele, talán átírható még néhány szomorú statisztika a Kárpát-medencében.
Jövő nyár
Magyar játékfilm, 73 perc
Rendezte: Kárpáti Márk György
10/7
