Kultúra
Megint tarolnak a kékbőrű humanoidok
A hazai mozikban mától látható az Avatar2 – A víz útja című film
Ilyen intenzív élményekben persze csak akkor lesz részünk, ha IMAX-teremben nézzük a filmet, 3D-s szemüveggel.
Az Avatar2 Cameron trilógiájának második darabja jobb film, kiérleltebb alkotás lett, mint az 2009-es első Avatar volt. Pedig az a film is nézettségi rekordokat döntött. Feltétlenül gazdagabb az új mű látványvilága, különösen a hosszú tengeralatti képek gyönyörűek, de több a fordulat, a finomság, a meglepetés is a történetben.
Az alaphelyzet persze nem túl meglepő. Az egykori tengerészgyalogos, Jake Sully családja, több mint tíz évvel azután, hogy a na’vik megvédték otthonukat az „égi emberektől”, menekülésre kényszerül. Ki más vezeti ellenük a katonákat, mint Miles Quaritch ezredes (Stephen Lang), aki nem tudott túllépni azon, hogy Jake Sully (James Worthington) átállt a na’vikhoz, és amerikai katonákat ölt a törzs védelmében, amely befogadta.
Jake és Neytiri (Zoe Saldana) gyermekeikkel útra kelnek, hogy távol az otthonuktól a bolygó még érintetlen részén a víz népét kérjék arra, hogy fogadja be őket. Az erdei na’viknak mindent újra kell tanulniuk a vízi világban, akármilyen bátor és tapasztalt harcosok.
James Cameron korábbi alkotása is bővelkedett a természeti népek mítoszaiból vett elemekben, amelyeket hol nyíltabban, hol burkoltabban emeltek be a film képi világába és a történések hátterébe. A víz népével való találkozás tovább gazdagítja a na’vik történetét a létező hagyományból származó elemekkel.
Eredetileg a hagyomány témája az is, hogy óvni kell az életet, a környezetet, az állatokat, a növényeket, a vizeket, a köveket. Ma ezt környezetvédelemnek nevezik, de akárhogy is, érdemes megnézni, hogy a két Avatar-film között eltelt időben mennyivel lettünk – szinte mindenki – „zöldebbek”, így vagy úgy. Igen, tudatosabbak lettünk, kezdjük érteni, mit veszítettünk, és még mit veszthetünk. Biztos, hogy ebben James Cameron alkotásának is szerepe volt.
Annál fájdalmasabb, hogy a filmben Quaritch ezredes viszont tizenhárom év után is maradt, aki volt: agyatlan, kockafejű gyilkológép, aki semmit nem lát az érintetlen természet sebezhető szépségéből, és soha nem esik ki a szerepéből. Vagy majdnem soha.
Többször érezhetjük a filmben, hogy borítékolható, mi lesz a következő lépés, de Cameron nagyszerűen kivágja magát az ilyen helyzetekből, és van min meglepődnünk. Titkok derülnek ki, a változások pedig a szereplőkben is új ajtókat nyitnak, és úgy reagálnak, ahogy nem várnánk.
Egyúttal azt is látjuk, hogy a na’vik tanultak abból, hogy találkoztak az „ égi emberekkel”: azokkal is, akik lőnek, és azokkal is, akiknek mindig pont az kell, és abban látnak üzletet, amit a na’vik nem adhatnak. A kékbőrűek eltökéltek, bennük is van indulat, de mégis képesek arra, hogy ha csak lehet, kitérjenek a konfliktus elől, és csökkentsék veszteségeiket, ez pedig a nézőnek is reményt kínál arra, hogy a pusztításnak egyszer majd csak vége lehet, és valahogy a bennünk élő na’vi oldalára billen a mérleg.
Talán elhittük száz évvel ezelőtt, hogy ha egyszer eltörött, akkor élhetünk a „minden egész” nélkül, de ha megnézzük például ezt a filmet, tudjuk, hogy ez nem igaz. Minden kell, aminek a teljességhez köze van, akkor is, ha csak emlék, akkor is, ha még nincs kész, csak valaki kezdi összerakosgatni, és felkelteni a vágyat bennünk egy teljes világ iránt, amelyben mindenki fontos, az emberek összetartoznak egymással, a természettel és a láthatatlan világgal.
Avatar2 – A víz útja (2022)
Amerikai akció-fantasy-sci-fi film, 192 perc
rendezte: James Cameron
10/8
