Kultúra
Szent Miklós igazi arca
Szent Miklós, évszázadok óta a hit védelmezője, a szegények gyámolítója, az ajándékozó szeretet, a megrágalmazottak, az utazók, hajósok, halászok, kereskedők, a zarándokok és a férjhez menni vágyó lányok patrónusa. Így talán kevesen vannak tisztában azzal, hogy neve 1968-ban kikerült a naptárból. A napját ugyanis mégiscsak december 6-án tartjuk. Pontosabban... nos a gyermekek számára december 5-én éjszaka, vagyis ma jön el, de csak azután, hogy elaludtunk. Mégpedig azért, hogy álruhában – ami nem püspöki – telerakja mindenféle földi jóval, leginkább édességgel, mogyoróval, esetleg gyümölccsel a gyerekek ablakba kirakott cipőjét vagy csizmáját, amit előtte gondosan ki kell tisztítani. Szóval talán ez a kettősség lehet az oka annak, hogy bár ő is a naptárból száműzendő szentek listájára került, hallatlan közkedveltségének köszönhetően helyi tiszteletét megengedte az egyház. Népszerűségben később csak Páduai Szent Antal volt fogható hozzá.
Müra kemény öklű püspöke
Valószínűleg Krisztus után 245-ben született a kis-ázsiai Anatóliában, Patara városában, gazdag szülők gyermekeként. A hagyomány úgy tartja, hogy már csecsemő korában is a böjti napokon csak egyszer szopott. Korán árvaságra jutott, ezért kolostorba költözött, ahol nagybátyjának, Patara érsekének felügyelete alatt nevelkedett. Megszerette a kolostori életet, ezért a papi hivatást választotta. Megtérése után jótékony célokra szétosztogatta örökségét.
Később Anatólia fővárosában, Mürában (Myra) telepedett le. Nem volt még harmincéves, amikor a város püspökévé választották. A Jacopo da Voragine által összeállított 13. századi legendagyűjtemény, a Legenda Aurea szerint amikor a mürai püspök meghalt, a környék püspökei összegyűltek, hogy megválasszák az utódot. Éjszaka egyikük egy szózatot hallott: „Holnap délben állj a templom kapujába! Az első embernek, aki akkor belép, Miklós lesz a neve, őt szenteljétek püspökké.” És valóban, Miklós, aki Isten hűséges szolgája volt, miként előre megmondatott, eljött a templomba, és az égi szózat szerint – ámbár eleinte tiltakozott – megválasztották, és felszentelték püspökké.
Több mint ötven évig töltötte be a főpásztori tisztséget. Diocletianus és Galerius császár keresztényüldözése idején, ami 303–311 között tartott, börtönbe került. Aztán 325-ben részt vett a Nagy Konstantin császár által összehívott I. niceai zsinaton, ahol egy teológiai vitát próbáltak lezárni, mivel Arius püspök eretnek tanítása kétségbe vonta Krisztus istenségét azzal, hogy az örökkévalóságát tagadta. A zsinaton résztvevő egyházatyák döntő többsége, így Miklós is elítélte Arius tanait. Sőt, Arius eretnek nézeteinek kifejtése olyan megütközést váltott ki Miklósban, hogy egyszerűen fellökte – más források szerint leütötte – Ariust, ezzel vetve véget a vitának. Erre Konstantin császár megfosztotta püspöki jelképeitől, és még börtönbe is záratta a szentet. Az isteni igazságosság azonban a legmélyebb tömlöcbe is behatol. A legenda szerint Jézus és a Szent Szűz megjelentek Miklósnak, és Krisztus megkérdezte tőle, hogy miért van bezárva. Miklós erre azt felelte: „Mert szeretlek, én Uram és Istenem”. Erre Miklós azon nyomban visszakapta a püspöki jelvényeket, a császár pedig – miután hírét vette a csodának – azonnal kiengedte Miklóst.
A niceai zsinat eredményeképp megszületett a szentmiséken ma is imádkozott niceai hitvallás, a Hiszekegy, amely a kereszténység első egyetemes hitvallása, a záródokumentumán pedig ott van Miklós püspök neve is. Az ariánusok, illetve az arianus eretnekség azonban, a zsinat elítélő határozata ellenére, még további négy évszázadig jelen volt a világban. A kemény öklű Szent Miklós a hagyomány szerint a Krisztus utáni 342-ben – más források szerint 343-ban – december 6-án halt meg, Mürában. Sírja már ekkor zarándokhely lett. Az emberek tiszteletét és szeretetét jótékonykodásával vívta ki, tettei miatt már életében szentnek tartották.
Szent Miklós kultusza
Szent Miklós a keleti és nyugati egyház közös nagy szentje, a keleti egyháznak máig ő legtiszteltebb szentje. A középkor óta a tizennégy segítő szent közé sorolják, a legnagyobb tiszteletet a régi Oroszországban tanúsították iránta. Magyarországon a bizánci kapcsolatok alapozták meg tiszteletét, mintegy hatvan községet neveztek el róla, többek között Kunszentmiklóst és Szigetszentmiklóst.
Miklós kultusza nem sokkal halála után kezdődött, már a 6. században templomot emelt neki Konstantinápolyban I. Justinianus bizánci császár. Kultuszának így Konstantinápoly az egyik legősibb forrása. Nyugaton a 9. századtól kezdve Rómában és a bizánci rítusú Dél-Itáliában bukkant föl, majd ereklyéinek Mürából Bari városába való, 1087-ben történt átvitelével igazán egyetemessé vált. Amikor Mürát 1087-ben elfoglalták a muszlim szeldzsuk törökök, maradványait az itáliai Bariból érkezett hajósok városukba vitték, ahol bazilikát építettek tiszteletére, ereklyéit Orbán pápa helyezte el a főoltáron.
Más források szerint egy török támadáskor feldúlták sírját, s amikor a keresztesek elfoglalták Müra városát, megtalálva csontjait, azokat kegyelettel vitték biztonságos helyre, Itáliába, Bari városába. A relikviák egy részét 2017 májusában, Ferenc pápa és Kirill moszkvai pátriárka előző évi megállapodása értelmében Oroszországba vitték, s néhány hónapig Moszkvában, majd Szentpéterváron tették közszemlére, egyedül az orosz fővárosban egymillió ember állt sorba, hogy egy pillantást vethessen rájuk.
Csodák és legendák
A szent nevéhez számtalan legenda fűződik. Csodatettei között tartják számon, hogy imáival lecsillapított egy iszonyatos vihart és megmentett egy vízbe esett tengerészt, ezért ő az utazók, kereskedők, zarándokok, tengerészek és révkalauzok védőszentje.
Egy másik legenda szerint az éhínség idején a kikötőbe érkezett, a császári gabonakészletek feltöltésére szánt hajók kapitányait rábeszélte, hogy minden hajóról százmérőnyi gabonát adjanak a városnak, mert ezt a hiányt nem fogják észrevenni az ellenőrök. A tengerészek így is tettek, de amikor megérkeztek Bizáncba, csodálkozva látták, hogy a rakomány egy gabonaszemmel sem csökkent.
Megint másik történet szerint Miklós, amikor a fülébe jutott, hogy a helytartó három ártatlan embert akar kivégeztetni a vagyonáért, a császár éppen nála lévő küldötteit faképnél hagyva, megakadályozta a jogsértést. Az udvarba visszatért küldötteket ellenségeik hamis váddal börtönbe juttatták, ők pedig kivégzésük előtt maguk is Miklóshoz fohászkodtak segítségért. Szent Miklós meg is jelent Konstantin császárnak álmában, és azt kérte tőle, hogy bocsássa szabadon a foglyokat. A császár, aki a püspököt nem ismerte, kételkedni kezdett, de amikor kiderült, hogy a per bírája ugyanilyen álmot látott, újra megvizsgálta az ügyet, és szabadon bocsáttatta a vádlottakat.
A már említett Legenda Aurea szerint egy nemes ember arra kérte Szent Miklóst, hogy esdjen neki fiút az Úrtól. Azt ígérte, hogy fiát a templomába vezeti, és egy aranyserleget ajánl föl neki. Megszületett a fiú, fel is serdült. Ekkor az apa elkészíttette a serleget, mivel azonban igen megtetszett neki, saját céljaira kezdi használni, és egy másik, ugyanolyan értékű serleget készíttetett. Miközben Szent Miklós temploma felé hajóztak, az apa vizet hozatott a fiával abban a serlegben, melyet először csináltatott. A fiú meríteni akart a serleggel, de beleesett a tengerbe, és azon nyomban eltűnt. Az apa keservesen siratta, mindazonáltal teljesíteni akarta fogadalmát. Elérkezett Szent Miklós oltárához, s mikor föl akarta ajánlani a második serleget, az leesett az oltárról, mintha valaki ledobta volna. Fölemelte a serleget és ismét az oltárra helyezte, de az újra leesett, mint amit még messzebbre hajítottak. Mindenki elámult ezen a nagy csodán, s íme, a gyermek épen, egészségesen jött oda, kezében az első serleggel. Mindenki előtt elbeszélte, hogy mikor a tengerbe esett, rögtön ott termett Szent Miklós, és épségben megőrizte. Apja pedig megörülvén, mindkét serleget felajánlotta a szentnek.
A gyermekbarát szent
A hagyomány úgy tartja, hogy Szent Miklós Minden vagyonát a gyerekek és a szegények, a bajba jutottak megsegítésére fordította. Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hirdetett. A betegeknek orvos volt, a szenvedőknek vigasz, az árváknak atya, a veszélyben lévőknek védelmező – mindenkinek minden szükségben gyors menedék. Életéről számos legenda ismert, ezek alapján formálódott az évszázadok során Mikulás alakja.
Az egyik ilyen, hogy amikor városát éhínség sújtotta, és egy gonosz hentes három kisgyermeket ölt meg, hogy húsukat kimérje, Miklós leleplezte bűnét, sőt a fiúkat is feltámasztotta, ezért a gyermekek és diákok védőszentje is. A nevéhez fűződő leghíresebb legenda szerint pedig élt Mürában egy szegény ember, aki nem tudta férjhez adni három lányát, mert nem tellett neki a hozományra. A dolog Miklós fülébe is eljutott, de a püspök túl szerény volt ahhoz, hogy nyíltan segítsen. Inkább az éjszaka leple alatt dobott be három erszényt az apának, így a lányok megmenekültek attól, hogy örömlánynak adják el őket. Más források szerint Miklós egymás utáni éjszakákon dobott be egy-egy zacskó aranyat titokban hozzájuk. Az elsőt a boldog apa még égi ajándéknak képzelte, de a harmadiknál megleste a szentet. Lábaihoz borulva köszönte hát meg jóságát, ami persze nagy zavarba hozta Miklóst, aki szeretett volna ismeretlen maradni. E tettéért lett Szent Miklós a hajadonok és az aggszüzek védőszentje.
Georg Schreiber úgy vélte, hogy Szent Miklós ünnepe mintegy a karácsony vigíliája és előjátéka. Ünnepének hagyományai később csakugyan összemosódtak a karácsonyi ünnepkör szokás- és hiedelemvilágával. Miklós többek között patrónusa még a gabonakereskedőknek, pékeknek, vászonszövőknek, borkereskedőknek, ügyvédeknek, patikusoknak, olajárusoknak, halászoknak és vízimolnároknak, hídépítőknek, raboknak és zarándokoknak, eladólányoknak, továbbá céheknek és egyéb közösségeknek. Védőszentje ezen felül Oroszországnak, Görögországnak, Szicíliának, Lotaringiának és Apuliának, a zálogházak tulajdonosainak, az illatszerészeknek, a pálinkafőzőknek, Magyarországon Kecskemét városának. És nem utolsó sorban – ahogyan az már kiderült – a házasság és anyaság oltalmazója, a gyermekek barátja.