Kultúra
Megvannak a Sziget első nevei

A 2023-as Sziget fesztivál augusztus 10-én kezdődik és augusztus 15-ig tart majd. A szervezők azonban az időpont bejelentésén túl szolgáltak még meglepetéssel a fesztiválozóknak, hiszen több mint harminc névről is lerántották a leplet.
Kár is lenne tagadni, hogy a legnagyobb húzónév nem más, mint Billie Eilish. A 20 esztendős Eilish néhány év alatt jutott el oda, hogy mára megkerülhetetlen a zeneiparban. Eilish zenei karrierjét már korán megkezdte, 11 éves bátyja nyomdokaiba lépve írta saját szerzeményeit. Első, Ocean Eyes című dalát még a Soundcloudra töltötte fel, ahonnan már egyenes út vezetett a slágerlisták élére. Az első igazán átütő sikert a When We All Fall Asleep, Where Do We Go című lemeze hozta meg, amit bátyjával közösen vettek fel, és ami azonnal a Billboard 200-as listáján landolt. Ezzel Eilish lett az első 2000 után született előadó, aki a lista élére került.
Azért természetesen vannak a közzétett nevek között nagy visszatérők is, hiszen idén újra David Guetta dalaira bulizhatnak majd a fesztiválozók, de az újra fellépők között köszönthetjük a Florence + the Machine-t is. A húzónevek között mindenképp meg kell említeni még az elmúlt években töretlen népszerűségnek örvendő Imagine Dragonst is, akik egy tucat új számmal lépnek majd színpadra, nem különben az angol indiezene koronázatlan királyának számító Foals, akik nemrég hozták ki hetedik albumukat.
Érdemes bevésni a Sziget dátumát az elektronikus zene kedvelőinek is, hiszen Diplo mellett érkezik majd Jamie XX is, valamint a német fenegyerek, Sven Väth. Egyelőre tehát úgy néz ki, hallgasson bármilyen stílusú zenét is az ember, a jövő évi Szigeten biztos talál kedvére való koncertélményt mindenki.