Kultúra
Az amputáló készüléktől Lotz Károly lunettájáig
Hosszú és tartalmas séta a 150 éves Magyar Képzőművészeti Egyetemen
Egészen pontosan aki restaurátor szakirányok valamelyikére jelentkezik (van belőlük nyolc is), annak a felvételinél arra kell számítania, hogy még öt jelentkező pályázik a helyére. Ha pedig a grafika érdekli inkább, akkor 6-7 konkurense akad majd. Végül pedig, ha festőművész szeretne lenni, akkor bizony tízszeres túljelentkezéssel számolhat a legkurrensebb szakon. Amely a grafika tanszékkel együtt még a rendszerváltás után is sokáig egyedülálló volt az országban, majd idővel beindult Pécsen is a művészképzés, aztán pedig a fővárosban is lett konkurencia. De mindezektől függetlenül a tavaly 150. születésnapján ünnepelő „Képző” műfajában elsőszámú brand volt, és lesz is Magyarországon.
Az épülettel és a benne folyó munkával való ismerkedés a hajdani főbejárattól, ennek nemrég teljesen felújított előterétől indult. Itt Szurcsik József, Munkácsy-díjas egyetemi docens fogadta az érdeklődőket, majd az intézmény rektorának, Erős Istvánnak a köszöntője után Bojtos Anikó művészettörténész ismertette a patinás, neoreneszánsz épületrész történetét. Ami nem oktatási célokra készült eredetileg, hanem a mai Műcsarnok elődjének adott otthont felülről, üvegtetővel megvilágított kiállítótere. Maga az épület teljes egészében közadakozásból épült, az uralkodó, I. Ferenc József és a trónörökös, Rudolf főherceg is hozzájárult a költségekhez. Az 1877-es, ünnepélyes megnyitón pedig maga a király is megjelent.
Az épület tervezője a prágai születésű Láng Adolf volt, aki a pécsi és a kassai színházakat is megálmodta. S mivel a reneszánsz egyik fontos díszítőeleme a falfestés volt, így már az előcsarnok is gazdagon ki lett festve. Itt Scholtz Róbert, a sziléziai származású, szobafestőből lett császári és király udvari festő és díszítő és segédeinek keze munkáját láthatjuk. Scholtz és csapata dolgozott az Operaház díszítésén is, de ott hagyta a névjegyét a tavaly óta újra látogatható Szent István-terem aranyozásain is.
Az első emeleti, a kiállítótér felől megvilágított ólomüveg ablakokat az a Róth Zsigmond készítette el, aki aztán elindította a világhírnév felé fiát, Róth Miksát is. De a rektornak, a rektorhelyettesnek és a művészettörténeti tanszéknek is helyet adó első emeleti folyosó mennyezete, no és az ide vezető lépcsőház feletti kupola talán az épület legmeghatározóbb része. Itt találjuk annak a Lotz Károlynak a falfestményeit, aki a megbízás idején már több, mint tíz esztendeje visszatért Bécsből, és addigra elkészítette a Nemzeti Múzeum, no és a Vigadó faliképeit is.
Bojtos Anikótól megtudtuk azt is, hogy Lotz jóban volt a Nemzeti Múzeum akkori igazgatójával, Pulszky Ferenccel. S amikor annak fia elvette a kor ünnepelt színésznőjét, Márkus Emíliát feleségül, hát az ifjú pár megkapta a művésztől az emeleti folyosó Raffaello vatikáni falképei után készült, allegóriákat ábrázoló mennyezetképeinek kartonra festett előtanulmányait. A kupola alatti „lunetták”, félkör alakú felületek faliképein pedig a képzőművészeti ágak: többek között a festészet, szobrászat, a sokszorosító grafika jellegzetes eszközeivel, szerszámaival megfestett, antik nőalakok láthatók, közöttünk elsőként ábrázolva a művészettörténetet is.
Itt van elhelyezve a II. világháborúban elesett hallgatók márványba vésett névsora, egy másik táblán pedig az 1956. november 7-én, az intézmény pincéjében az orosz katonák által végrehajtott vérengzés nyolc áldozatának a neve található. Közülük négyen ide menekült kiskatonák voltak, négyen pedig a főiskola hallgatói. A tábla alatt utóbbiak bronz domborművei is ott vannak a falon. Az oldalfalak felső régiójában pedig ott sorakoznak az építés előtti közadakozás legjelentősebb résztvevőinek nevei.
Aztán az épület más tájékán is találunk kuriózumokat. A könyvtár folyosóján például ott függ Csók István egyik hihetetlenül finom szénrajza, amin rövidülésben egy fiatal férfi aktját láthatjuk. A könyvtár bejárata előtt találjuk az intézmény hajdani neves tanárának, Patay Lászlónak méretes festményét, amelyen annak a 287 hét művésznek a felismerhető portréját örökítette meg a mester, akiket nagyra tartott a művészettörténetben.
A könyvtár is maga a történelem, jórészt még az eredeti bútoraival. Itt Juhász Éva főigazgatótól értesülhettünk arról is, hogy ezek a termek gyakori filmforgatási helyszínek, éppen érintetlenségük miatt. A gyűjteményben pedig a japán fametszetek mellett ott találjuk Giovanni Battista Piranesi (1720 – 1778) híres metszetsorozatát is. A kutatóknak pedig ott vannak az 1867-től vezetett, szinte hiánytalan hallgatói anyakönyvek, amelyekben oktatóik is fel vannak tüntetve. A hallgatók ma is előszeretettel forgatják az intézmény régi mintarajz albumait, ugyanakkor a könyvtár művészeti gyűjteményét online is el lehet érni.
A séta ezután a képgrafikai szakirány műhelyeiben folytatódott, mégpedig legelőször a Kocsis Imre által vagy negyven esztendeje alapított szitanyomó műhelyben. Az Ázsiában felfedezett képalkotó technikát, annak folyamatát is lehetett itt tanulmányozni. Ezután az Olgyai Viktor (1870 – 1929) által 1906-ban alapított litográfiai műhely került sorra. A kőnyomatok készítésének eljárása Johann Alois Senefelder (1771 – 1834), prágai születésű kottamásoló nevéhez fűződik, a műhely présgépei, köztük „Wörner J. és Tsa” Váci úti gépgyárában legyártott szerkezet az üledékes mészkőből készült lapokra készített rajzokat nyomtatja át megfelelő előkészületek után papírlapokra.
A következő etapja a sajtó számára szervezett sétának a rézkarcműhely meglátogatása volt. Itt most éppen linóleummetszetek nyomtatásába pillanthattunk be. És Szurcsik Józseftől, aki maga is éveket dolgozott a műhely présgépén, megtudhattuk a magasnyomás és a mélynyomás közötti különbségeket is. (Utóbbit leginkább a rézkarcoknál használják, a festék a művész által a rézlemezre felvitt alapozó rétegbe bekarcolt, majd savakkal a lemezbe maratott vonalakba kerül bele, majd a prés segítségével át a papírlapra.) Az itt végzett munka után nehéz tiszta kézzel hazamenni, ezzel kapcsolatban Szurcsik tanár úrtól hallhattunk is egy anekdotát.
Aminek a főszereplője Bernáth Aurél volt, aki fehér öltönyében éppen a festegető hallgatók között sétált, mikor látta, hogy egyikük az ecsetet óvatosan tartva, messziről igyekszik felvinni a festéket a vászonra. És az idős művész kérdésére elmondta, hogy attól fél, hogy összepiszkolja így a kezét. Ekkor pedig Bernáth két tenyérrel szétkente a művészjelölt palettájára kinyomott festékeket, majd beletörölte kezét a saját zakójába és kijelentette: Ez nem piszok, hanem festék!
Ezek után, elhaladva a méretes papírvágóval (Szurcsik tanár úr szerint amputáló készülékkel) dolgozó angol vendéghallgatók mellett, a festőrestaurátorok műhelye következett. Az emeleti lépcsőfordulónál, a Tornai Gyula által készített, méretes Velázquez-másolat is mutatta az irányt, mert mint megtudtuk, ez a II. világháború során cafatokra szakadt, és így darabjaiból rakták össze az intézmény restaurátorai.
Az emeleti restaurátor műhelyben a mesterképzés ötödéves, végzős hallgatói dolgoztak éppen vizsgamunkáikon. Ketten eléggé elkopott, roncsolódott ikonokat igyekeztek helyre hozni, de volt, aki egy méretes, hajdanán aranyozott, fából faragott kettős keresztet igyekezett megőrizni a jövendőnek. Heitler András tanszékvezetőtől pedig megtudhattuk, hogy a mesterszakon három specializációban (festő, szobrász és iparművészeti) folyik a munka, jellemzően levelező tagozaton. De az elméleti és gyakorlati tudás megszerzése után, az ötödévesek már az intézményben, valódi műtárgyakon dolgozva készíthetik el diplomamunkáikat.
Heitler reményei szerint jövőre már elindul a nappali szakos restaurátor képzés is, a felvételihez pedig a kézügyesség és a művészettörténeti tudás mellett a természettudományos ismeretek is szükségeltetnek. A hallgatók viszont mindent megtanulnak, amit csak lehet, és nemzetközi szinten is versenyképes mesterekként kerülnek ki az intézményből. Az elkészült diplomamunkákat, Megmentett műkincsek sorozatában a Magyar Nemzeti Múzeum is be szokta mutatni.
Végezetül még annyit, hogy akinek ez az írás felkeltette kíváncsiságát a Képzőn folyó munka iránt, az a december 6-i nyílt napon bejárhatja az intézményt, megismerheti annak csodáit is.
