Kultúra
Hullámvasúton kétségbeesés és hála között
Interjú Tollár Mónika színházi rendezővel a darabról, amelyben koraszülött babák apukái mesélik el a szülés körüli eseményeket

- Mit jelent az, hogy apa születik, és miért éppen a padon?
- A szüléssel kapcsolatos traumákat a csecsemővel és az anyával kapcsolatban szokták általában tárgyalni. A szülés folyamatából többnyire kizárják az apát, aki kint ül a padon, és várja, hogy megszülessen a gyermeke. Ő ott, a padon válik apává, de még inkább akkor, amikor először a kezébe adják a babáját. Gyakran ez nem a születés után, hanem hetekkel később történik meg. Ebben a darabban az apák nem statiszták, mellékszereplők, hanem kulcsfiguraként mesélik el a szülés körüli eseményeket.
- Hogyan jött a felkérés?
- A KORE tavaly azoknak a nőknek a történeteivel foglalkozott, akiknek a babájuk korábban született, idén pedig az édesapák kerültek sorra. Tizenkét interjút kaptam, amelyeket újságírók (Czvikovits Judit és Neményi Márton) készítettek önként jelentkező apákkal, akiknek koraszülött gyermekük volt, és ezek közül választottam ki hármat, amelyekből ez az előadás született.
- Mi alapján választott apai történeteket?
- Akikről úgy éreztem, a legközelebb állnak hozzám.
-Mi az, ami közös bennük?
- Nagyon különbözően élik meg azt, ami velük történik, de mind a hárman szerethetőek, és a történetük messze túlmutat a koraszülés témáján.
- A beharangozóban úgy fogalmazott, akinek koraszülött csecsemője van, az felül egy hullámvasútra, ahol a kétségbeesés és a hála között rodeózik, és hogy egy olyan rendszer része lesz, olyasmiktől fog függeni, amelyektől korábban nem függött. Mire gondolt?
A koraszülött babák apái egyszer csak egy olyan élethelyzetben találják magukat, amelyre sem felkészülni nem tudtak előre, sem folyamatában nem képesek uralni – így válnak a mindennapjaik olyan érzelmi utazássá, amelyben a mélységek és a magasságok kiszámíthatatlanul váltogatják egymást.
-- Ezek a személyes drámák hasonlítanak arra, ahogyan a covid óta élünk. Olyan dolgok válnak bizonytalanná vagy elgyászolandóvá, amelyekre nem volt példa a korábbi évtizedeinkben. Gondolt rá, hogy azok is fogékonyak lehetnek ezekre a történetekre, akik nem voltak koraszülöttek, sem koraszülöttek szülei?
Igen. Nem terápiás céllal készült a darab. Így reményeim szerint a témában éritetteken kívül azokat a nézőket is megérinti majd a színpadi történetmesélésünk, akik átéltek már hasonlóan kiszámíthatatlan, alapjaiban drámai élethelyzetet.

- A határhelyzetek nemcsak megtörhetik azokat, akik belekerülnek egy drámába, hanem ajtókat, hatalmas tereket is nyithatnak bennük az életre és az életben rejlő lehetőségekre.
- Igen, éppen ezt szeretnénk megmutatni, hogy a személyes döntésen múlik, ki hogyan kerül ki egy ilyen helyzetből, és mindig van lehetőség arra, hogy utólag legyen miért hálásnak lennie.
- Akkor ez nem is egy nagyon szomorú előadás, amely után mázsás lelki teherrel a hátán megy ki a publikum a nézőtérről?
- A mi előadásunkban a dráma mellett végig ott lesz a humor és a derű is annak érdekében, hogy a néző muníciót, támogatást, biztatást kaphasson a saját életének nehézségeihez.
- Lehetséges az, hogy ha nem tudjuk befogadni a drámákat, akkor a boldogságot sem fogjuk elérni?
- Azt gondolom, hogy a boldogság egy folyamat, benne vannak a nehézségek, a próbatételek is.
- Hogyan választotta ki a szereplőket?
- A darabban Zámbori Soma (László, Lóci apukája), Inotay Ákos (Bence, Zitus apukája) és Bozsó Péter (Zsolt, Nándi apukája) játssza a három apát, Barbinek Péter pedig a zárójelentéseket kiállító orvost. Őket tudtam leginkább elképzelni ezekben a szerepekben.
- Zene is lesz?
- Igen, Szebelédi Zsolt Szergya közreműködik gitáron.
- A premier jegybevételét a Baross utcai koraszülött osztály kapja. Hol, kiknek játsszák majd a továbbiakban a darabot?
- Egészségügyi központokban szeretnénk előadni, ahol megnézhetik az orvosok, mentősök,
ápolók, akik gyakran részesei hasonló történeteknek, és szeretnénk, ha azokhoz is eljutna, akiket ez a
téma személyesen érint, illetve színházakban is elő szeretnénk adni,
- Miközben ezt a produkciót hamarosan bemutatják, készül-e éppen más színpadi munkája?
- SZUPERLATÍVUSZ! címmel november 30-án a Lóvasúton egy olyan darabot mutatunk be, amelyben a férfiak a nőkről mesélnek. A cím a darab szlogenjére utal, hiszen a férfiak csak szuperlatívuszokban tudnak beszélni a nőkről... Aradi Tibor, Lorán Barna (Trabarna) standup humoristák és Inotay Ákos színész játssza a három férfi szerepét.