Száz éve halt meg az Egri csillagok szerzője

Gárdonyi édesapja, Ziegler Sándor Mihály (1823–1879) szász származású, evangélikus felekezetű gépészmérnök-feltaláló volt. Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc alatt Pesten saját költségén hadi üzemet hozott létre, amely támogatta a honvédőket. Nevéhez a későbbi korok ezért a „Kossuth fegyvergyárosa” állandó jelzőt kapcsolták. Ziegler Sándor 1860. december 8-án vette feleségül a nála tizenhét évvel fiatalabb Nagy Teréziát (1840–1926), parasztsorba süllyedt szőlősgyöröki római katolikus kurtanemesek sarját. Az evangélikus vallású apát csak azzal a feltétellel eskették össze Nagy Teréziával, hogy kötelezte magát: gyermekeit a katolikus vallásban neveli. Ziegler Sánor 1879-ben, halála előtt hat nappal – anyagi okokból – áttért a katolikus hitre. Házasságukból hét gyermek – egy leány és hat fiú – született, de közülük csak hárman – Géza, Béla, Árpád – élték meg a felnőttkort.

Különcködő, nyugtalan apja miatt a család állandóan vándorolni kényszerült az országban. Gézát papnak szánták, ezért a sárospataki református gimnáziumba íratták, majd az egri tanítóképzőbe járt, ahol 1882-ben segédtanítói oklevelet szerzett, ezután Devecserben, Karádon, Sárváron, Sályban tanított. Már diákkorában verselt, tanítóként prózát is írt, az 1880-as években Győrött és Szegeden volt újságíró. Első ízben tizenhat évesen, az 1881. május 5-én az egri Füllentőben megjelent humoreszkjét írta alá Gárdonyi Z. Géza néven. Írói nevét születési anyakönyvezési helyszíne, Gárdony után választotta, és 1881 után – a Z. elhagyásával – egyre gyakrabban, az 1890-es évektől pedig kizárólagosan ezt tüntette fel művei fejlécén, és „magyarosította” Gárdonyira. 

1891-ben került a fővárosba, ahol Bródy Sándorral és Ambrus Zoltánnal együtt alapították és szerkesztették a Jövendő című lapot, a Nyugat megjelenéséig a kor leghaladóbb és legszínvonalasabb magyar irodalmi folyóiratát. Gárdonyi közben munkatársa volt a Magyar Hírlapnak, 1896-tól pedig a Budapesti Hírlapnak is. Neve Göre Gábor leveleivel vált ismertté, barátai és írótársai ezért szólították őt élete végéig Görének. A paraszti életről szóló rövid, egyedi nyelvi humorú történeteket szerzőjük később szégyellte, sőt megtagadta, noha az ellenállhatatlanul mulatságos írások paródiaként és szatíraként egyaránt kiválóak. Első irodalmi sikerét 1894-ben A lámpás című kötetével, a nyomorúságos néptanítói sors zsánerképével aratta, népszerűségét növelte az 1898-ban napvilágot látott Az én falum című novellafüzér. Az író 1897-ben hirtelen elhatározásból Egerbe költözött, és a teljes elzárkózásra rendezkedett be. A rejtőzködést magánéleti dráma is indokolta: 1885-ben kötött, eleve boldogtalan házassága felbomlott, szívbetegség is gyötörte. Az elvonulás változást hozott írói munkásságában: alapos történelmi tanulmányok és kutatómunka után nagyregények írásába kezdett.

A Pesti Hírlap 1899 karácsonyán kezdte közölni leghíresebb történelmi tárgyú regényét, az Egri csillagokat, amely 1901-ben könyv alakban is megjelent. A mű megírásához a magyar történelemnek egy különösen hősi pillanata, a török elleni várvédő harcok időszaka, a város szeretete és a házából is látható vár képe adott ihletet. Az Egri csillagok mindmáig az egyik legolvasottabb magyar regény, amelyből Várkonyi Zoltán készített látványos filmet Szász Endre díszletterveivel és parádés szereposztással. A regényt számos idegen nyelvre lefordították már az angoltól az eszperantón át a kínaiig, 2013-ban törökül is megjelent, 2005-ben A Nagy Könyv című olvasásnépszerűsítő programsorozatban ezt választották meg a legnépszerűbb magyar regénynek.

Gárdonyi későbbi regényeinek témája az örök szerelem (A láthatatlan ember, Isten rabjai), a viaskodás a női nemmel (Az a hatalmas harmadik, Hosszúhajú veszedelem, Szunyoghy miatyánkja), de megjelenik bennük az idill is (Dávidkáné, Ida regénye). Bor című színműve a Nemzeti Színházban aratott hatalmas sikert 1901-ben. Halála után került elő Földre néző szem című kötete, amelyet fiainak írt az általa kidolgozott titkosírással. Az író kiváló sakkjátékos is volt, 1887-ben nemzetközi versenyt nyert, és szerkesztette a Magyar Sakklap című újságot.

Gárdonyi Géza egyike volt a 20. század elejének túlérzékeny, „kivonuló” alkotóinak. Magát „kövek alatt nőtt fűnek” mondta, világnézetében keveredett a misztikus vallásosság az ateizmussal, a racionalizmus az irracionalizmussal. Élete tele volt irányváltásokkal, mégis gazdag líraisággal ábrázolt korokat, helyzeteket, embereket. „Az egri remete” 1922. október 30-án halt meg, Egerben temették el. Egykori lakóháza ma emlékmúzeum, amelyet 2014-ben újítottak fel. Az egri vár délkeleti fülesbástyáján 1991-ben avatták fel Gárdonyi új síremlékét, amelynek felirata változatlan: „Csak a teste.” 2013-ban, a születésének 150. évfordulója alkalmából tartott emlékév keretében számos szervezet és magánszemély összefogásával megújították sírhelyét, valamint Egerben felavatták egész alakos bronzszobrát, Kutas László szobrászművész alkotását. Ugyancsak az emlékév keretében 2014-ben jubileumi emlékkötet jelent meg róla Cs. Varga István irodalomtörténész szerkesztésében. Nevét viseli az egri színház, és számos iskola az országban. A Fejér megyei Agárdon található szülőházát felújítás után 2007-ben adták át.