Kultúra
Rendhagyó kiállítással ünnepli 20 éves együttműködését a MOME és a Mercedes-Benz
Négy napon át tekinthető meg a tárlat

A magyar egyetem és a világhírű Mercedes-Benz modellértékű együttműködésének ideje alatt a budapesti intézmény járműtervezési programja a világ élmezőnyébe került – tudatta a MOME csütörtöki közleményében.
Az egyetem 2022 nyarán nyílt új, kivételes felszereltségű járműstúdiója, a Mobility Design Lab is azzal a céllal jött létre, hogy olyan sokoldalúan gondolkodó tervezőket képezzen, akik a leginnovatívabb technológiákat ismerve nemzetközi szinten kutatják a járműipar, a mobilitás új útjait, képesek megfelelni a piac igényeinek, és reagálni a változó társadalmi és környezeti elvárásokra – hangsúlyozták.
A tájékoztatás szerint a MOME campusán négy napon át megtekinthető kiállítás bemutatja, hogy az egyetem és a német autóipari cég együttműködésének eredményeképp mennyi korszakalkotó ötlet, elképzelés, terv és mindenekelőtt számos kiváló szakember került Zugligetről a világ élvonalába.
A kiállítás nyitónapján sor kerül a Mercedes-Benz vezető tervezőinek, jelenlegi és korábbi szakembereinek oktatási tevékenyégéért adományozott címzetes egyetemi tanári, valamint címzetes egyetemi docensi címek átadására is – fűzték hozzá.
A közlemény kitér arra, hogy a négynapos kiállítás egyik különlegessége, hogy az elmúlt évek kiemelkedő járműtervei és formakoncepciói többek között makett formájában és a kiterjesztett valóságban, digitálisan is megtekinthetők.
Az érdeklődők így képet kapnak arról, hogy a radikálisan új lehetőségek és a legfejlettebb technológiák hogyan alakítják a járműtervezés jelenét és jövőjét, sőt két rendkívüli autóval, a teljesen elektromos Mercedes-AMG EQE modellel és a világ egyetlen Vision AMG modelljével is találkozhatnak, amely egyenesen Stuttgartból érkezett Magyarországra az ünnepi kiállítás kedvéért – olvasható a közleményben.
A látogatók az egyetem emblematikus tereiben és kertjében sétálva járhatják végig az intézmény és a világhírű autómárka közös szakmai útjának meghatározó állomásait, és bepillantást nyerhetnek az egykori hallgatók, mára ismert járműtervezők munkájába – áll az összegzésben.
További információk a https://mome.hu/hu/mercedes-mome-partnership oldalán érhetők el.