Kultúra
Az Eiffel Műhelyházban bemutatták a Radics Béláról készült film nyers változatát
Halálának negyvenedik évfordulóján tisztelegtek a gitárkirály emléke előtt
Rák Zoltán, a nyíregyházi Móricz Zsigmond színház művésze szerencsésnek mondta magát, hogy a filmben megformálhatta Radics Bélát, a tragikus sorsú gitárost, aki után – ahogy filmben is elhangzik – többé nem lehetett ugyanúgy zenélni.
Szentesi Zöldi László forgatókönyvíró felidézte a film születésének első lépéseit. Bálint Csabával, aki számos rocktörténeti könyv szerzője, arra gondoltak, hogy írhatnának egy játékfilmes forgatókönyvet Radics Béla történetéről. Amikor elkészült a szövegkönyv, akkor jöttek rá, hogy erre a filmre nem fognak tudni egymilliárd forintot előteremteni. Nem adták fel, hanem azt találták ki, hogy legyen félig dokumentumfilm, félig játékfilm az alkotás, így sokkal reálisabb, hogy megszülethet.
Ezek után került a képbe Klacsán Gábor rendező, akire a forgatókönyvírók rábízták a továbbiakat.
Mint Szentesi Zöldi László fogalmazott: igyekeztek egyensúlyban tartani a filmben Radics életének pozitív és negatív elemeit. Nem akarták eltitkolni a hanyatlást sem, de megakarták mutatni, miért tartják hősnek és gitárkirálynak. Mint mondta, az Eiffel Műhelyházat megtöltő közönséget most egy munkafolyamatba avatják be, vagyis még nincs teljesen készen a film.
Klacsán Gábor rendező elmondta, hogy a mostani bemutató tisztelgés a negyven éve (1982. október 18-án) elhunyt gitárkirály előtt. A rendező nem tagadta, hogy Radics Bélát sem ő, sem közvetlen alkotótársai nem látták élőben játszani – de mint mondta – mindnyájan rockerek, és ugyanazoknak az angolszász zenekaroknak zenéjén nőttek fel, akiknek a zenéjét Radics Béla játszotta.
A rendező kiemelte, hogy a hatvanas évek végétől a Radicsék által világszínvonalon és – szemben másfajta zenékkel – a nyugati megjelenéshez képest időeltolódás nélkül megszólaltatott rhytm 'n'blues óriási, mondhatni forradalmi hatással volt a magyar közönségre. Tízezrek vettek részt Radics Béla zenekarainak koncertjein. Ha Radics Béla a színpadon megszólalt, vagy tett egy mozdulatot, mindenki őt figyelte.
Horváth Attila zenész, dalszövegíró felidézte azt az időszakot, amikor elterjedt a Hammond orgona, és Balázs Fecónak is lett egy ilyen hangszere, így már nem minden dallamot a gitároknak kellett játszaniuk, így a rockzenében hatalmas lehetőségek nyíltak meg. Arról is megemlékezett, hogy számos későbbi magyar zenész fiatalon Radicstól kapott fontos indíttatást.
A film főbb szerepeiben Stépán-Kovács Andrást (gyermek Radics) , Rák Zoltánt (felnőtt Radics), Trill Zsoltot (Radics apja), Zsurzs Katit (Radics anyja) és Király Attilát (Som Lajos) láthattuk.
Spoilerezni szinte lehetetlen, hiszen már nagyon sok részletet megírtunk korábban a filmmel kapcsolatban, de azt még nem, hogy Nagy Ferót sikerült megnyerni, és szerepel benne, és azt sem, hogy bár még nincs kész film, de sokkal jobb, mint amilyennek a trailer alapján gondolnánk. Nem szokványos alkotás ugyanis, hanem apró elemekből, mondhatni esszéisztikusan építi fel Radics Béla alakját,élet történetét, melyben a fikciós részek, a ma is élő megszólalók, és az archív anyagok különleges illesztése révén egybefolyik múlt és jelen, és minden apró részlet megtalálja a maga helyét.
A filmben többek közt Shadows, Jimi Hendrix , Cream, Bill Hailey zenék, Radics Béla együtteseinek ikonikus dalai, és korabeli slágerek is elhangzanak, mint például a Járom az utam című Vámosi János-sláger. A terjedelmes zenei repertoárt Alapi István és Wirth Zoltán " rakta össze". A koncertrészletek – bennük Alapi István világklasszis gitárjátékával – sodróak, erőteljesek, magukkal ragadják, lebombázzák a nézőt.
Szédülünk, lebegünk, de ugyanilyen intenzív a szeretet, ami a filmből kiárad a nézőre, részben azért, hogy érzékeltesse a magyar Jimi Hendrix karakterét, karizmatikusságát, részben pedig a rocker-rendező szándéka, hogy a néző úgy érezze, mintha rengeteg emberrel összeölelkeznénk, átélnénk az összetartozást -- élőkkel és már nem élőkkel-- miközben szól a legtisztább rockzene. Ezt a hatást azzal is kiváltja a film, hogy számos játékfilmes jelenetben az epizódszerepekben is egykori zenésztársakat, barátokat, tanítványokat, utódokat láthatunk.
A párbeszédek nagy része kontúros: erős, fontos mondatok hangzanak el, vagy éppen humorosak.
A rendező bevallott szándéka volt, hogy az ifjabb nemzedék elé jó példát állítson, egy hőst, aki művészetével nagyon sokat adott a közönségnek és zenésztársainak. A film és alkotói azt üzenik egyúttal, hogy semmilyen rendszerbe nem kell, nem szabad belehalni.
